A tavalyinál is elkeserítőbb lesz a munkaerőhelyzet – mondogatják évek óta a balatoni vendéglátók minden szezon előtt, az idei elé sem néznek optimistábban. Jellemző, hogy egy szakmai szervezet minapi ötletét, miszerint foglalkoztathasson közmunkásokat a vendéglátó szektor, egyaránt üdvözli a tóparti büfés, a szállodatulajdonos és az érdekvédő.
Elmegy mindenki
„A nyolcvanéves édesanyámra és a hetvennégy éves Eta nénire azért feltehetően továbbra is szükség lesz a konyhában” – jegyzi meg Szili József, aki évtizedek óta üzemeltet büfét a zamárdi kishajókikötőnél. Ő már két éve azzal a szöveggel adott föl hirdetést, hogy „dolgozni szerető munkaerőt keres”. „Nem érdekel, hogy mi a végzettsége, majd megtanítjuk itt egy gyorstalpalón arra, amire szüksége lesz a három nyári hónapban” – érzékelteti, hogy az elmúlt években mennyire alacsonyra kényszerült tenni a mércét a munkaerő szempontjából. „Az úgynevezett OKJ-s tanfolyamról a balatoni vendéglátásba kerülőket is újra kell képeznünk, hiszen hiába a végzettség, sokan egy palacsintát se tudnak megsütni.”
| ||
Szili Józsefet tavaly nyáron tizennyolc dolgozójából heten hagyták ott szezon közben, volt, aki két napot, más két hetet dolgozott, és nem is elsősorban külföldre mentek, hanem csak a vendéglátás taposómalmába untak bele. A büfés úgy látja: a hatvan-hetven évesek és a tapasztalatlan fiatalok dolgoznak, a középkorú generáció Nyugatra vándorolt. Különösen a szezonális egységekbe nehéz szakképzett szakácsot és pincért találni. „Örülni kell ma már, ha beesik egy intelligens, ügyes, tanulékony, még idegen nyelvet is beszélő, a tanárképzőn történelem–testnevelés szakon frissen végzett fiatalember, és elpincérkedik a nyáron. Azt már meg se látom, ha jobb oldalról teszi le a tányért a vendég elé.”
Két éve országos visszhangot kapott, amikor a nyári szezon elején sms-ben mondott föl a személyzet egy balatonszárszói vendéglátóhelyen, megüzenték a tulajnak, hogy a húst még bepanírozták, de a másnapot már Ausztriában kezdik. Egy patinás siófoki csárda vezetője meg azon döbbent meg: félmillió forintos fizetési ajánlattal sem tudta itthon tartani jó nevű konyhafőnökét.
| Miért? Ön dolgozna 250 forintos órabérért? Egy blogger (aki állítása szerint négy nyarat lehúzott a Balatonnál) összesítése szerint a balatoni vendéglátásban a munkaidő napi 11–14 óra. Az idénymunkásoknak mindez pihenőnap nélkül teljesítendő, miközben egy felszolgálóra havonta 310–380, egy konyhai kisegítőre 400, egy szakácsra 400-nál is több munkaóra jut. A dolgozókat sok helyen 4–6 órára jelentik be, minimálbérrel. Az alapbér pincér esetében 100-120 ezer forint, amire a főszezonban még jöhet ennyi, vagy kicsivel több jatt. Így is a pincér órabére a legjobb, ez talán 840 forintra is kijön. Szemben a konyhai kisegítők olykor 250–270 forintjával. És még nem beszéltünk a feketézésről... Tényleg csoda, hogy a magyar munkavállalók Nyugatra mennek? |
Mosogasson a közmunkás!
Eredeti ötlettel állt elő nemrég a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, melynek lényege: közmunkásokat a vendéglátásba! Böröcz Lajos, az érdekvédő szervezet főtitkára arról tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t: javaslatcsomagot készítenek a kormányzat részére, miszerint közpénzből finanszírozott átvezető programmal tegyék alkalmassá a közfoglalkoztatásban ragadt állástalanokat a képzettség nélkül is ellátható konyhai, éttermi munkákra. Úgy vélik, az államnak néhány hónapos átmeneti időszakban vállalnia kellene az állástalanok átképzésének és felkészítésének anyagi terheit. Kapjon tehát közpénzt az a cég, amely közmunkást alkalmaz – ami persze nemcsak elkeseredett, hanem abszurd ötletnek is hangzik. Hiszen senki nem gátol meg senkit, hogy idénymunkára jelentkezzen – munkahely akad bőven –, ugyanakkor az talán még Magyarországon is furán nézne ki, ha az állam arra kötelezne valakit, hogy egy magánvállalkozás nyereségét növelje – más magánvállalkozók versenyterhére.
| ||
A szövetség szerint azonban az elképzelés alkalmazkodik a kormány elképzeléseihez, hiszen maga Varga Mihály miniszter nyilatkozta a közelmúltban, hogy a jelenlegi 200 ezerről legalább 50 ezerrel csökkentenék a közmunkások számát, s az elsődleges munkaerőpiacra terelő programra 40 milliárd forintot szánnak. „A hazai vendéglátóiparban az átlagbér a nemzetgazdasági átlag 60 százalékát sem éri el, a német ágazati átlagbérnek pedig a hatoda” – érzékeltette Böröcz Lajos, hogy a hazai vállalkozások mekkora hendikeppel indulnak a munkaerőpiacon. Szerinte ezen enyhíthetne némileg, átmenetileg a közmunkások alkalmazása. „Én mosogatót sem, a szállodás takarítót sem kap, hiába keres, valós tehát a probléma, jöjjenek azok a közmunkások, még ha ez a pincér- és a szakácshiányt nem is oldja meg” – teszi hozzá Szili József.
