Így alakultak az első oltási akcióhét számai

Katasztrófa

Közel 100 ezer első és 650 ezer harmadik adag oltást adtak be. 784 469 vakcinát oltottak el összesen.

A november 22. és 28. között az első oltási akcióhéten a kormány azzal próbálta meg oltakozásra ösztönözni az embereket, hogy előzetes regisztráció nélkül is bárki, bárhol, bármelyik oltást felvehette.

Előzetesen azt lehetett gondolni, hogy ez nem olyan gesztus, ami miatt boldog-boldogtalan rohanni fog az oltatlanok közül az oltóhelyekre vakcinát kérni. A feltételezés egyelőre úgy tűnik, tévesnek bizonyult. Ugyanis az emberek szívesen álltak sorba – a konkrét időpont helyett – a különböző vakcinákért vidéken éppúgy, mint a fővárosban.

Koronav?rus - Olt?si akci?h?t - B?k?scsaba

 
Oltási akcióhét Békéscsabán
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az utóbbi időben beadott első oltások számához képest elég sokan éltek a vakcináció lehetéségével: közel százezren, amire nem volt példa mostanában, míg a harmadik oltást is kifejezetten sokan kérték. (A második oltást jóval kevesebb ember vette fel ezen a héten is, de annak függvénye az első oltás; ahhoz képest vakcinánként változóan, de több hétnek kell eltelnie az aktuális protokoll szerint.) Az első oltást a negyedik hullám erősödésével naponta átlagosan 3-4 ezren kérték, míg előtte 1-2 ezren, a harmadik oltást pedig az utóbbi időben már 30-40 ezren kérték, míg előtte 10-25 ezren.

Hogy mi lehet az oltakozási hajlandóság erősödésének az oka, összetett kérdés. Lehetséges, hogy vannak olyanok, akiknek a mindenféle kötelezettség nélküli megjelenés és a vakcinák közüli biztos választás lehetősége kecsegtető ajánlat volt. Ám az is igaz, hogy mindeközben a negyedik hullám rendkívüli módon bedurvult, úgy tűnik, a járvány ismét elszabadult, rengetegen halnak meg Magyarországon nap, mint nap. Ez vélhetőleg hathatott a még oltatlanokra, illetve ösztönző lehetett a harmadik oltás felvételére. Ráadásul a közszférában és néhány cégnél kötelezővé tették az oltást. Nem tudni, ez milyen mértékű oltakozást szült. Mindezen kívül azért rejtély, miért épp most akarnak ennyien oltakozni.

Lapunk összesítette, hogy a napi koronavírus adatok alapján miként alakultak az elmúlt hét oltási adatai.

Az oltási akcióhét első napján az

  • 1. oltásból 18 548-at adtak be,
  • 2. oltásból 7094-et, míg
  • 3. oltásból 105 582-et (ez utóbbi csak körülbelüli érték, mert az oltási akcióhét előtt a harmadik oltások számáról csak körülbelüli, kerekített adatot szolgáltattak).

Múlt hét kedden

  • 1. oltásból 14 251-et adtak be,
  • 2. oltásból 6943-at,
  • 3. oltásból pedig 103 631-et.  

Az oltási akcióhét harmadik napján, szerdán az

  • 1. oltásból 14 825-öt,
  • 2. oltásból 7514-et,
  • 3. oltásból 109 904-et regisztráltak.

Csütörtökön

  • 1. oltásból 15 282-t,
  • 2. oltásból 7768-at,
  • 3. oltásból 116 434-et oltottak.

 Míg a hétvégén, péntektől vasárnapig

  • 1. oltásként 33 485,
  • 2. oltásból 15 360,
  • 3. oltásból 207 848 fogyott.

Az oltási akcióhéten összesen 96 391 első adag vakcinát vettek fel, 44 679 másodikat, és 643 399 harmadikat.

Összesen 784 469 vakcinát oltottak el. Területi elosztásról egyelőre nincs információ.

Az oltási akcióhét a héten is vasárnapig folytatódik. De mint ahogy az ma kiderült, a kormány több oltási akcióhetet is szervez a közeljövőben. Egyelőre úgy tűnik, decemberben és várhatóan januárban is , emellett "névre szóló" kampányokat szerveznek egészségügyi hatóságokkal együttműködve.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk