A hódmezővásárhelyi önkormányzat tízmilliókkal támogatott egy alapítványt, amely tagja Lázár János felesége

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2017. dec. 23., 10:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Közben a miniszter szerint „állami és önkormányzati pénzektől teljesen függetlenül” működnek Lázárnéék.

Néhány hónapja írtunk arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége kuratóriumi tagja annak a Korábban Érkeztem Alapítványnak, amely 1,2 milliárd forint uniós forrást kapott egy koraszülötteket és azok szüleit segítő mentorhálózat kialakítására. A támogatási szerződést idén nyáron írták alá. Az 1,2 milliárd forinthoz egy fillér önrészt sem kellett hozzátennie a szervezetnek, amelynek pályázati sikeréről még a Fidesz honlapja is beszámolt.

A magyarnarancs.hu információi szerint nem ez az egyetlen olyan alapítvány, amelynek tagja Lázárné Megyeri Zita, és ahol már örülhettek a könnyen jött közpénznek. A hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület és a Tiszta Szívvel Alapítvány évek óta adománygyűjtéseket, jótékonysági esteket rendez, és még azt is vállalta, hogy felújít több városi játszóteret. Lázár egy 2015-ös interjújában azt állította, hogy a játszótér-felújításokat „állami és önkormányzati pénzektől teljesen függetlenül” végezte az egyesület. Ehhez képest a Tiszta Szívvel Alapítvány 2014. évi beszámolójában az szerepel, hogy 17,2 millió forintot utalt át nekik a hódmezővásárhelyi önkormányzat egy játszótér kialakítására, majd egy év múlva szintén ugyanerre – illetve néhány más program megszervezésére – 10,1 millió forintot. Ezeken kívül 2013-ban is jelentősebb, 12,3 millió forintos támogatást kaptak a várostól, de az alapítvány éves beszámolójából nem derül ki, hogy mire költhették ezt a pénzt.

A fentiek fényében furcsa, hogy Lázár János azt nyilatkozza: nem közpénzből vitézkedik a feleségéhez köthető alapítvány, amely a helyiek beszámolója szerint tényleg hasznos tevékenységet végez, bár az is igaz, hogy egyebek közt olyan munkákra kap önkormányzati forrást, amely elvileg a város feladata is lehetne.

Lázár János hódmezővásárhelyi pályakezdetéről, arról, hogy mekkora a befolyása a városban illetve a választókerületében, és hogyan építette fel helyi politikai karrierjét, a már szerda óta az újságárusoknál lévő karácsonyi dupla számunkban olvashat. Ugyanitt írunk egy titokzatos luxuskastélyról is, amely körül Lázár János családja felvásárolta a földeket.

Rejtélyes luxuskastély mellett terjeszkedik Lázár János és családja

A miniszter állítja, nincs köze a nemrég épített kastélyhoz, mégis felvásárolták a környező földeket. Ízelítő a már szerdán megjelent karácsonyi Narancsból. Az utóbbi hónapokban egyre többet hallani arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2018-as választásokat követően visszavonulna saját választókörzetébe, ahol szülővárosa, Hódmezővásárhely és környezete fejlesztésével foglalkozna, illetve többet lehetne a családjával.

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2017. dec. 23., 10:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 16
    galambocskám
    2017. december 25., hétfő 08:15
    "... a menekültkérelmük elbírálására várókat tárolnák szétosztva addig, amíg a tárolási helyen a tároló ország elvégzi a menekültkérelmük elbírálását, ami után, a pozitív elbírálás esetén mennének a kérelmük szerinti befogadó országokba, negatív elbírálás esetén pedig kitoloncoltatnának. A kvóta tehát ideiglenes tárolásra és a menekültkérelem elbírálási helyére vonatkozna, a menekültkérelem elbírálásáig tartó hatállyal."

    Talán el kéne olvasni a Dublin III-at. Esetlleg a tervbe vett Dublin IV-et.

    Akár teréz apa nem létező tervét is - amely nem létezőben azt írja teréz apa hogy a migránsoknak oda kell menniük ahová szeretnének menni (!!!) és ahol szívesen látják őket. !!!!!!!!
    A nem létező tervben ugyanis ez is benne van, erre alapozódik az a rózsaszín világkép miszerint teréz apa nem akarja rálapátolni a migránsokat Magyarországra (és Európára) dehogy akarja, eszébe sem jut ilyesmi.

