Megállított idő helyett – Újjáéled a Zsidó Múzeum

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Harminchárom év után megújult a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár állandó kiállítása. A frissített tárlatú egyházi múzeum ez esetben is a tematikus kiállítások bevett módszerével, a bemutatott tárgyak sokaságával tüntet, hatásosan.

A judaizmus általános kérdéseibe bevezető, annak alapjait körüljáró, a zsidó tér- és időfogalmat, a héber írás szerepét, a történeti és posztbiblikus zsidó ünnepeket ismertető tárlat 421 műtárgy mentén kalauzolja az érdeklődőket. A világ múzeumaiban az egy műtárgyra eső figyelem 9 másodperc. A grandiózusnak nem nevezhető pesti térben is úgy mennek végig a látogatók, mint a Nagykörúton: nézelődnek jobbra-balra, ha egy-egy tárgy, mondjuk, a csillogósabbak közül megtetszik, vetnek rá egy pillantást, aztán haladnak tovább. És ez teljesen természetes – meséli Toronyi Zsuzsanna igazgató, a kiállítás kurátora. Bár egy ilyen jellegű intézménybe senki sem téved be véletlenül, kellőképpen att­raktívnak kell lennie annak a kiállításnak, amely tartalmi mélységeivel is hatni akar a múzeumlátogatókra.

„Ez konzervatív kiállítás – teszi hozzá Toronyi –, amelyben a tárgyak mesélik el a történeteket. Ez nem egy forradalmi muzeológiai gondolat, de tartozunk a tárgyaknak annyi tisztelettel, hogy nem illusztrációként használjuk őket egy általunk kreált történet díszítéséhez.”

false

 

Fotó: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

false

 

Fotó: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

A kimunkált, díszes és értékes ritkaságok egyéni történeteket, társadalmi, kulturális jelenségeket tárnak fel, miközben az is a közlés tárgyához tartozik, hogyan használták őket, mielőtt múzeumba kerültek. A kurátori koncepció szerint a tárgyakat a judaizmus mindenre rákérdező jellegéhez és a Tórát értelmező kommentárhagyományhoz hasonlóan mutatják be. Így tehát nekünk magunknak kell választ találnunk arra a kérdésre, mi tesz hétköznapi darabbá egy judaikát, mit keres a kiállításon házilag, ezüst étkészletből, pléh sütőformákból, Tóravértből vagy lyuggatott rézlemezből készített „recycling” menóra, vagy hogy miként kerül giccs a szédertál, a rimonpár, az amulett, a Megilla-tok, a fűszertartó vagy a sófár mellett a múzeumba.

Az 1909-ben a zsidó közösség bemutatásának szándékával alapított intézmény 1916-ban nyílt meg, első önálló épületét 1931-ben a Dohány utcai zsinagóga és a mellette lévő telek rendezésekor alakították ki. A zsinagóga épületszárnyának elfordításával jött létre az a ma is aktuális múzeumi épületrész, amely ugyan nem a legalkalmasabb funkciója betöltésére, a hely szelleméből fakadó öröksége mégis olyan kontextust teremt a tárlatoknak, amely vitathatatlanul többet ad, mint egy menő white cube elrendezés. Az épület adottságai által műtárgyi szerepet kapnak például a Majoros Károly által tervezett üvegablakok is, vagy ily módon jelenik meg a holokausztemlékezet.

Miközben a múzeum ez esetben a zsidó hagyomány eszköze, megőrzője – jegyzi meg Darvas István rabbi –, fontos törekvés a zsidóság jelenidejűségének hangsúlyozása. A holokauszt direkt módon csak egy-egy műtárgy által jelenik meg itt. Ilyen az a levelezőlap, amelyet a nem létező, Auschwitzot kódoló Waldsee nevű településről adtak fel a nácik a deportáltakkal érkezésük után íratott hazug üzenetekkel, hogy a Magyarországon lévők gyanakvását eloszlassák, és megelőzzék a pánikhangulatot. Ilyen az épület liftjében lévő, akár emlékezetpolitikai álláspontként is értékelhető felirat, miszerint 2017-ben már csak a holokauszt emlékezetével együtt lehet belépni egy zsidó múzeumba.

A Dohány utcai múzeum esetében fizikálisan is formát ölt az emlékezés, hiszen a zsinagóga temetőkertje mellett haladunk el jövet-menet. Ahogy a kiállítás utolsó termében elhelyezett szimbolikus lépcsőfokról az ablakon letekintve is azt a tömegsírt látjuk, ahol a gettó felszabadításakor megtalált kétezer-kétszáznyolcvan holttestet temették el.

A régi kiállítást még az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, Miklós Imre államtitkár nyitotta meg 1984-ben. Az elképesztően hosszú ideig megtekinthető tárlat kedvenc tárgyai, bizonyos struktúrája, emblematikus színvilága visszaköszön a megújult térben. Az új koncepció helyet adott annak az 1933 óta a múzeum gyűjteményébe tartozó 3. századi pannóniai zsidó sírkőnek is, amely a gyökértelenséggel vádolt hazai zsidó társadalom számára igen fontos volt egykor, ezzel tudták ugyanis bizonyítani, hogy a zsidó jelenlét a Kárpát-medencében megelőzte a honfoglalást.

Az intézmény alapjául szolgáló, állandó narratívát nyújtó törzskiállítás a jövőben egyre bővül, és részben folyamatosan meg is újul. A kiállítás, amely jelenleg az épület első emeletét foglalja el, később a másodikra is kiterjed majd, időszaki tárlatokkal egészül ki, emellett tanulásra lehetőséget adó „okospadokkal” gazdagodik, míg a Milev nevű applikáció már most regényes, rendkívüli történeteket mesél el. Erre utal a tárlat címe, a Tamid (mindig), amely a jelenlétre fókuszál, és a múzeumot véletlenül sem definiálja mauzóleumként.

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díjemelésre várva
Budapesti taxihelyzet
Interjúk
Setét Jenő, Arundhati Roy, Sándor Anna
Könyvmelléklet
Michael Chabon, Móra Ferenc, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény