Meghalt 191 beteg, megint több mint 10 ezer új fertőzöttet regisztráltak

  • narancs.hu
  • 2021. december 3.

Katasztrófa

Még egy héttel meghosszabbították az oltási akcióhetet, most úgy tűnik, december 12-ig tart.

6 145 984 fő kapta már meg az első koronavírus elleni oltását, közülük 5 858 119 fő már a második oltást is felvette, és 2 665 330 fő már a harmadik oltást is megkapta.

10 143 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 134 869 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az aktív fertőzöttek száma pedig 189 002 főre emelkedett.

Elhunyt 191 beteg, így az elhunytak száma 35 122 főre emelkedett.

7463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 566-an vannak lélegeztetőgépen. 

A gyógyultak száma jelenleg 910 745 fő. 

Második hete folyik az oltási akcióhét. A kormányzati közlés szerint eddig 1 millió 16 ezren vettek fel oltást, közülük 831 ezren már a megerősítő harmadikat.

A sikeresnek ítélt akcióra való tekintettel a kormány még egy héttel meghosszabbította az oltási hetet, így december 12. vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

(koronavirus.gov.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk