Magyar ökoépítészet Madridban

Kezdő tízpróbások

  • Smiló Dávid
  • 2012. december 15.

Képzőművészet

Idén először szerepelt magyar csapat a Solar Decathlon Europe fenntartható építészeti teljesítményversenyen. Részvételük és összesített hatodik helyezésük egyértelmű siker, ami ösztönzője lehet a fenntartható építészettel kapcsolatos további kutatásnak és oktatásnak.

A fenntartható, zöld, ökoépítészet kérdésköre unalomig elcsépelt, és a körülötte kialakult mítoszok és félreértések sem segítik a téma komolyan vételét. Viszont tény, hogy az európai energetikai direktíva szerint 2020-tól csak közel nulla károsanyag-kibocsátású épület építhető. Fontos leszögezni, hogy ez nemcsak Magyarországon, de európai szinten is olyan kihívás elé állítja a jelenleg praktizáló és leendő építészeket, amelyre ma még csak korlátozottan vagyunk felkészülve.

A Solar Decathlon 2002-ben jött létre az Egyesült Államok energetikai minisztériumának szervezésében, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy aktivizálja a fenntarthatóság témakörében folytatott egyetemi kutatásokat.

Magyarok a Forma-1-ben

Az amerikai egyetemek körében nagy sikert aratott verseny a spanyol és az amerikai kormány együttműködése révén végül 2007-re jutott el Európába: kétévente Madridban rendezik a Solar Decathlon Europe-ot. A házakat először az adott csapat anyaországában, majd pedig Madridban is megépítik, így állt össze idén tizennyolc házból az úgynevezett Villa Solar, amelyet két hét alatt kétszázezer látogató tekintett meg. Egy nemzetközi zsűri tíz szempontot figyelembe véve alakítja ki a rangsort. Jövőre startol a Solar Decathlon China, tehát mintegy tíz év alatt a világot behálózó, a témakör Forma-1-es versenyeként számon tartott megmérettetés jött lére.

A nemzetközi verseny célja egy pusztán napenergiával működő lakóház megtervezése és megépítése, amihez az egyetem és hallgatói szerzik meg az anyagi támogatást, bevonva az ország és a régió piaci szereplőit. Itt még nem a sorozatgyárthatóság és az azonnali adaptálhatóság a cél. Olyan épületet kell megalkotni, amelynek minden apró részlete egyedi és innovatív, a jövőben használható darab. Ebbe olyan fejlett ipari háttérrel rendelkező országok csapatai is belebuktak idén, mint Norvégia vagy Dánia. A magyar csapat helytállása és hatodik helyezése a tizennyolc szereplős mezőnyből tehát meglehetősen komoly teljesítmény. Tekintettel arra, hogy a házakat először az anyaországban, majd pedig Madridban is meg kell építeni, a verseny komoly logisztikai terheket is ró a csapatokra.

Jelentős mérföldkő önmagában a versenyen való részvétel is, hiszen a magyar építészmérnök-képzés az épületeket érintő energetikai kérdések körében is jelentős lemaradásban van. Ez javarészt a szakmát mérnöki, illetve építő-művészi szempontból szemlélő tanárok közötti ellentétből fakad, ami nem segítette egy európai szinten számon tartott építészképzés létrejöttét. Csavar a történetben, hogy míg az említett témát itthon elfojtott viták kísérték a szakmán belül, addig a világban zajló építészeti diskurzus sem mérnöki, sem pedig művészi, hanem javarészt bölcseleti szempontból közelítette az építészetet, rádöbbenve társadalom- és kultúraalakító mivoltára. Ebben a kavarodásban sikerült néhány hallgatónak és oktatónak egyéni sikereket elkönyvelnie. Létrejött a Losonczi Áron által jegyzett, azóta világhírnévre szert tett üvegbeton, Domokos Gábor és Várkonyi Péter pedig megalkotta az addig csak elméletileg létező testet, a Gömböcöt, amit a Rubik-kockával emlegetnek egy napon. Az Odoonak nevezett madridi projekt kezdeményezője Auth Adrián, aki a 2010-es Solar Decathlon Europe versenyt - mint vendéghallgató - a spanyol csapattal közösen élhette át, és eltökélt szándékává vált, hogy régiónkból a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem legyen a versenyen elsőként részt vevő intézmény.