    Miután nincs rá remény hogy az uralkodó hercig valaha is utánanézzen annak amit teljes bizonyossággal állít, le kell szögeznem hogy soha, egyetlen Dublinban sem volt lehetséges hogy a migráns oda menjen ahová akar. Nincsen és soha nem is volt ehhez jogosultsága nékije. Viszont mit törődik a törvényekkel, szabályokkal egy muszlim kincs?
  2. 15
    rworse
    2017. december 24., 20:40
    Függetlenül attól, hogy fene se tudja, hogy a bánatos picsába jött ide megint a Kurz és a migráncs téma, megjegyzem, hogy a grrreselyű által szokotthoz hasonlóan a Kurz is a szokott módján orbánosan hazudik, amikor a menekültkvóta kapcsán arról beszél, hogy ki hol akar élni, mert, amint az oly sokszor hiába leírattatott már, a kvótavita egyelőre nem arról szól, hogy a letelepítendő menekülteket osztanák szét, hanem a menekültkérelmük elbírálására várókat tárolnák szétosztva addig, amíg a tárolási helyen a tároló ország elvégzi a menekültkérelmük elbírálását, ami után, a pozitív elbírálás esetén mennének a kérelmük szerinti befogadó országokba, negatív elbírálás esetén pedig kitoloncoltatnának. A kvóta tehát ideiglenes tárolásra és a menekültkérelem elbírálási helyére vonatkozna, a menekültkérelem elbírálásáig tartó hatállyal. A grrreselyű pedig dögöljön meg, hogy a szeretett ülepének előestéjén se tud mással foglalkozni, mint a szarkavarással.
  3. 14
    galambocskám
    2017. december 24., 16:08
    A legszebb karácsonyi ajándék Sebastian Kurz.

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/osztrak_kancellar_a_migransok_nem_magyarorszagon_akarnak_elni.653663.html
  4. 13
    rworse
    2017. december 24., 12:09
    Éljen soká a szeretett ülepe!
    Hogy nyalják-falják, született szerepe!
    Őméltósegge fényeskedjék messze!
    Erre született, vitték a hírt messze.
    Pedig Viktor, a Bíborbanszeretett,
    Nem mindig hordott kinyalva ülepet.
    Nem erre született, nem kényeztették,
    De a nyaloncok hamar körülvették.
    A grrreselyű is buzgón nyalja-falja.
    A nyalt ülep alján a nyálja alja.
  5. 12
    rworse
    2017. december 24., 11:47
    A grrreselyű azt akarta írni, hogy Éljen a szeretett ülepe!
  6. 11
    Pendragon
    2017. december 24., 11:40
    Humorizál a grrreselyű,
    azt hiszi, hogy szellemes.
    Hovatovább a Gyurica
    hozzá képest kellemes.
  7. 10
    galambocskám
    2017. december 24., 11:12
    Igértem a vicének nehány sujos hejessirásy hubát karácsonyra.

    Ne mongya hogy elfelelytkesztem rola.

    Éljen a szeretett ünepe!

  8. 9
    tiszapolgári
    2017. december 24., 10:32
    Pendragon koma az irkáját előkapja,
    A történteket precízen összefoglalja:
    „Ez és ez történt karácsony napján”,
    Szikáran fogalmaz, a realitások talaján.
    És tényleg úgy történt, ahogyan leírta,
    Nem mindennapi a fejében lévő memória.

  9. 8
    Pendragon
    2017. december 24., 10:00

    Lázárné Megyeri Zita
    számos alapítvány tagja.
    Hasznos tevékenységéhez
    az állami támogatást
    akármikor elfogadja.

    Galambocskám nem bánja, hogy
    a pénzt ki és mire kapja.
    Így hát vitapartnerei
    tüstént közölték is vele:
    a seggüket kinyalhatja.






  10. 7
    rworse
    2017. december 24., 09:40
    6

    Hát, hogy kinyalhassa a valagunkat.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Tarlós megszüntetné
Mi lesz a BKK-val?
Borsodi riport
Egy kegyetlen gyilkosság háttere
Interjúk
Parragh László, René Jacobs, Rob Brydon
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

Politika

még több Politika...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...