A nép ópiuma: Patyomkin bóbitával (Kamera Hungária 2000, Szeged)

szerző
Muhi Klára
publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hogy működik-e a mozifilm a televízióban, arról kár vitát nyitni. Persze hogy nem! Valami gyorsan enyésző, szaggatott mintha élménnyé zsugorodik az összes Tarkovszkij-, Bu–uel- vagy Saura-film, amiket - főként

Hogy működik-e a mozifilm a televízióban, arról kár vitát nyitni. Persze hogy nem! Valami gyorsan enyésző, szaggatott mintha élménnyé zsugorodik az összes Tarkovszkij-, Bu–uel- vagy Saura-film, amiket - főként a Duna tévés filmszerkesztők - rendszeresen feltálalnak nekünk. (Csak gátat ne vessenek fáradozásaiknak - tegyük mindjárt hozzá - a kormány frissen odatelepített komisszárjai egy félreértelmezett nézőszámhajszolás okán!) Ám kivinni a tévéműsorokat - a Heti hetest, a Pasikat, a Hovatovábbot, az Aktákat, mindenféle körzeti, kisebbségi, ifjúsági meg határon túli műsort, előzsűrizve és műfajonként összevonva szépen - egy moziba (idén a szegedi patinás belvárosi Miniplexbe), a "tévében mozizásnál" is nagyobb abszurdum. Kínosan üres vetítőtermekre emlékszem tavalyról a Puskinban rendezett első Kamera Hungária fesztiválon, és meglehetős érdektelenségbe fulladt szakmai vitákra. Mindez azonban nem arról szólt, hogy Európa talán mára legtöbbet - napi négy-öt órát - televíziózó országa, melyben pazarló módon, s a politika által nyomorítva, három állami csatorna működik (inkább halódik), és két kereskedelmi virul, nem érdemel meg egy televíziós fesztivált. Nagyon is megérdemel. Csak el kell vinni a rendezvényt a túltelített fővárosból vidékre, és össze kell zárni a tévéseket néhány napra jó körülmények közé, miként ez évtizedekig a veszprémi tévétalálkozókon történt. A közönségnek pedig ingyenessé kell tenni a programokat.

A Szegedre telepített Kamera Hungária ennek nyomán máris sokkal jobban működik. Nyüzsgés van és valós beszélgetések, a versengő televíziók bemutatkozó estjein pedig két ízben is - Vámos Miklós talk-show-ján és az RTL Klub Jáksó általt végigviccelt bemutatkozóján - telt ház, sőt taps.

A fesztivál első napján,

saját előítéleteimről is megfeledkezve, lelkesen végignézem a kül- és belpolitikai tudósítások szekcióját. Televíziós dokumentumokat a Moszkva téri feketemunkásokról, a makaói választásokról, Schuster államfő gyanúsan slendriánul véghezvitt kórházi kezeléséről, a tiszai ciánszennyezésről (utóbbit az Akták szerkesztősége jegyzi, s kategóriájában győztes lett). S persze azonnal lehervaszt az egyébként lelkiismeretesen szerkesztett anyagok kockafazonja és agresszív túlbeszéltsége, az az előfőzött állapot, ami szinte minden televíziós műsor sajátja, ám otthon, a ki-be mászkálásokkal szabdalt háttér-televíziózás szabad állapotában föl se tűnt. Aztán a jó ideje Amerikában élő Gazdag Gyula, a versenyzsűri elnöke előadásában megnyugtat: az amerikai televíziózásban, ami pedig számunkra a jövő, a miénknél is kevesebb szabadsága van a műsorkészítőnek. Még a szinopszisok oldalszáma és az oldalakra gépelhető sorok mennyisége is szabályozott.

