Az orbáni tizenkettő - Szemfényvesztő dolgozói privatizáció

  • Tamás Gábor
  • 2014. január 25.

Kis-Magyarország

Napjainkra pénzügyi befektetők kezébe került az a 12 állami gazdaság, amelyet "dolgozói" privatizációban értékesített 2001-ben az akkori Orbán-kabinet. A cégeket eredetileg a helyi menedzsment és az alkalmazottak vehették meg, ám idővel többségük az ország leggazdagabb emberei közé tartozók tulajdonába került.

2001. június 12-én látott napvilágot a hír, miszerint az akkori Orbán-kormány privatizálni készül tizenkét állami gazdaságot, és ezt ún. dolgozói magánosításban képzeli el. E döntésével a kormány egy hosszú folyamat utolsó szakaszához érkezett. A rendszerváltáskor 129 állami gazdaság működött Magyarországon: ezek "első körös" értékesítése - amely a cégek több mint háromnegyedét érintette - 1990 és 1994 között lezajlott. Az 1995-ös privatizációs törvény mellékletében végül 19 erdőgazdaság és 28 agrártársaság szerepelt mint tartósan állami tulajdonban tartandó vagyonelem. Az erdőgazdaságoknál száz százalékban, a mezőgazdasági társaságokban 75 százalék, illetve 50 százalék plusz egy szavazat állami tulajdonrész megtartását írta elő a törvény. (Kivétel volt a ma is állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház százszázalékos, illetve a bácsalmási gazdaság 25 százalék plusz egy szavazatos aránya.)

"Dolgozói"

A huszonnyolc agrárcég közül a jobboldali kormánytöbbség 2000 végén - egy csatlakozó módosító indítvánnyal - tizenkilencet kiemelt, és így eladhatóvá tett, köztük az akkor már romokban heverő Bábolna Rt.-t is. Ehhez hasonló, de már szocialista padsorokból érkező módosító indítvány "szabadította fel" 2002 végén a többi agrárcég privatizációjának lehetőségét is: 2003. január 1-jétől máig a kormány dönthet arról, mit tesz a korábban tartósan állami kézben tartani tervezett cégekkel - azaz a tartósan állami tulajdonban tartandó cégek törvényi meghatározása ezzel megszűnt.

false

 

Fotó: MTI

A Fidesz-kormány a 19 cég közül később tizenkettőt különleges kedvezményekkel, a privatizációs törvény előírásait (elsősorban a nyílt pályáztatás intézményét) részben megkerülve a cégek menedzsmentjének és dolgozóinak értékesített. A vételár a jegyzett tőke 60 százaléka volt, és ennek kifizetésére 20 éves, két év türelmi idővel fizethető, 3 százalékos kamatú kölcsönt adott a Magyar Fejlesztési Bank. A pénzintézet később további kedvezményes forgóeszközhitelt is biztosított a "tizenketteknek". A földtörvény kizárólag rájuk szabott módosítása nyomán tízről 50 évre emelték az általuk (és csak az általuk) kedvezményes díjjal használt földterületek bérleti idejét is az általánosan érvényes 20 éves tartammal szemben. Tizenkét év távlatából kimondható: a privatizáció a birtokba kerülő "dolgozóknak" semennyi vagy csak nagyon kevés készpénzébe került, ráadásul a később megjelenő befektetők részvényvásárlásai miatt jövedelmet is hozhatott nekik a tranzakció. Ezen túl a példátlanul hosszú földbérlet valóban "tartamos" jövedelemforrássá tette a cégeket, különösen, hogy az (akkor még csak reménybeli) uniós csatlakozás időközben a normatív támogatások felfutását is elhozta.

Az említett szocialista törvénymódosítás nyomán 2003-ban a Medgyessy-kabinet az ÁPV Rt. kezelésében levő állami agrártársaságok közül újabb tizenegy magánosításának feltételeiről szólt. A cégek között volt a később darabokra bontott, de következetesen az ágazat "zászlóshajójaként" emlegetett Bábolna Rt. is. A privatizáció viszont nyílt versenytárgyalásokon, készpénzért, illetve kereskedelmi banki hitelből zajlott. Az eladott cégek az érvényben maradt földtörvényi rendelkezések szerint legfeljebb 20 éves bérleti díjat kaphattak, amelyért a bérleti díjon felül több tízmilliós szerződési díjat is előre meg kellett fizetni.