A zamárdi büfés amondó, konyhai kisegítőként kiválóan lehetne alkalmazni őket, de kérdés, hányan vállalnák a három hónapos „hajtást”. További jelentős segítséget jelentene szerinte a szezonális egységeknek, ha legalább a magyarigazolvánnyal rendelkező határon túliak, romániaiak, szlovákiaiak, ukrajnaiak munkavállalását könnyebbé tennék idehaza. „Ha már magyarigazolványt adtunk nekik, ne írjuk elő, hogy csak tébé- meg adókártya birtokában vállalhatnak alkalmi munkát, mert annak a beszerzésével elmegy a nyár. Ausztriában is elég egy személyi igazolvány, azzal munkába lehet állni, a szükséges adminisztrációt menet közben is el lehet intézni.”
Takarítani jó lesz
„Előbb-utóbb hozzá kell szoknunk itthon is, hogy idegen nyelven rendelünk egy csirkepaprikást” – tekint a jövőbe Hoffmann Henrik, akinek Siófokon és Mátraházán is van szállodája, amúgy pedig elnöke a Balatoni Turizmus Szövetségnek. Hoffmann egyébként alapvetően optimista, egyáltalán nem látja borúsan a balatoni vendéglátás jövőjét. „Azért is nehéz képzett munkaerőt találni, mert hazánkban hosszú ideje nincs presztízse a szakmatanulásnak. Majdnem mindenki diplomát akar, ehhez képest van és volt is kétdiplomás recepciósom… A másik befolyásoló tényező az, hogy a vendéglátás életforma, nem nyolctól négyig tart a munkaidő, hanem amíg van vendég, s ezt kevesen vállalják. Ausztriában sem fizetik túl ezeket a munkaköröket, így aztán egyre kevesebb ott az osztrák pincér, helyet adnak például a magyaroknak.”
A turisztikai szakember úgy látja, elindult a bérek emelkedése, és egyetért azzal az egyre általánosabb vélekedéssel, hogy ha elérjük az ausztriai fizetés hetven százalékát, az lehet a „lélektani határ”, akkor már a mostaninál jóval kevesebben fognak vállalkozni egy „külföldi kalandra”. Hoffmann Henrik arról számolt be a magyarnarancs.hu-nak: érzékelhető mértékben, 10–30 ezer forinttal tudta emelni dolgozóinak a bérét az áfa- és járulékcsökkentésnek köszönhetően, jövőre tovább javulhat a helyzet, amikor a vendéglátás áfája a mostani 18-ról 5 százalékra csökken. „A kétkörös áfacsökkentés és a járulék csökkentése 2018-ra megteremtheti annak a lehetőségét, hogy a bűvös hetven százalék közelébe érjünk, ma annak a kétharmadánál járhatunk. Nyugaton egy jobb szállodában jattal együtt 1700–2000 eurót is megkereshet egy pincér havonta, de persze az 1200–1400 euró általánosabb. Amikor Ausztriában síeltem és a személyzet szinte minden tagja magyar volt, szintén azt hallottam tőlük, hogy az ottani bér hetven százaléka már elgondolkodtatná őket.”
A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke is üdvözli a közmunkások foglalkoztatásának ötletét. „Mosogatáshoz, takarításhoz, kerti munkákhoz nem kell végzettség, tehát nem elvetélt elképzelés, hát még ha arra is lesz központi forrás, hogy át lehessen képezni a közmunkásokat, és megvalósulhat az átvezetésük a versenyszférába. Más tartalék amúgy sem maradt mostanra, aki ugyanis akart, az már dolgozik.”
Kételyek vannak
A kiskereskedők és vendéglátók érdekvédelmi szövetségének (Kisosz) somogyi társelnöke, Kertész Rezső arra hívja fel a figyelmet a közmunkások kapcsán: a vendéglátásban ma is nagyon sokat kell dolgozni, az idényjellegű egységekben ráadásul nagyon szélsőségesen, hiszen nagy a csúcsszezon terhelése, olyankor egy hétvégi napon ötször annyi a vendég, mint egy hétfőin. „Ezt mentálisan is bírni kell – így Kertész. – Reményt jelent azonban az elképzelés, hogy ilyen módon sokan átkerülhetnek a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. Szerintem ma már minden megoldás érdekli a szezonális vállalkozásokat. Egyre jellemzőbb volt egyébként az utóbbi években, hogy a belső-somogyi településekről mind kevesebben vállalták a korábban szinte egyedüli megélhetést jelentő napi ingázást a Balaton-parti szezonális éttermekbe, szállodákba, inkább elszegődtek közmunkásnak.”
„Lórúgásszerű béremelés kell, amihez vissza kell venni a profitigényből” – ahol csak tudja, hangoztatja ezt a véleményét Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója, aki szerint az állam a tehercsökkentéssel gesztusokat tesz a vállalkozók felé, hasonló gesztusokra van szükség a munkaadók részéről is, az oktatás pedig a minőségi szakképzést vállalja – akadnak elképzeléseik a szakács- és pincérképzés megújítására. De – tájékoztat a főigazgató – csak a Krúdy Gyula nevét viselő siófoki szakképző iskolájuk nyaranta már most is százhatvan gyakorlatos diákot, vagyis ha nem is képzett, de ingyen munkaerőt „ad” a vállalkozói szektornak.
