Pletykaper (Költészet és rögvalóság)

szerző
Beszterczey Judit
publikálva
2001/50. (12. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Nyáron jelent meg a

Pletykaanyu című kötete, amely tizenkét írást tartalmaz. Az utóbbi idők legnagyobb irodalmi botránya tört ki körülötte. Perrel fenyegetik. Mindenki a kötetről beszél. Hogyan teltek az utóbbi hetei?

Grecsó Krisztián: Kissé "beszippantott" a felhajtás. Kicsúszott a kezemből az irányítás, másrészt a bőrömön tapasztaltam meg a média hatalmát. Minden egyes médium azt hozta ki a történtekből, amit csak akart. Mert mi történt? A kötet első novellájában, a Pletykaanyuban bizonyos szegvári emberek magukra ismertek, és sérelmezték, hogy előnytelen színben tüntettem fel őket.

MN: Okkal, vagy ok nélkül háborodtak így fel a "hősök"?

GK: Szerintük olyan mértékben hagytam meg a szereplők eredeti vonásait, hogy könnyedén azonosítani lehet őket. Ez azonban csak féligazság. A szöveg alapja a közösség állandóan változó pletykahalmaza volt, amely időről időre fölülírta magát: kiderült, hogy egy szó sem igaz belőlük. Na, ezeket rögzítettem, ami persze nem újdonság a magyar irodalom történetében. Az anekdoták is gyakorlatilag ugyanilyen "mendemondákra" épültek - az sem véletlen, hogy Mikszáth-vendégszövegek olvashatóak a Pletykaanyu kötetben. Nem a valóságot akartam mindenekelőtt tükrözni: a könyvbéli Szegvár egy általam megírt és "eltorzított" Szegvár. Nem azonos a községgel: nem kérhető számon a valóság. A Pletykaanyu szépirodalmi alkotás, nem szociográfia vagy tényirodalom.

Mindazonáltal olyan valóságot ismertem meg a tulajdon környezetemben, amit bűn nem megírni. Másrészt látom a "jó oldalát" is az ügynek: befolyásolta a valóságot, hiszen reagáltak rá az emberek, átalakult néhány dolog: akadt olyan, aki eladta az autóját, mert azt írtam róla, hogy öreg. Nagyon furcsa dolgok történtek. Aki például daueroltatta a haját, és ezért megemlítettem a novellában, már nem daueroltatja.

Noha nem vagyok etnográfus, nem gondolom, hogy az úgynevezett népi irodalom műfaja megszűnt a hetvenes évekkel. A Pletykaanyu nem nevezhető ugyan "népi irodalomnak", de erről a vidékről hozott élményanyaggal gazdálkodik, a csongrádi embereket mutatja be. Azzal, hogy meghalt Nagy László, nem halt meg ez a vidék.

MN: Volt egy vitaműsor a Budapest Rádióban, amelyben a sértett szegváriakkal szállt vitába. Ugyanakkor az imént elismerte, hogy képzeletbeli figurákról írt, igaz, a valóságból kölcsönözve. Tényleg vitatkoznia kell az alkotónak a figuráival?

GK: Nagyon örülök, hogy létrejött ez a találkozó. Alapvetően eddig senki nem ment le Szegvárra megkérdezni az embereket, kivéve a Délmagyarország című újságot. A Híradó forgatott ugyan a településen, de nem keresgették a sértetteket: azt kérdezték, aki szembejött velük, de senki sem nyilatkozott a könyvről. Pedig alapvetően fontos megkérdezni, hogy mi a gond a könyvvel: mondják el a sérelmeiket! A botrányt nem én gerjesztettem, bármennyire is csak én vagyok hajlandó nyilatkozni.

Olyan láncreakciót indítottam el Szegváron, hogy a végén azt hittem: a Nap is miattam kel fel. Mindennek elmondtak: én szégyenítettem meg a helyi helytörténészt, szépen induló sorsokat tettem tönkre a könyvvel. Halottgyalázónak is tituláltak, hiszen olyan emberekről is írtam, akik már nem élnek. Viszont lassacskán előbújtak azok is, akiknek tetszik a könyv: negatívan diszkriminálnak. Azok a szegváriak szeretik a kötetet, akiknek az ellenségeiről állítólag én rosszakat írtam. ´k most annak örülnek, hogy végre jól megmondta valaki az őszintét a haragosaiknak. Ennek természetesen nem örülök, hiszen nem pártoskodni akartam.

MN: Mi a történet kronológiai sorrendje?

GK: Szeptemberben ültünk le először az egyik sértett ügyvédjével. Bejelentették, hogy egymillió forintot kérnek, becsületsértésért. Már akkor, szeptemberben hívhattam volna a médiát, hogy szabad a vásár. Akkor forrt leginkább a város, nem is mertem hazamenni. Mostanában már hazamerészkedek - nem köszönnek ugyan az utcán, de már nem áll meg az élet, ha megérkezem.

Kiszálltam az autóból, mentek át az úton a helybéliek, és ott, ahol voltak, lecövekeltek, megálltak az úttest kellős közepén, úgy bámultak.

MN: Sok kemény megjegyzést kapott otthon, Szegváron?

GK: Nem nekem kezdték mondogatni a sérelmeiket, én senkivel nem konfrontálódtam. Édesanyámon csattant az ostor, aki a közösség tagja. Ráadásul Pletykaanyu a kötet címe: a narrátort velem azonosították, a "Pletykaanyut" pedig az édesanyámmal. Utánakiabáltak az utcán, kiabáltak vele, ki akarták rúgatni a munkahelyéről, ilyenek. Több helybéli is kiment édesanyámhoz az üvegházba, és megmondták neki a tutit. Mit kellett volna nekem csinálnom, ahelyett, hogy írogatok. Hogy mivel játsszak inkább.

Még aláírásgyűjtést is szerveztek. Gyülekeztek az emberek az ABC-ben, vitafórumot alakítottak a pénztárgép mellett. Végül öt ember adta be a bírósági keresetet, olyan harmincan-negyvenen pedig aláírták, hogy egyetértenek a sértettekkel. Kaptam egy ügyvédi levelet, hogy peren kívül rendezzük a dolgokat: fizessek egymillió kétszázezer forintot, és elállnak a pereskedéstől.

MN: Hogyan jött ki az összeg?

GK: Öten vannak, kétszázezer fejenként, mert személyiségi jogokat sértettem. A Jelenkor kiadó egyetlen emberrel volt hajlandó tárgyalni, aki tényleg a valódi nevén szerepel a kötetben. Voltaképp az édesapja nevét említettem, amit az új kiadásban már megváltoztattunk. Végül elállt a pereskedéstől. A többiek ügyvédje ugyanakkor kijelentette, hogy ők nem lettek kiengesztelve. Itt tartunk. Ezt ígérik, ezzel fenyegetnek. Remélem, hogy a vádaskodásokon nem jutunk túl.

Beszterczey Judit

szerző
Beszterczey Judit
publikálva
2001/50. (12. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...