Az emberi testek filozófusa (Pina Bausch Budapesten)

szerző
Váradi Júlia
publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Együttese tagjaival néhány hetet Magyarországon töltött a német táncfenomén, merthogy jó szokása szerint már megint valami nagyon érdekesre készül - hogy pontosan mire, és hogy annak közvetlenül vagy érintőlegesen, netán áttételesen lesz köze hozzánk, azt majd a 2000-re tervezett premieren meglátjuk.

Együttese tagjaival néhány hetet Magyarországon töltött a német táncfenomén, merthogy jó szokása szerint már megint valami nagyon érdekesre készül - hogy pontosan mire, és hogy annak közvetlenül vagy érintőlegesen, netán áttételesen lesz köze hozzánk, azt majd a 2000-re tervezett premieren meglátjuk.

Pina Bausch neve hallatára bárgyú vigyor ül ki a gyermetegebb magyarok arcára. Aki viszont már látta, vagy legalább hallotta, kit rejt e számunkra furcsán hangzó név, a legnagyobb elismerés gesztusaira képes.

Nem szép, mégis gyönyörű; nem harsány, mégis állandóan történik körülötte valami; nem tolakodó, mégis mindenki vele akar találkozni. A közelében lenni, hallgatni halk beszédét, figyelni a mozdulatait, érzékelni a kisugárzását. Pina Bausch 1940-ben a németországi Solingenben született (ahol azokat az éles pengéjű késeket gyártják). Már elmúlt 14, amikor rájött, és rájöttek, nagyon tehetségesen mozog és táncol. Amikor az Egyesült Államokban a New American Ballet és a Metropolitan opera társulatában is fellépett, már tudni lehetett: olyasvalakivel van dolga a világnak, aki mást tud, többet, mint a táncosok általában. Első koreográfiáit 1968-ban, Németországba visszatérve készítette, olyan időszakban, amikor a táncot, akárcsak jó néhány más művészeti ágat is, egy teljesen új világlátás megértetéséhez hívták segítségül. Pina Bausch akkor volt fiatal, amikor a ´68-asok.

Aztán jött a nagy lehetőség, valószínűleg a legnagyobb: a saját társulat alapítása. 1973-ban létrehozta táncegyüttesét Wuppertalban, azóta több mint harminc produkciót készített velük, köztük Bartók Kékszakállújának és Sztravinszkij Tavaszi áldozatának döbbenetes feldolgozásait. Alig van a világon hely, ahol ne ismernék őket. A Goethe Intézet németországi központjában felismerték - nem kellett hozzá sokat gondolkodni -, hogy ezzel az együttessel biztos a siker, így hát az intézet segítségével bejárták Latin-Amerikát, Dél-Ázsiát, Ausztráliát és persze az európai országokat. Olyasmit tudnak, ami más színpadokon sohasem látható.

Esterházy Péter is alig kapott levegőt, amikor először látta őket, még a nyolcvanas években Németországban, aztán pedig négy éve a Vígszínházban a Szegfűk és a Café Müller című előadásban. A laudációban, amelyet 1997-ben Pina Bausch legnagyobb berlini színházi díjának odaítélésére írt, a következő mondatok szerepeltek: "...Bausch óta mást jelent ez a szó: táncolni. Tulajdonképpen a Dudennek ezt jeleznie kéne, v. B., n. B., vor Bausch, nach Bausch, előtt, után. A tánc, a klasszikus balett különösen, a hiúság fennhatósága alatt áll, Bausch kiemelte onnan, és a szépség fennhatósága alá helyezte..."

Így történhetett, hogy tavaly Stockholmban, Európa akkori kulturális fővárosában, a Wuppertali Táncszínház Az ablaktisztító címmel olyan darabot adott elő, melynek szöveges részét Wislawa Szymborska Nobel-díjas lengyel költőnő és Esterházy Péter műveiből készítették. A magyar irodalom jelesei közül Nádas Péter is Pina Bausch nagy rajongója. A cikk címét is tőle kölcsönöztem, tán megbocsátja.

Ennyit a múltról. És most itt a leendő budapesti produkció. Büszkék lehetünk rá, pedig még nem tudunk róla szinte semmit. Az történt, hogy amikor először itt jártak, Bauschéknak iszonyúan megtetszett a város, illetve tulajdonképpen az ország meg a magyarok úgy általában - ahogy a táncművésznő budapesti sajtótájékoztatóján fogalmazott: szerelmesek lettek ebbe az országba -, és elhatározták, újra eljönnek. Ezen a nyáron a Goethe Intézet, a Francia Intézet és egyéb jelentős kultúrszponzorok jóvoltából belevetették magukat a magyar mindennapokba, megismerkedtek mindennel és mindenkivel, akit és amit csak érdekesnek találtak, összeírták és végiggondolták, amit láttak, jegyzeteket készítettek, és a Trafó próbatermében eltáncolták egymásnak napi élményeiket. Mindezt egy kézikamerával rögzítették, hogy aztán otthon, ezzel a video-jegyzetfüzettel a kezükben feldolgozhassák, kire miként hatott Magyarország.

Jövő tavaszra elkészítenek egy úgynevezett "magyar koreográfiát". Nem ez az első ilyen típusú, benyomásokat gyűjtő "kirándulásuk", s nem is az első olyan darabjuk, amelyet egy-egy országban szerzett élményeik hatására készítenek. Ilyen volt a Szicíliában tett utazás után a Palermo, Palermo, a Hongkongról szóló produkció és a tavaly bemutatott portugál darab.

Hogy mi érdekli őket egy-egy országban? Minden, ami más... Budapesten a Nagycsarnok, az Almássy téri táncházak, a nyolcadik kerület romái, a Liliom utca, az éjszakai Budapest transzvesztita show-i, diszkói és kivilágított hidai, a Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza, a hajdani gettó, a sokféle étterem, lokál, kávéház, a bennszülöttek otthonai, a kínai piac, a török fürdők. Meg a vidéki Magyarország, Nyírbátor és környéke, Tákos, Tardos, Nyírmihálydi, templomok és emberek; a határon túl pedig: Erdély.

Amikor azt kérdeztem Pina Bauschtól, hogy felismerhető lesz-e Budapest és Magyarország a leendő előadásban, annyit válaszolt, hogy pillanatnyilag még fogalma sincs, mi áll majd össze a rengeteg izgalmas dologból, amivel itt találkoztak, ami velük történt, amit láttak és amit hallottak. De nagyon-nagyon szeretné, ha egyértelmű lenne a nézők számára, milyen óriási hatást tett rájuk Magyarország.

Váradi Júlia

szerző
Váradi Júlia
publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...