A metróközlekedés is veszélyben az egyre több beteg miatt

  • narancs.hu
  • 2021. március 5.

Katasztrófa

Kritikus határhoz közelít a koronavírus megbetegedések száma a BKV Metró üzemigazgatóságán - írják.

Ha még többen megbetegszenek a budapesti metrónál dolgozók közül, akkor nem lesz elég ember, hogy ellássák a feladatokat, írja a Népszava.

Közel a kritikus határ, írják, a metró dolgozóinak kért oltásokról azonban még nincs hír. A cikk értesülései  szerint a M2-es vonal központi forgalmi menetirányítói már nem is a havi beosztás szerint dolgoznak, hanem az megy be, aki éppen tud. "Elég, ha a megmaradtak közül csak néhányan kiesnek és le kell állítani a metróközlekedést" - írják.

A cikk szerint BKV Metró dolgozói közt jelenlet az igazolt fertőzöttek száma 127 fő, de összesen 179-en vannak karanténban, már a cég dolgozói között is szedett halálos áldozatot a járvány. 

Amint írják, az oltási tervből többek közt kimaradt a metróirányítók szűk körének említése is, pedig ezeknek a szakemberek szerepe kulcsfontosságú Budapest tömegközlekedésében, ezért a főváros kérte mielőbb oltásukat. Eddig azonban nem kaptak vakcinát a mintegy száz fő részére, akiknek a munkája nélkülözhetetlen lenne - teszik hozzá. Hozzáteszik ugyanis, hogy a metró üzemigazgatóságán a legnehezebb a helyzet: központi forgalmi menetirányítóból, forgalmi szolgálattevőből, illetve energetikai diszpécserből alig néhány tucat van, helyettesítésük 30 százalék feletti létszámkiesésnél nem megoldható.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.