Első pillantásra: új kortárs művészeti múzeum Bécs mellett

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/47. (11. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha eddig eszünkbe sem jutott, mostantól tudatosíthatjuk magunkban: minden egyes facsavar vagy metszőolló árának mikroszkópnyi részecskéjéből, amit valamelyik BauMax-x áruház pénztárában hagyunk, voltaképp az emberiség kultúrkincsének gyarapodásához járulunk hozzá, fillértörmelékekkel támogatván az azt létrehozó művészeket. Klosterneuburgban megnyílt a barkácsbirodalom tulajdonosainak nevét viselő Essl-gyűjtemény.

Előttünk járt az új múzeumban az osztrák politikai elit Klestil elnököstül, Klima kancellárostul meg vagy harmincezer felbarkácsolt kíváncsiságú bennszülött, mégis úgy tűnik, Magyarország fontos a BauMax-x számára. Egyik áruházat a másik után nyitják meg, és egyre újabbakat terveznek. Díjat alapítottak a pesti képzőművészeti főiskola festőhallgatói számára (mondjuk azt a 200-100-50 ezer forintot, ami a borítékokban lapul, elég hamar beszedik a boltok, de nem is ez a lényeg, hanem az adás gesztusa), a nyertesek bemutatkozását szponzorálják a bécsi Collegium Hungaricumban. A múlt hétfői múzeumi szünnapon pedig autóbusznyi magyar újság- és művészeti írót és képzőművészt fuvaroztak a Béccsel gyakorlatilag összeépült Klosterneuburgba, ahonnan egy grinzingi bortúra is csak elhatározás kérdése, hadd vigyék jó hírét, hadd vágyakozzanak oda mások is. A buszon a fiatal magyarországi BauMax-x-főnök kedélyesen kontaktált a művésznépséggel ("Művészek, minden jó?"), láthatóan nem csak munkaköri kötelességből: ismeri és élvezi a társaságot. A társaság pedig (Klimó Károly, Trombitás Tamás, Soós Tamás, Tölg Molnár Zoltán, Gábor Áron, Záborszky Gábor a tanítványaival és mások) kimondatlanul is egy új vásárlóra és a múzeumi öröklét lehetőségére gondolhatott - egy kis pénzre idelent, halhatatlanságra odafent.

Ám erre még várni kell: Karlheinz Essl, aki a múzeumnyitás alkalmából megjelent Kurier-különszámban mondrianos nyakkendőben ismerte el, gyűjteménye korántsem "akadémikus", meg hogy mindenféle kifejezési formában az "expresszív, misztikus, gesztikus és mitologikus" alkotásokat kedveli leginkább, magyaroktól még nem vett semmit. A MaNcsnak nyilatkozván udvarias elismerést és elhárítást kevert tökéletesen, a vásárlás időpontját "talán a jövőben" határozta meg: "Azt hiszem, van önöknek néhány nagyon érdekes művészük." Siettetni nem lehet, de picit esetleg gyorsíthatná a dolgot, hogy (az eu művészeti élet olyan ászai mellett, mint Harald Szeemann, az idei Velencei Biennálé direktora, Rudi Fuchs az amszterdami Stedelijk Museumból, Fabrice Hergott a párizsi Centre Pompidouból vagy Peter Baum, aki tavaly a modern magyar képzőművészet javát mutatta be a linzi Neue Galerie-ben) Essl tanácsadó testületének tagja Beke László, a Műcsarnok vezetője is. Szerinte elérkezett az ideje az anyag keleti irányból történő bővítéséről való gondolkodásnak. Essl úr azonban a MaNcsnak kijelentette: "A tanácsadó testületnek nincs köze a műtárgyvásárláshoz, azt a jövőben is ketten végezzük a feleségemmel."

