Rusvai Miklós: május végére lecsenghet a harmadik hullám

  • narancs.hu
  • 2021. május 16.

Katasztrófa

Az oltottak szervezetében alig tud szaporodni a vírus, így kisebb kockázatot is jelentenek környezetüknek – mondta a virológus.

Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta vasárnap Rusvai Miklós virológus a köztévében

Az MTI által idézett műsorban a szakember hangsúlyozta: a beoltott emberek szervezetében a vírus töredékmennyiségben szaporodik, ezért kevésbé fertőznek.

Rusvai ezt azzal magyarázta, hogyaz oltottaknál a vírus legfeljebb a felső légutakban, az orrüregben-garatban tud megtelepedni, ahonnan kis mennyiségben ürül. Ezzel szemben a nem oltottak szervezetében az egész szervezet válik "vírusgyárrá", a test sejtjeinek rendkívül nagy részében tud elszaporodni és tömegesen ürül.

 Az oltottak esetében így környezet vírusterhelése erőteljesen csökken, a vírus átadásának lehetősége minimalizálódik. Legfeljebb enyhe tünetek alakulhatnak ki náluk, nem kerülnek lélegeztetőgépre, és nem halnak meg.

 A virológus kitért arra is, hogy a különböző oltóanyagok kombinálására szükség lehet, mivel nem minden országban áll rendelkezésre ugyanaz az oltóanyag, illetve lehetséges, hogy a jövőben az újfajta mutánsok ellen kombinálják a vakcinákat. Az is előfordulhat - jegyezte meg -, hogy valaki az egyik típusú vakcinára allergiás, ezért nála mással kell folytatni az oltást.

(Képünk illusztráció)

Figyelmébe ajánljuk