Inkább a művészetgyanús, televíziós nyelven fikciós-dramatikusnak nevezett produkciókra kellene beülnöm. A programfüzet sajnos azonnal leleplezi a hazai televíziózás nagy-nagy szegénységét. A fikciós műsor - nyilván drágasága okán - gyakorlatilag eltűnt a honi televíziózásból. A Magyar Televízió a hajdani évi hatvan-hetven tévéfilmhez képest mára a Szomszédokat is kénytelen volt beszüntetni. A TV 2 - mely egyébként idén is bojkottálta a Kamera Hungáriát - egyáltalán nem gyárt saját filmet. Ebben a kategóriában az RTL-es Pasikkal és a Barátok közttel mérkőzve két-három értékes munka bukkan fel mindössze (El Eini Sonja igen jó harmincperces Kilakoltatása, Szederkényi Júlia míves Szabó Lőrinc-portréja), jelezvén, hogy a három éve ránk szakadt s oly nagyon várt plurális televíziózásnak furcsa következményei lettek. Játék- és dokumentumfilmek persze vannak a fesztiválon. A Rosszfiúk, a Portugál, A kis utazás, a Mogyorók bejövetele, az uristen@menny.hu, a Pol pot megye punkjai, a Tar Sándor novelláiból készült Egyszer élünk, az Aranymadár, a S immár itt vagyok (e három utóbbi Molnár György, Szaladják István, illetve Moharos Attila filmje) fontos díjakat is elhoznak, egyébként pedig valamennyit láttuk a februári filmszemlén. Ám e filmekhez a televízióknak többnyire semmi közük, mert azokból a reklámpénz-százalékokból készültek, amit a médiatörvény a csatornákból kikényszerít.

Az, hogy a szegénység, a leépültség - legalábbis az MTV-ben - mára eltitkolhatatlan méreteket öltött, az első számú közszolgálati televízió lehetetlen állapota pedig óhatatlanul Patyomkin-rendezvénnyé tesz egy mégoly jól szervezett, dús hidegtálakkal körberakott fesztivált is, valójában

a harmadik napon

lesz nyilvánvalóvá. A közszolgálatiságról és a Magyar Televízió helyzetéről rendezett beszélgetésen Baló György keményen rákérdez a mai televíziózás legkényesebb pontjaira. Van-e értelme fenntartani három állami televíziót, amikor épp a napokban az MTV tízmilliárd forint körüli adósságát kénytelen a kormányzat elengedni, hogy az továbbra is működőképes maradjon? Van-e esély rá, hogy a közeljövőben megváltozik a médiatörvény? Különös tekintettel azokra a bekezdésekre, melyek a politikai pártok csataterévé változtatták a köztelevíziókat? És egyáltalán, mihez kezd esetleges konszolidációját követően a Magyar Televízió, miután elvesztette szinte teljes ingatlanvagyonát, és napi 25 millió forint körüli veszteséget termel ezekben a pillanatokban is?

Szabó László Zsolt, az MTV elnöke rövidre fogott válaszaival mindent hárít, s olyan benyomást kelt, mit akit ezek a kérdések valójában nem nagyon érdekelnek. Röpke óra múltán pedig a fesztivál nagyszínpadán, a Hovatovább élő vetélkedőjében csont nélkül beletalál Rókusfalvy ingó-bingó óriáskulcsával a kinyithatatlan kellékajtó zárjába. Javaslom, bízzunk benne!

Újabb órával később a nagyteremben kis időre minden olyan, mint régen. A kedves, öreg Magyar Televízió jutalomestje a nagyérdeműnek. Szolid, megbízható sztárok, a szellemes Vámos, a tiszta arcú Prokopp Dóra, a közszolgálatiságban megőszült Horváth János. Semmi harsány léhaság, mint az RTL-es bulin, és semmi ügyetlen kenetteljesség, mint a Duna Televízió estjén. Ám Vámos túl egyszerű kérdései sajnos tönkreteszik e törékeny pillanatot. Valahogy másodpercek alatt kiderül, hogy Vámos meg Prokopp rendszeresen nem kapják meg a munkabérüket, Horváthnak meg éppenséggel pere van az MTV-vel. Ráadásul úgy emtévések, hogy Horváth aznap épp a Heti hetesben szerepel, Prokopp Dóra meg most lett egy frissen induló kereskedelmi csatorna háziasszonya. Vasárnap aztán még odakerül a mondat végére a pont. Szederkényi Júlia, a (nálam is) abszolút győztes Weöres-versekre komponált Bóbita alkotója, mikor már másodszor megy föl a színpadra az ünnepélyes díjkiosztón, elég határozottan megkéri a Magyar Televízió illetékes emberét, jelentkezzék nála a díjátadás után tisztázni végre a film jogait és az alkotóknak járó honoráriumok sorsát.

Ám mindez nem olyan fontos. A fontos az, hogy a fesztivál ideje alatt megszavazták a nézők legkedvesebb műsorvezetőjüket (Bochkor Gábor) és legkedvesebb műsorukat (Heti hetes). Meg még az a fontos, hogy a legszerencsésebb szavazók kaptak egy-egy tévét.

Muhi Klára

szerző
Muhi Klára
publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...