A fenntartható építészet alapvető ellentmondása, hogy egy épület ökológiai lábnyomának csökkentése és a megszokott komfort egyidejű biztosítása csak olyan technológiai-gépészeti háttérrel oldható meg, amely szükségszerűen és sajnálatos módon eltávolítja az embert a környezettől és annak hatásaitól. Erre a problémára igyekezett megoldást találni az Odoo, amelynek neve az odúszerűségre utal. A házat két részre osztották, mindkét részben megtalálhatóak a mindennapi élethez szükséges berendezések. Az egyik rész teljes mértékben fedett, zárható és szigetelt, a másik nyitott. A telet a zárt részben vészelhetjük át, tavasszal és ősszel a két rész együtt működik, nyáron pedig a nyitott, de árnyékolt udvar a teljes értékű lakótér. Bár a koncepció a fenntarthatóság jegyében született, évszakokhoz rendelt tereivel, külön téli és nyári konyhájával megidézi a Magyarországról archaikus formájában már kiveszett népi építészet logikáját is. Ez persze önmagában nem volna elég: a házat a teljes automatizáltság, a hatvan négyzetméternyi napelem és a végletekig az épületre hangolt gépészeti és elektromos rendszer teszik fenntarthatóvá. Itt megint csak dicsérendő a magyar csapat azon törekvése, hogy ezt a sok gépészetet megpróbálták minél kompaktabban a ház részévé tenni, elhelyezni a falakban és a födémekben, nem pedig a lakótértől független ormótlan tömegként megjeleníteni, mint az sok esetben történik. Ez a hozzáállás jelentősen csökkenti azt az érzést, hogy egy professzionális gépezetben járunk, ráadásul megjelenését tekintve teljes mértékben illeszkedik a kortárs építészetre is jellemző formavilágba. Nem véletlen, hogy az Odoo a mérnöki és energiahatékonyság kategóriában elnyert harmadik helyezésén túl komfort kategóriában a második lett.

Egy ilyen szintű technológiát felvonultató épület az építészeten túlmutató kérdéseket is felvet. Érthető tehát, hogy a Műegyetem összes karáról mozgósította a hallgatókat, akik az építészmérnöki kar szakmai felügyelete alatt majdnem zökkenőmentesen dolgoztak együtt. A projekt rávilágított ugyanis az összes gyerekbetegségre, amely egy friss kutatóegyetemi státuszú intézményben szóba jöhet.

Egyetemmel egyetemben

A hallgatók elmondása szerint a projekt öt menedzsert emésztett fel, egyesek kompetenciájuk, mások a lelkesedés hiánya okán hulltak ki. A kritikus pontoknál rendszerint a hallgatóknak kellett éreztetniük az egyetemi döntéshozókkal a helyzet súlyosságát. Ilyen esetekben megszokott egy projektcég létrehozása, az Odoonál azonban ez nem sikerült. A projekt maga pedig nem tudott szervesen integrálódni a képzésbe. A részt vevő hallgatók nagy része önként áldozott rá két évet, miközben néhány lelkes, az ügy komolyságát felmérő tanárt sikerült mozgósítaniuk. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a projektre elköltött közel 200 millió forintból 80 millió az Új Széchenyi Tervből származik. Ennek tükrében különösen fontos kérdés, hogy mennyire sikerül a munka tanulságait visszaforgatni az egyetemi képzésbe, ami egyébként a verseny létrejöttének is célja volt. Egy kiélezetten az innovációról szóló ház tervezése hoz-e innovációt abba az építészkari oktatásba, amely még csak korlátozottan vetkőzte le posztszocialista struktúráját?

A válasz nem egyértelmű, de az Odoo megszervezésével és minden hibájával együtt a Műegyetem hatalmas lépést tett a korszerű építészmérnök-képzés létrejötte felé. A verseny bebizonyította, hogy a képzés és a benne részt vevő hallgatók és oktatók képesek naprakész válaszokat adni a korunkat érintő problémákra, de a bürokrácia még mindig komoly gátat jelent.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

Figyelmébe ajánljuk