Üzleti viszonyok

Az újabb agrárprivatizációban részt vevő másik tíz cég eladása után jórészt a speciális vállalatok maradtak állami kézben: a 22 erdőgazdaság, a balatoni és hortobágyi halgazdaság, valamint a nemzeti jelképpé emelt Tokaj Kereskedőház.

A "tizenkettek" privatizációja elvileg tisztességes feltételek között valósult meg: két társaságot kellett létrehozni a cégen belül, az egyiket a dolgozók, a másikat a menedzsment (igazgatóság, vezérigazgatóság, szűkebb szakmai vezetés) részvételével. Ez utóbbi csoport szerezhetett többségi tulajdont, a többiek lényegében az esetleges osztalékra hajthattak. A folyamat 2002 elejére fejeződött be, számos külső közreműködő részvételével. Például Nyerges Zsolt szolnoki ügyvédével, aki több cég magánosításának jogi aktusaiban részt vállalt, és később három gazdaság tulajdonosává vált.

Az elvileg tiszta viszonyokat hamar átírták az üzlet törvényei. Különböző megoldásokkal olyan pénzügyi befektetők vették meg a privatizációra létrehozott menedzseri és dolgozói cégek részvényeit (az állami tulajdont közvetlenül privatizáló cégeknek ugyanis meg kell maradniuk), amelyek rövid úton teljhatalmat szereztek a gazdaságban. Csányi Sándor OTP-vezér saját vállalata, a Bonitás 2002 Kft. például már 2003 nyarán átutalta azt a vételárat, amelynek révén a dalmandi székhelyű Dalmandmen Kft. 90 százaléka az érdekeltségébe került. Így az akkor 92 millió forintos jegyzett tőkéjű Dalmandmen többségi tulajdonába jutott az a Dalmandinvest Rt., amely ekkorra már (vagyis lényegében egy éven belül) csaknem száz százalékban birtokolta az egykori állami gazdaságot, a 2002-es mérlegadatok szerint több mint négymilliárd forintos árbevételű Dalmand Rt.-t. Az OTP-elnök ezzel nagyot lépett a hazai élelmiszer-ipari viszonyok átrajzolása felé, mivel ezzel megszerezte a fontos tejpiaci vállalatot, a pécsi Új-MiZo Rt. Tejfeldolgozót is. Korábban ugyanis a dalmandi agrárcég és addigi tulajdonosa (vagyis a Dalmandinvest) együttesen százszázalékos tulajdont szerzett az Új-MiZóban. Az üzletrész-adásvétellel így a tejipari cégóriás is közvetlen Csányi-érdekeltséggé vált.

Az ehhez hasonló (vagy még ilyenebb) sűrű cégháló szinte mindegyik privatizált gazdaság körül kialakult. Ezekről az érintettek nem szívesen beszélnek. Nyerges Zsolt titkárságán például a tulajdonosi háttérre, a részvényvásárlások közvetlen körülményeire vonatkozó kérdéseinket részben adózási, részben vállalkozási titkokra hivatkozva hárították el, figyelmünkbe ajánlva inkább a cégek működését bemutató honlapot.

