A botrányok vágták ketté a Fideszt ebben a városban

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 14.

Kis-Magyarország

Kiskunfélegyházán teljesen szétesett a korábban egységes kormánypárti szervezet. Többeknek elegük lett a balhés polgármester, Kapus Krisztián ügyeiből, mire a párt egyszerűen kirúgta őket. Velük beszélgetünk a kialakult helyzetről.

Botrány hátán botrány – röviden így foglalható össze Kapus Krisztián elmúlt négy éve Kiskunfélegyháza élén, legalábbis a kritikusok szerint. Sokáig úgy tűnt: utóbbiak szinte csak az ellenzéki sorokban találhatók, ám az elmúlt hetek történései azt mutatják, Kapust már a Fideszen belül sem szívleli mindenki. És ők nincsenek is kevesen.

A polgármester viselt ügyeiről mi is megemlékeztünk, legutóbb pedig egy nyilvánosságra került hangfelvétel nyomán vetődtek fel kérdések vele kapcsolatban. Ezért többen egy ingatlanos korrupciós ügyet vélnek a háttérben, amit az érintett visszautasított, és jelezte: feljelentést tesz, mert szerinte olyanok manipulálták a felvételt, akik – részben meg nem nevezett politikusok – azt szeretnék, hogy lépjen vissza a mostani polgármester-választáson.

Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyháza

Fotó: MTI

Ezen ügyek miatt a kiskunfélegyházi fideszesek közül többen már 2012 óta arra készülnek, hogy leváltsák Kapust, és mást állítsanak a helyébe. Mint korábbi riportunkból kiderült: mind arrogáns vezetési és viselkedési stílusa, mind a körülötte lévő botrányok miatt többször is kérték a felsőbb pártszervek – többek között a régiós pártigazgató, Kerényi János – beavatkozását a polgármester ügyében.

Néhány egyeztetésen kívül azonban más annak ellenére sem történt, hogy a rendőrségi és ügyészségi ügyek mellett a városban a népszerűsége is megkopott a fideszes polgármesternek. Úgy tudjuk: a háttérben Lezsák Sándor és a vele, illetve Nemzeti Fórum nevű egyesületével szimpatizáló fideszesek is azon vannak, hogy Kapussal szemben az ismert és népszerű vállalkozó, Csányi József, a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület elnöke, számos jószolgálati kezdeményezés anyagi és erkölcsi támogatója legyen a város következő vezetője. „Mind emberileg, mind szakmailag sokkal megfelelőbb személy, mint Kapus Krisztián. Vállalkozóként, a gazdaságot ismerő emberként ő végre képes lenne fejlődést előmozdítani Félegyházán. Kapus erőszakos stílusával szemben pedig Csányit embersége, a rászorulók iránti elkötelezettsége és a párbeszédre való készsége teszi jó polgármesterré” – fogalmaz már befejezett tényként Csányi városvezetői szerepéről az egyik nemrég kirúgott fideszes képviselő, akinek – társaival együtt – azért kellett távoznia, mert hetekkel ezelőtt felvállalták: nem támogatják Kapust.

Kapus Krisztián

Kapus Krisztián

Fotó: MTI

Ráadásul a kirúgásokra nem akármilyen körülmények között került sor. A régi fideszesek, akik két-három ciklus óta erős társadalmi támogatottsággal működnek a város 15 tagú képviselő-testületében (köztük többen párhuzamosan tagjai a Lezsák-féle Nemzeti Fórumnak), már a nyár dereka óta készültek arra, hogy a Fideszen belüli jelöltállítási szavazáson Csányit tolják előre. Csányit Lezsák Sándor, a félegyházi választókerület fideszes-fórumos elnöke is támogatta, és ha nem is túl nagy többséggel, de Csányi jelölése végül átment a helyi Fidesz-alapszervezeten. Egyetlen forrásunk sem tudja biztosra megmondani, mi történt ezután, de tény, hogy augusztusra fordult a kocka: Kerényi János párt-régióigazgató kihirdette, hogy mégiscsak Kapust fogják indítani a választásokon a Fidesz színeiben. „Mint a kádári tanácsrendszerben: felülbírálták, lesöpörték az emberek, a helyiek véleményét, és néhány pártfőember eldönti helyettük, hogy kit kell szeretni” – mondta keserűen Kerényi döntéséről az egyik volt fideszes képviselő.

Kerényi különben maga sem leplezte a nyilvánosság előtt, hogy neki Kapus a favoritja: azt nyilatkozta, rátermett embernek tartja a mostani polgármestert, és nem csodálkozik azon, hogy az „ellenfél nélkül maradt Fideszen belül” belső ellentétek alakulnak ki. Kerényi azzal sem kíván foglalkozni – hatósági ügynek tartja –, amit egy állítólagos NAV-feljelentés (ez lenne Kapus legújabb ügye, ám a pletykákon túl hivatalosan még nem derült ki erről semmi), a hangfelvétel és a korábbi ügyek sugallnak Kapus Krisztián viselt dolgait és magatartását illetően.

Kiskunhalasi analógia

Hasonló helyzet alakult ki 2010-ben Kiskunhalason, amikor a Kerényi János által támogatott, a tavaszi parlamenti választásokat megnyerő Lukács László ősszel már elveszítette a polgármester-választást a városban. A bukás figyelmeztető előjele volt, hogy a 2010-es nyár derekán két ismert fideszes képviselő is kilépett a pártból, és önállóan indult. Szakításukat Lukács magatartásával magyarázták. Ketten mintegy 2500 voksot gyűjtöttek be, ami égetően hiányzott végül a bő 4000 szavazatot szerző Lukácsnak, aki durván 400 vokssal maradt le a végül győztes baloldali-független jelölt, Gyovai István mögött. Amikor a választás után felmerült, hogy Gyovai alpolgármesternek kéri fel Lukácsot, maga a helyi Fidesz elnöke, Skribanek Zoltán fejezte ki egyet nem értését, sőt: lemondását is kilátásba helyezte, ha a polgárok kifejezett akaratával ellentétes módon alakulna a városvezetés összetétele.

