Tíz kicsi kép: Ember-állatkert (Roskó Gábor kiállítása a Studio 1900-ban)

szerző
- decker -
publikálva
2000/46. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Önképünk elengedhetetlen része, hogy - talán a tudatalattink mélyére temetett eredetmítoszt felidézve - állatok vélt vagy valós tulajdonságaival azonosuljunk.

Én például többnyire mókusnak, rosszabb pillanataimban ázott verébnek képzelem magam. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a Studio 1900 Galériában megnéztem Roskó Gábor ÉS-beli grafikai sorozatának folytatásaképp kiállított kisméretű festményeit.

"Egyformán szeretem

az édeset és a keserűt"

Az animált állatok és az állattá varázsolt lelkek szürreális és szimbolikus portréi persze már húsz évvel ezelőtt is megjelentek a műveiben, hogy aztán újra meg újra felbukkanjanak, és bölcs mélabúval a tekintetükben ránk meredjenek. Roskóval természetesen történt egy és más ez idő alatt: az Erdély Miklós-féle INDIGO csoport; a nagyméretű, groteszk lényekkel benépesített, történeti utalásokkal átszőtt festmények; a bicikligyűjtés. Együttzenélés Szemző Tiborral és a Tudósok zenekarral. Poros régiségboltokban turkált, szöszmögött grafikai műhelyekben, süteményeket habzsolt ájulásig. Az édesszájú művész egyik képén egy tulok- vagy antilop-szerű állat lombos fa törzséhez támaszkodik patáival, és falevelet eszeget, miközben megosztja nézőivel fent idézett álláspontját. Tekinthetjük ezt önironikus gesztusnak, a sunnyogó választásképtelenség görbe tükrének vagy az ellentétek közti szabad átjárás türelmes elfogadásának - ez utóbbit mi is átélhetjük, ahogy a zsúfolt polgári szalonra emlékeztető műkereskedés teázgató hölgyei között beslisszolunk a kiállítótérbe.

Nem mese ez, gyermek

Roskó kötődik a tradícióhoz, kézműves alkat, aki roppant megértéssel és részvéttel fordul emberi gyarlóságaink felé, gyermeki ösztönösséggel rejti groteszk meséket idéző képekbe a felnőtt lét abszurd és fájdalmas igazságait. Az itt kiállított tíz kicsi kép többértelműen direkt (ellentétben az egyik régi kedvencemmel, melyen két kígyóuborka a hóhatár alatt üldögélve paradicsomot majszol), egyértelműbbek az - akár - aktuálpolitikai áthallások. Láthatjuk, ahogy egy bikaféle állat koszorút helyez társára (a koszorú félbeszakadt felirata: természetesen ezzel még nem múlt el a vész fejünk), vagy ahogy egy jól megtermett, zöld krokodil azon morfondírozik, hogy "tisztáznom kell magamban a hazafiasság fogalmát, úgy érzem, ilyenkor nemcsak a magam nevében beszélek". Az önfeledt mesék és a kacagtató hazugságok világa együtt repült el Münchhausen báróval, s a nagy hencegő keze - mellyel korábban olyan ügyesen rántotta ki hajánál fogva önmagát a valóságból - leszakadt, éppen most iszkol el vele egy sunyi, vörös róka. (Retek pagony futok nagyon - áll a szalagon).

Hit, remény, szerelem

Két rózsaszín, fáradt és félénk tekintetű disznó látszólag már megoldotta a halálfélelem súlyos problémáját egy kicsi Buddha-szobor és egy még apróbb elefánt beszerzésével: "nincs rettegnivalónk" - sulykolják a nem vegetáriánus néző tudatába. A tábortűz körül üldögélő két farkas már szkeptikusabb, kábán merednek a tűzbe, rádöbbenve a közhely igazságára: "És így enyészünk el mi is." S a bájos rókalány is inkább elillanna a kapcsolatban rejlő ezernyi felelősség elől, hogy aztán egy másik képen táncoljon vadul szerelmével, egy bumfordi mackóval szinte eksztázisban, a fajok (és nemek és testek és lelkek) közti különbségek eltörlésére törekedve. Ahogy elnézzük ügyefogyott mozdulataikat, a földi paradicsom megteremtése minden igyekezetük ellenére sem sikerülhet százszázalékosan: "Úgyszólván eggyé válunk" - lihegik kifulladva az arcunkba.

Tapsi Matyi

Roskó állatképeit a rezignált szomorúság mellett áthatja a sajátos, bumfordi báj és a könnyed irónia, akárcsak a festmények technikáját, amely laza, rajzos és nagyvonalúan vázlatszerű. Éppen azért szerethetők ezek a művek, mert nem veszik halálosan komolyan magukat. Mint ahogy a lustán heverő oroszlán mögött is vidáman dobálhatja a pöttyös labdát egy pró alak a zsiráfnak, pedig, mint megtudjuk, "mindkettőnek bojtos a farka, aztán mégis ellenségek".

Tapsi Matyi, a művész, ez a hófehér, piros szemű nyuszi nyugodtan áll a vászon előtt. Hiába inti a külvilág hatalmi szóval, hiába hívja fel figyelmét a szakállas katonatiszt a realizmus elemi szabályaira - "Nem akarok beleszólni, nyuszi, de ennek semmi köze a valósághoz" -, ő csak öntörvényűen rajzolja tovább maszkos lényeit. A művészet szabad, és mi is szabadon választhatunk. Ezek után meg is fontolom énképtáram bővítését. Szóba jöhet a szurikáta, a foltos petymeg, esetleg az anatóliai ugróegér. Bár van valami vonzó a közönséges nyúllét áttekinthetően szerény perspektíváiban is.

- decker -

A kiállítás november 24-ig tekinthető meg a Bp. XIII. ker., Balzac u. 30-ban, hétköznap 11-18 óráig

szerző
- decker -
publikálva
2000/46. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...