Agyonlőtte volna Gyurcsányt, mégis Toroczkaira voksolnak a DK-sok

  • Szlavkovits Rita
  • 2013. december 12.

Kis-Magyarország

Polgármestert választanak Ásotthalmon, mivel a volt fideszes vezetőt megfúrták képviselőtársai. A változást egyedül a szélsőjobbról érkező Toroczkai László jelenti. Abszurddá az teszi a helyzetet, hogy benne bíznak a helyi baloldaliak is.

„A legkegyetlenebb vérbíró volt a nagyapja, Wittner Máriát is ő ítélte el” – ezt a szöveget tartalmazó A4-es papírt dobtak be az ásotthalmi postaládákba egyik éjjel. Noha a „postást” senki sem látta, mégis nyilvánvaló, hogy élesre váltott a Szegedhez közeli Ásotthalom időközi választási kampánya.

Bár korábban is szórtak röplapokat a településen – abban a jelenlegi polgármestert bírálták –, azt azonban az őt támadó négy helyi képviselő aláírta. A mostani, névtelenül írt szórólapokat Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye mozgalom elnöke, a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselője múltjából mazsolázgatók azért juttatták el a helyi lakosokhoz, mert a Betyársereg egyik alapítójaként is megismert radikális politikus – aki a megyei közgyűlésbe három éve a Jobbik színeiben jutott be – polgármesterjelöltként indul a határ menti faluban az időközi választáson.

 

Toroczkai László mondja

Toroczkai László mondja

Fotó: MTI

Rajta kívül eredetileg két jelölt indult volna december 15-én a polgármesteri székért: a negyedik ciklusát töltő, ősszel képviselőivel összetűzésbe kerülő Petró Ferenc, és a korábban képviselőként dolgozó Babarczi Antal. Utóbbi azonban időközben már visszalépett.

A „puccs”

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az október 3-án tartott testületi ülésen a hét képviselő közül négyen a testület feloszlatása mellett döntöttek.

A helyi önkormányzat

A helyi önkormányzat

 

A „robbantó négyek” – ahogy a polgármester nevezte egy közösségi oldalon írt bejegyzésében azt a négy képviselőt, aki elindította ellene a hadjáratot – azt kifogásolták, hogy az egyébként fideszes Petró Ferenc önkényesen irányítja a falut, kártyáiba nem lát bele a hét képviselő, titkárnőjének túlzó hatáskört biztosítva gyakorlatilag ketten hozzák meg az Ásotthalmot érintő döntéseket. Ráadásul – állították a képviselők – Petró még le is járatja a települést azzal, hogy a médiában tett nyilatkozataival bírálja saját kormányának önkormányzati politikáját. „Csődbe viszi a falut, átláthatatlan, követhetetlen döntéseket hoz” – mondták bírálók.

Csakhogy a korábbiakban függetlenként, az utolsó választáson fideszesként induló Petró úgy látja, hogy az önkormányzati törvény új finanszírozási struktúrája átgondolatlan, harmadával csökkent a falu költségvetése. Februárban 125 millió forintos hiánnyal szavazták meg a költségvetést – tették ezt úgy, hogy tudták, törvényt sértenek, hiszen nem lehet a költségvetésben hiányt tervezni. Petró viszont úgy gondolta, becsületes marad – ezt nyilatkozta több újságírónak –, és nem kozmetikázott költségvetést terjeszt elő, hanem a valódi helyzetet tükrözőt. A képviselők az áldatlan állapotokat a polgármester számlájára írják, szerintük a valós helyzeten túlmenően tesz Petró olyan lépéseket, amelyek a csőd felé sodorják a falut. Ezért szavaztak a testület feloszlatása mellett.

„Ha felhív Gyurcsány, akkor is”

Fokozza az ásotthalmi helyzet sajátosságát, hogy a helyi baloldaliak Toroczkainak adták ajánlószelvényüket, sőt december 15-én a voksukat is neki szánják. Lefordítva ezt a pártpolitika nyelvére: nemrégiben az MSZP helyi szervezete testületileg átigazolt a Demokratikus Koalícióba, továbbá néhányan, addig párton kívüliek, beléptek Gyurcsány pártjába. „Ez egy fideszes falu – magyarázza Márki József, a helyi DK tagja. – Itt 90 százalékban a kormánypártot támogatják, de én nem akarom őket támogatni, tőlem mindent elvettek.” Egy ásotthalmi cukrászdában ülünk hárman egy asztalnál. Toroczkai és Márki ismerősként üdvözlik egymást. A férfiról kiderül, hogy több mint 25 évig a határőrségnél szolgált, majd 2006 decemberében, miután leépítések voltak, szolgálati nyugdíjat kapott. Nemrég ezt vette el tőle és társaitól a kormány. Márki még most is indulatosan beszél erről: „A jugoszláv polgárháborút szolgáltam végig itt a zöldhatáron, amikor a válság áttevődött a baranyai háromszögre. Akkor Boross Péter mondta, hogy védjük a hazát körömszakadtáig, meghálálják majd nekünk. Hát jól meghálálták!” A magyarnarancs.hu kérdésére, miszerint nem zavarja-e, hogy jelenleg is azzal a Toroczkaival ül egy asztalnál, aki az MTV székházát ostromolta 2006-ban, a férfi azt válaszolta: ő maga személyesen nem vett részt az akkori budapesti akcióban, de az biztos, hogy a rendvédelmiseknek reagálniuk kellett akkor valahogy. Azt viszont kikéri magának, hogy most a kormánypártiak „lehazaárulózzák” őt és társait, s a békemenetben nem résztvevőket is ellenségnek nevezik. Szerinte mindez felháborító. „Vegye mindenki tudomásul, hogy én itt születtem Ásotthalmon, és magyar vagyok, de baloldali.” Abból már nehezen tudunk kikavarodni, hogy miért szavaz mégis a szélsőséges Toroczkaira. Végül annak fejtegetése után, hogy az elesettek, a szegények támogatását, a velük való szolidaritást mennyire fontosnak tartja, oda lyukadunk ki, hogy nem akar kormánypárti polgármestert, és a helyi közélet köszönő viszonyban sincs a nagypolitikával. „Itt helyben mindenki csak ásotthalmi. Van, aki változást akar, van, aki nem. Toroczkai pedig változást hoz” – fejezi be az ásotthalmi DK tagja, aki érdeklődésünkre elmondta: akkor is Toroczkaira szavaz, ha Gyurcsány ezért fel is hívja.