Agnes asszony (leánykori nevén Schömer) a New York-i Zabriskie Galerie-ben dolgozott az 50-es évek elején, amikor az ifjú Karlheinz Amerikába ment az ottani szupermarket-hálózatokat tanulmányozni. Szerelmük az amerikai absztrakt expresszionizmussal párhuzamosan bontakozott ki, hazatérve pedig a BauMax-x gyarapodásában, öt gyerek felnevelésében (egyikük nemrég átvette a cég irányítását, másikuk, Karlheinz Jr. elektroakusztikus zajzenével teremt társaságot némely festményeknek, s vezeti a deklaráltan nyitottnak szánt ház zenei programjait), és az 1945 utáni osztrák művészet vásárlásában virágzott ki. Vettek azért néhány klasszikus osztrák modernt is, a 90-es évektől pedig célzott vásárlásaikkal európai és amerikai kontextusba helyezték a hazaiakat (egyesek szerint a kiemelkedően gazdag osztrák anyagot túlzottan háttérbe szorítva illusztrálja e törekvést a Rudi Fuchs rendezte nyitó tárlat, a The first view). A ma több mint négyezer darabos Essl-gyűjtemény a 80-as évekre nőtt akkorára, hogy az már közönség elé kívánkozott: 1987-ben épült fel a Schömer-ház, ahol a vállalat központjával társbérletben kaptak helyet a művek, most pedig már az Essl Alapítványnak is otthont adó múzeum is kész (egy ilyen gazdag magángyűjtemény sincs meg külső szponzorok nélkül).

A Schömer-ház a vasúti síneknél áll, közvetlenül mellette építőanyag-raktár. Picivel odébb, az autóút és a Duna közötti háromszög-telekre építette a múzeumot Esslék házi tervezője, Heinz Tesar. Vadonatúj szagú minden, mesteremberek jönnek-mennek, a bejáratnál (mondom, múzeumi szünnap) egy létra, rajta német és magyar firkák, "ez a Hermann létrája" "volt", "Halál a létratolvajokra". A kiállítóterek falai fehérek (van egy kisebb fekete box is). Van, aki szerint a falak magassága kisebb alkotások bemutatására eleve alkalmatlanná teszi a helyet (majd kiderül, ha valamelyik eljövendő tárlat rendezője épp ilyeneket kíván kimazsolázni a 7000 négyzetméternyi alapterület harmadát elfoglaló raktárból). Viszont a fény, az fenséges: Tesar nem vízszintes tetőüvegen át engedi be, hanem egy múlt századi angol múzeum példája után szabadon, függőleges üvegfalakon keresztül (úgy kell elképzelni, hogy az egyes termek fölött, a tetőn kis üvegházikók állnak). "Olyan terek szekvenciájaként tekintem ezt az épületet, ahol a fény és a terek dimenziója kapcsolatba lép a műalkotásokkal" - mondja a könyvesbolt + kávézóban, ahol az ő albuma is kapható, benne élete nagy álma, a tudományt, életet és művészetet egységben kezelő Embrió Múzeum terve: "A világon bárhol elkészülhetne, a fejemben már meg is épült, de hogy mit hoz a valóság, az nem rajtam múlik..."

 

Felnőtt belépőjegy 80 schilling. Megközelíthető Bécsből, az U4 metróval elérhető Heiligenstadt állomástól az S40 gyorsvasúttal vagy a 239-es busszal, az interneten a http://sammlung-essl.at címen

Az első névsor

Az Essl-gyűjtemény súlypontját képező osztrák anyag (180 kép Arnulf Rainertől és mintegy 30 munka a Bécsi Akcionizmus 1962-1970 közötti szakaszából, többek között) egy kis része a 2000. szeptember 31-ig nyitva tartó első kiállításon német, olasz, dán, spanyol, angol, belga, holland, görög, svájci, francia, ír és amerikai alkotásokkal randevúzik. A kiállított művészek között van A. R. Penck, Maria Lassnig, Antoní Tapies, Antonio Saura, Arnulf Rainer, Günter Brus, Hermann Nitsch, Georg Baselitz, Karel Appel, Per Kirkeby, Gerhard Richter, Asger Jorn, Pierre Soulages, Emilio Vedova, Fritz Wotruba, Zoran Music, Jim Dine, Sean Scully, David Salle, Sigmar Polke, Julian Schnabel, Frank Stella, Christian Ludwig Attersee, Martin Kippenberger, Jörg Immendorff, Jannis Kounellis, Markus Lüpertz, Gilbert & George, Nam June Paik, Valie Export.

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/47. (11. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...