Formailag

Csányi Sándor váratlan ágazati beruházása azonban kakukktojás a nevezetes 12 agrárcég adásvételében, mert többségüknek jó előre megvolt a "kijelölt" tulajdonosa. Ezek közé tartozott a már említett Nyerges Zsolt ügyvéd, aki jelenleg - a Közgép Zrt. vezetőjeként - a hazai közbeszerzési piac meghatározó szereplője. Az általa alapított Mezort Általános Befektetési Zrt. birtokában van a lajta-hansági, a szombathelyi és a sárvári cég. Érdekesség, hogy Nyerges agrárérdekeltségei az előző évtized közepén keletkeztek. A Mezort például 2004 januárjában, az említett három gazdaság többségi részvényeit külön-külön megszerezve kezdte tevékenységét; jelenleg több mint 37 ezer hektárt használnak. Ebből csak a lajta-hansági vállalat használt földterülete nagyjából 15 ezer hektár. Mindez formailag úgy működik, hogy az állami cégeket eredetileg privatizáló társaságokat felvásárolta egy külső cég; például a Lajta-Hanság esetében az "vár-Agro Zrt. a közvetlen tulajdonos, amit viszont "50 százalékot meghaladó szavazati aránnyal" a Mezort birtokol. A Békés megyéből származó Nyerges egyébként a munkatársaitól kapott nem hivatalos információink szerint "jó gazda", odafigyel a gazdálkodás részleteire is, ha helyzet úgy kívánja, "akkor viszont nem tököl", ahogyan egyik forrásunk fogalmazott.

Ugyancsak egy nagy cégrendszer része a törökszentmiklósi gazdaság, ahol jelenleg az ország egyik leggazdagabb emberének számító Horváth László a tulajdonos. Persze nem közvetlenül: az eredetileg privatizáló Törökszentmiklósi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságba bevásárolta magát 2009-ben az Agrofalkon Zrt., amelynek tulajdonosa Horváth cége, az L. A. C. Holding. A vasúti szállítással, fémkereskedelemmel és bontással meg még ezerféle dologgal foglalkozó 15 céges holdingon belül (Horváth Lászlóé például a városligeti Széchenyi étterem is) a gazdaság megszerzése sokak szerint egyszerű pénzügyi befektetés volt.

Jelen pillanatban kilóg a tisztán hazai tulajdonú hazai "tizenkettek" sorából a mezőfalvi cég, mivel annak - szintén többszörös áttétellel - egy német állampolgár a tulajdonosa. A céggel kapcsolatos hírek azért voltak sokáig érdekesek, mert vezérigazgatója Zászlós Tibor, a tavasszal megalakult Nemzeti Agrárkamara alelnöke. Személyét és úgy általában a nagygazdasági hálót az agrártárca korábbi államtitkára, a korábban fideszes-gazdakörös Ángyán József élesen támadta az egyik feljegyzésében. Ebből azért érdemes idézni, hogy megértsük, miért nehéz kinyomozni egyes cégek valódi hátterét: "A dolgozói privatizációnak álcázott folyamat eredményeként 4 tulajdonos - köztük Zászlós Tibor - lényegében ingyen jutott a milliárdos értékű cég többségi tulajdonához. (...) Az így privatizált Mezőfalvai Mg. Zrt.-t végül egy hirtelen fordulattal 2006-ban eladták egy Helmut Gsuk nevű német állampolgárnak, aki - megbízható információk szerint - Magyarországon különböző formában már mintegy 30 ezer ha földterület fölött 'diszponál'. Nevét természetesen csak egy szövevényes cégháló mátrixában lehet fellelni. A gazdaság 9000 hektár állami földet használ. Zászlós Tibor a tulajdonosváltás után is vezérigazgató maradt. Személyét ez bizonyára önmagában is felértékelte az agráriumban 'utazó' nagy tőkeérdekeltségek és a velük szövetkező politika köreiben, hiszen a Mezőfalva Zrt. - a Mezőfalva Invest Zrt.-n és az MMB Zrt.-n keresztül - 2007 óta a Dorogi Árpád, Zsira polgármestere nevével fémjelzett és az agrártámogatási kasszát jelentősen csapoló GSD-csoporthoz kapcsolódik. (Így Dorogi nem mellesleg a német tulajdonos üzlettársa és egyúttal 'magyar hangja' is.)"

Megéri

Hogy ilyen gazdaságokat működtetni mennyire éri meg, arról különböző számok keringenek - de nem rossz üzlet, ebben biztosak lehetünk. A mezőfalvai cég például az elmúlt években mintegy 2,5 milliárd forintos árbevétel mellett 300-500 millió forintos nyereséget produkált, ami még adózás után is tisztességes osztalékot fial. Mindennek fő háttere az a már említett ötvenéves földbérlet, amelyből eddig alig tíz év telt el.

