A NAV szerint teljesen rendben van, ha valaki egy fel nem épült intézmény korszerűsítésére nyer 100 millió forintot

  • Katus Eszter
  • 2017. szeptember 19.

Kis-Magyarország

Hiába volt benne a pályázati feltételekben, utólag kiderült: nem is kell azt betartani.

Még márciusban számoltunk be arról, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében belül Baranyában is épülhet két tanuszoda: egy Vajszlón, egy pedig Sásdon. Előbbinek még neki sem álltak, utóbbiból pedig akkor még csak egy gödör készült el.

A sásdi gödör

A sásdi gödör

 

Ennek ellenére a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság (NFSI) Sásd városában a „Dél-dunántúli tanuszodák épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításának lehetőségével” elnevezésű projektre százmillió forintot nyert 2017. január 19-én. Magyarul az uszoda még el sem készült, már korszerűsíteni akarták.

Feljelentés és OLAF

Felkerestük a pályázó és 100 millió forintot kaszáló NFSI-t, hogy a furcsa körülményekről kérdezzünk, az állami tulajdonú cég azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz irányított minket. Ott viszont már bővebb tájékoztatást kaptunk. Ennek lényege az volt, hogy amikor kiírták az uszodaépítési pályázatot, nem kérték a kivitelezőtől, hogy megújuló energiával működtesse az épületet, csak azt, hogy a későbbiekben alkalmas legyen rá. Mivel azonban szeretnék, ha a fenntartás költséghatékony lenne, tovább fejlesztik – ennek lehet része a százmilliós projekt is.

Az érvelés nem mindenkit győzött meg, Berkecz Balázst, az Együtt alelnökét sem, aki cikkünk nyomán a helyszínre ment, majd március 8-án az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordult. Tovább a hazai hatóságoknál is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közokirat hamisítás, hamis magánokirat felhasználása, költségvetési csalás, hűtlen kezelés, valamint hanyag kezelés miatt. Berkecz többek között feszegette a tulajdonosi kérdést (ki „birtokolja” a még nem is létező intézményt), a pályázó személyét (az NFSI-nek semmi köze nincs az uszodához), és azt, hogyan nyerhetett a pályázat, amelyben egy új építésű létesítményről van szó, amit a kiírás eleve kizár.

Nyomozás megszüntetve

A hatóság szerint azonban minden rendben van – ez derül Berkecz bejegyzéséből, amit ma tett közzé. Eszerint a Legfőbb Ügyészség a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának adta át az ügyet, amely öt hónap után, bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

A NAV szerint a támogatásról szóló döntés és a kifizetés különböző időpontokban történik, a döntés idején pedig nem kell minden olyan feltételnek fennállnia, amelyeknek a támogatás nyújtása idején fenn kell állniuk. Véleményük szerint a támogatás nyújtásáról szóló döntés korábban is meghozható, hiszen annak nem feltétele a meglévő építmény, csupán a kivitelezésnél lesz az. A tanuszoda felépítése, illetve energetikai korszerűsítése ráadásul két teljesen különálló projekt: utóbbira csak azután kerül sor, ha előbbi megtörtént.

Mindezek figyelembe vételével az épülő sásdi uszodára beadott pályázat anyaga a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelt, illetve nem került sor az elbírálásra jogosult hatóság megtévesztésére. Mivel a cselekmény nem bűncselekmény, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe utalt más bűncselekmény elkövetésének gyanúja sem állapítható meg, a nyomozást megszüntetik – közölte határozatában a NAV.

Berkecz Balázs ezek alapján úgy véli, hogy a NAV szerint teljesen rendben van, hogy az adóból beszedett több százmilliós közpénzből épülő, el nem készült tanuszodát úgy lehessen megépíteni, hogy az rögtön felújításra szoruljon, és újabb százmilliós közpénzből fel lehessen újítani annak ellenére, hogy ezt a pályázati szabályok nem engedik.

Figyelmébe ajánljuk