Betyárból csúszdázhatnának

„Legalább nem veszem el a helyet a listán mások elől” – így Toroczkai, aki egy 2011-es hangfelvétel szerint a Magyar Szigeten arról beszélt, hogy ő is sokszor mondta: „Agyonlőném Gyurcsány Ferencet.” (Az esetről először az atv.hu adott hírt.) A Hatvannégy Vármegye mozgalom elnöke, a Betyársereg egyik alapítója mosolyogva mesél arról, miért indul el a faluban a polgármesteri szék elnyeréséért. (Toroczkai nyáron költözött egy ásotthalmi tanyára.) A postaládákba került a szórólapok szerint fegyverarzenált rejt Toroczkai tanyája, és ott betyárokat képeznek ki. Toroczkai – állítása szerint – soha nem visel bakancsot, edzőcipőben jár. Az Ásotthalom felét kitevő tanyavilágban élő cigányokról szólva annyit mond, hogy bár részt vett azon a tavalyi demonstráción, amelyet a mórahalmi tanyán megölt férfi erdélyi gyilkosai ellen szerveztek, és az ő és jobbikos társai kezdeményezésére szervezték meg az ún. önkormányzati rendvédelmi szerveket, amelyek feladata az erdélyi vendégmunkások kordában tartása, ma már mégsem gondolná, hogy haza kellene toloncolni a napszámos cigányokat. Nagygazdákkal beszélgetve arra jutott, hogy szükséges a külföldi napszámosok jelenléte, hiszen magyar nem vállalja azt a munkát, amelyet ők elvégeznek. Polgármesterként sorra meglátogatná őket, névjegyet adna nekik, és tudatná velük, figyelemmel kíséri minden mozdulatukat.

A szórólap

A szórólap

 

A helyi testületben zajló konfliktusokról a megyei közgyűlés képviselőjeként értesült. Ebben a minőségében ment el egy szeptemberi testületi ülésre, ahol az operatív program nyújtotta lehetőségekről világosította fel a helyi képviselőket, sőt egy fejlesztési programot is kidolgoztatott a falu számára, amelyet egyéni megyei képviselőként a fejlesztési feladatokat ellátó közgyűléshez be is adott. Beszélt ásotthalmi vállalkozókkal, az ő ötleteiket is beépítette a fejlesztési elképzelésekbe. A Rózsa Sándor Kalandpark létrehozása központi helyen szerepel, a strandot is fejlesztené, ahol a gyerekek egy betyárfigurából csúszdázhatnának a medencébe. Toroczkainak egyébként érthetően fontosak a gyerekek, ő maga is apa. A Hír24.hu nyáron írta meg (az atv.hu nyomán), hogy a Magyar Szigeten cigányozó és niggerező kislányával büszkélkedett a Jobbik politikusa.

Patthelyzet?

A helyiek többsége bizonytalan, azt mondják, mindenképpen változás kellene a faluban, szeretnének kikerülni a szomszédos Mórahalom gyámsága alól. De hogyan? – kérdezik többen. Ásotthalom a Homokháti Kistérséghez tartozik, január óta a Mórahalmi Járáshoz is egyben. A gyakorlat eddig az volt a pénz elosztásában – tudtuk meg jobboldali megyei képviselőktől –, hogy a kistérséghez tartozó települések lakosságszámának megfelelően kaptak a forrásokból. A 6000 lelkes Mórahalom volt a befutó, a többi, még Ásotthalomnál is kisebb település alig jutott pénzhez. A kistérségi vezetők – többek szerint – alárendeltjei a mórahalmi polgármesternek, e gyámság alól szeretnének kikerülni az ásotthalmiak, legalábbis egy részük. Petró kezdetben függetlenként lett vezető, 2010-ben már fideszesként indult. Az idei évben az önkormányzati törvény, a feladatfinanszírozás bírálata miatt nem élvezi a Fidesz támogatását.

A falubeliek a jelöltek esélyeit latolgatva csóválják a fejüket. Többen nem szeretnének a megszokott kerékvágásban haladni, abból elegük van. Petró Ferenc sokak szerint elfáradt, ráadásul kegyvesztett lett a kormányt bíráló nyilatkozatai miatt. Különben is, folytatódna a harc – vélik többen –, menne tovább a kézi vezérlés. Babarczi elvileg élvezte volna a megyei jobboldal támogatását, de visszalépett, a változásra szavazóknak pedig maradt Toroczkai, a sötét ló.

Figyelmébe ajánljuk