Mindenesetre Kerényi bejelentése után nem sokkal a Csányi Józsefet támogató fideszesek előálltak azzal, hogy ha szabályos és demokratikus úton nem ment, akkor a Fidesztől függetlenül, a Nemzeti Fórum színeiben mégiscsak elindítják Kapussal szemben Csányit. Amikor ezt az augusztus 27-i sajtótájékoztatójukon bejelentették, már ki is zárták magukat a Fideszből: a párt alapszabálya szerint ez automatikusan bekövetkezik, ha egy párttag ellenjelöltként lép fel – márpedig ezek a régi fideszesek nemcsak ragaszkodtak a demokratikusan jelölt Csányi indításához, de bejelentették azt is, hogy a Nemzeti Fórum színeiben indulnak az október 12-i képviselő-választásokon.

„Kapus a botrányokon kívül szinte alig alakított emlékezetest – mondja egy másik olyan képviselő, aki a Csányi-ügy kapcsán kizárta magát a Fideszből. – Folyamatosan a város adósságterheinek megszűnésével kampányol, ami nevetséges, hiszen azt az adófizetők, aztán a Fidesz-kormány oldották meg helyette. A város egyáltalán nem vagy csak alig fejlődött, pedig Kapus mint parlamenti képviselő is érhetett volna el eredményeket akár a tőkevonzás, akár a munkahelyteremtés, akár a közélet színvonalának emelése terén. A morális válság mellett általános a félelem, az önkormányzati szférában dolgozók már a közösségi portálokon sem mernek véleményt mondani” – ecseteli a képviselő.

Megkérdeztük az exfideszesektől azt is, nem tartanak-e attól, hogy az egymás ellen induló jobboldali jelöltek közt nevető harmadikként az ellenzéki (MSZP–DK) jelölt, Horváth Tamás fut be győztesként. „Horváth jó jelölt, rokonszenves, de a mostani helyzetben nem gondolom, hogy nyerhet: az összeomlott baloldalnak évek óta nincs támogatottsága a városban. Ellenben a Nemzeti Fórumban sokan most azt a hitelességet és elkötelezettséget látják Félegyházán, amit korábban a Fideszben. Sőt, az emberek nem hülyék: ebben a kisvárosban mindenki pontosan tudja, hogy ki kicsoda, és ki milyen ember. Azt is tudják pontosan, hogy az igazi Fideszt mi képviseljük. Ami itt megvalósult a városban az elmúlt évtizedekben, és ami a jobboldal megerősítéséért történt, az mind nekünk köszönhető: mi vagyunk itt a Fidesz” – mondja az egyik „rebellis”. Hozzáteszi: nem alaptalanul bíznak abban, hogy ha Csányi győzött, akkor a Fidesznek nem retorzióra, hanem higgadt szembenézésre lesz szüksége, és akkor a most kizártaknak lesz visszaútjuk a pártba.

„Körülöttünk nincs ügyészségi vizsgálat vagy verekedés, sőt még pártoskodás sincs. Mi tisztességesek és hitelesek vagyunk, és mivel nem erőszakosan és nem pártközponti irányítás mentén politizálunk, ezért középről és még baloldalról is érezzük sokak támogatását” – reagált kérdésünkre a jobboldal másik képviselője. „A polgárok most végre újra érzik, hogy van lehetőség a változásra és a jó választásra. Még balról is jelzik ezt, mert egyrészt biztosra veszik Csányi József sikerét, másrészt tudják, hogy vele tényleg lesz változás és normális, hiteles városvezetés” – mondta egy forrásunk.

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor

Fotó: MTI

Lezsák Sándor egyébként maga is síkraszállt azért, hogy ne pártpolitikai, hanem erkölcsi okokból ítéljék meg a kiskunfélegyházi konfliktust. A Nemzeti Fórum minapi dabasi fórumán világosan Kapus Krisztiánra célozva úgy fogalmazott: „Nem a Fidesz ellen állítottak jelöltet, hanem valaki ellenében. A Nemzeti Fórum polgármesterjelöltje és a jelöltek továbbra is azonosulnak a Fidesz alapgondolataival és programjával, de nem tudnak azonosulni a személlyel”, mert fontos számukra „a helyi hitelesség és hiteles emberek megjelenítése”. A félegyháziak szerint azért a mostani párbaj mégiscsak a pártpolitikai erőviszonyok megméretéséről szól. „Lezsák és a Fórum világosan azt üzeni most a Fidesznek, hogy a régi fideszesek körében ma sem népszerűek a hatalomvágyó, karrierista alakok. Ha Csányi nyer, márpedig erre sok esély van, akkor a Fidesznek ezt a morális tanulságot meg kell végre fogadnia” – mondja az egyik szintén kizárt fórumos, exfideszes testületi tag.

Kapus Krisztián az egyik megyei portálnak úgy reagált a kialakult helyzetre: nem kapott választ Lezsák Sándortól arra, van-e vele valamilyen konkrét problémája, és meglepődéssel fogadta, hogy a Nemzeti Fórum augusztus vége óta új jelölttel ellene kampányol.

Figyelmébe ajánljuk