Kiállítás

Stux és bűntársai

Párizs–Budapest a Virág Judit Galériában

Képzőművészet

Miskolc főutcáján minden hónap első vasárnapján vásár van, igazi kirakodós. Egy alkalommal, amikor mellesleg a borsodi megyeszékhely színházának kis színpadán, a Játékszínben délután egy Zsótér-előadás ment, épp tele volt régiséggel, antik és kevésbé antik tárgyakkal, limlomokkal a Széchenyi utca forgataga.

Az egyik árus portékája között egy igazi Scheiber Hugó-festmény hevert. Egy igazi hamisítvány. De mesteri munka. Scheiber, bár gyors kezű festő hírében állt, saját bevallása szerint is több mint tíz­ezer képet festett – ezek között szakértők szerint remekművek és borzalmak is vannak –, a legtöbbet hamisított festők egyike. A sokáig méltatlanul ignorált Scheiber életében és művészetében – akárcsak, mondjuk, Kádár Béláéban – Berlin mint közeg, az 1920-as évek kulturális központja játszott kiemelt szerepet. Ekkor Berlin a századforduló Párizsához mérhető művészeti hely volt.

Tematikus kiállítássorozattal prezentálja a Virág Judit Galéria, hogy a kulturális szempontból ki­emelten fontos európai városok és Budapest között miként alakult a művészeti kölcsönhatások rendszere. A tavalyi nagyszabású avantgárd tárlat, az 1919 és 1933 közötti időszakot bemutató Berlin–Budapest után most Párizs került a fókuszba. Ezután Róma következik.

Bár unalomig ismételt tudás, milyen vitathatatlan szerepet játszott Párizs a magyar művészet történetében, a téma még mindig tartogat – ha nem is meglepetéseket, de – nagy rácsodálkozásokat. Mivel a modern magyar művészet kialakulására és változatosságára jelentős hatással bírt a művészek hosszabb-rövidebb ideig tartó utazásainak hozománya, nem túlzás azt állítani, hogy az alkotók utazásélményeik okán radikálisan új módon értelmezték a valóságot. Párizs többek számára revelatív tapasztalatot jelentett.

Vaszary János, Csók István, Mednyánszky László vagy Ámos Imre, Anna Margit, Bálint Endre, és Berény Róbert, Czóbel Béla, Tihanyi Lajos meg Márffy Ödön neve valószínűleg sokak fülében ismerősen cseng. Ám Kövesházi Kalmár Elza, Kukovetz Nana, vagy Ziffer Sándor meg Perlrott-Csaba Vilmos művészete nagy valószínűséggel bemutatásra szorul. Meglehet, a francia főváros és a honi képzőművészeti kapcsolatok feltárása evidenciaszámba megy, ám az olyan kiállítások, mint amilyen a Párizs–Budapest, mindig azt a célt is szolgálják, hogy ne csak a már ismert, körülbelül egy tucat név alkotásai ragadják meg a látogatók figyelmét, hanem a kevésbé ismert, elfeledett alakok is alkotókká váljanak a nézők tudatában. A Virág Judit Galéria új kutatásokra alapozva foglalja össze és ismerteti a kiállítás mellett egy méltán szép, igazából nagyon szép és tartalmas kiadványban az 1880-as évek végétől az 1960-as évekig tartó képzőművészeti kapcsolatok francia hatását. Egyszersmind a Párizs–Budapest projekttel a galéria realizálja, hogy a francia művészeti értékek milyen módon alakultak a hazai viszonyok között, túllépve azon leegyszerűsítő értelmezésen, hogy a Párizs–Budapest kölcsönhatás leginkább nemzetközi viszonylatban értelmezendő.

A kereskedelmi céllal működő magángaléria ingyenes kiállításán legalább annyi műtárgy tekinthető meg, mint egy hazai állami múzeum nagy kiállításán. Nincs ebben semmi meglepő. A magyar kortárs képzőművészeti szcéna érdekes helyzetéből fakadóan egy ideje a múzeumok már nem egymás versenytársai, hanem a kis magángalériák riválisai. Persze a galériák állnak nyerésre. Nem véletlenül. Virág Juditnál a köz- és magángyűjteményekből válogatott festmények, szobrok és fotográfiák zsúfolásig megtöltik a teret. Ettől még jól befogadható a tárlat, sőt a kevés magyarázó szöveg ezúttal hagyja, hogy a műtárgyak érvényesüljenek, nem bocsátkozik áldidaktikus okfejtésbe. Átfogó kép bemutatására törekszik Virág Judit és csapata, hisz’ a Magyar Vadak mellett bemutatja a témához kapcsolódva a kubistákat, a szürrealista vonalat, kiemeli a női alkotókat, érzékelteti az École de Paris hatását.

Batthyány Gyula és Vaszary János több képe is látható a kiállításon. A két arisztokratikus, igen művelt, biztos hátterű festő a húszas években járt Párizsban, karakteres képeik a kor hangulatát, jellegzetes figuráit ábrázolják: a kávéházak, kabarék, revük, a mondén nagyváros miliőjét. Míg Vaszary e korszakban keletkezett képei lényegre törőek, olyan, mintha akvarellt használna, pedig híg olajfestékkel dolgozott, addig Batthyány már-már groteszk képei szinte szétfeszítik a vásznat, sűrűek vagy túláradók. Vaszary képei közül több plakátszerű, Bat­thyánynak több képe olyan, mintha Kosztolányi verssorát illusztrálná: „az égbe bál van minden este bál van”.

Megtekinthető november 26-ig.

Figyelmébe ajánljuk