Ez azonban kevesek zsebét hizlalja; a 2001-ben meghirdetett "dolgozói" privatizáció ugyanis nettó szemfényvesztésnek bizonyult. A szakma és a politika hosszú évek óta azon vitázik: ez vajon baj-e? A kérdés - mondják nem kevesen a jelenlegi kormányoldalon - úgy is feltehető, hogy a versenyelőnybe hozott nemzeti agrártőke mennyivel rosszabb, mint a külföldi beruházó. A haszon milliárdos tőkejövedelemhez juttat néhány hazai gazdag embert, de abból belföldi megrendelések, állások, szállítások nagyobb valószínűséggel keletkeznek, mint a rendszerint külföldre kivitt osztalékból. Ráadásul a cégek nagy szerepet játszanak a technológiai-műszaki fejlesztésben, a szakképzésben, a versenyképes termelésben. Tehát működésük alapvetően hasznos még akkor is, ha ez gazdagságot keveseknek hoz - ez a kapitalizmus, mondják öntudatosan a modell hívei.

A helyzet mégsem ilyen egyszerű. A "tizenketteket" nemcsak a külföldiekkel, de a belföldiekkel szemben is rendkívül előnyös helyzetbe hozta az első Orbán-kabinet. Az új földtörvény rendelkezései szerint egy gazdasági egységben csak 1200 hektár termőföld használható jövő május 1-jétől, és ez a szabály érvényes lesz a földbérletre is - de csak azokra, amelyek a törvény hatálybalépését követően lejárnak. Addig viszont a korábbi szabályozás az érvényes rájuk. Vagyis a jelenlegi nagyobb gazdaságok (és idesorolhatunk jó néhány öt-tíz évre szerződő "kisfalus" egykori téeszt, ma többnyire kft.-t) számára éveken belül korlátozást jelent a szabályozás, miközben a "tizenkettek" ötvenéves bérlete gyakorlatilag holtig tart. Mi több, az állami bérleti díj mindig is nyomott volt: és bár az aranykoronánként 700-800 forintot most készülnek 1250 forintra emelni, ez még mindig a piaci ár alig harmada. Ezért is nagy a kapkodás az állami területek iránt.

Mindennek egyáltalán nem mellékes körülménye az uniós támogatás jelenlegi és várható alakulása. Ma egy hektár hivatalosan regisztrált termőföld után 68 ezer forint EU-szubvenció jár, vagyis az említett tizenkét gazdaság által összesen használt mintegy 80 ezer hektár évi 5,5 milliárd forint körüli összeget hoz. A jelenleg formálódó új közösségi szabályozásban egyébként megjelenik majd az úgynevezett "gazdálkodási egység" mint a támogatás kiszámításának alapja. Ennek várhatóan lesznek korlátai, de a "tizenkettek" beleférhetnek majd, mivel az unió meghirdetett ágazati politikája a közösség biztonságos és kiszámítható élelmiszer-ellátását tűzte ki fő célul. (Szemben azzal, amit a jelenlegi kormányprogram - persze csak szavakban - hirdet, miszerint a családi gazdaságoké a jövő. Igaz, mondjuk a sárvári részvénytársaság is családi gazdaság: a Nyerges családé.) Ha ehhez hozzávesszük a világban folyamatosan növekvő és immár áremelkedésekben is megmutatkozó élelmiszer-keresletet, akkor lehet némi fogalmunk arról, miért volt előnyös a jókor jó helyen levő üzletembereknek megszerezni az állami agrártársaságokat.

Gyorsan elkeltek

2001 (Orbán-kormány - a "tizenkettek")

Dalmandi Mezőgazdasági Rt., Agroprodukt Pápa, Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Rt. (Cegléd), Hidasháti Mezőgazdasági Rt. (Murony), Lajta-hansági Mezőgazdasági Rt. (Mosonmagyaróvár), Mezőfalvi Termelő és Szolgáltató Rt. (Mezőfalva), Gödöllői Tangazdaság (Kartal), Sárvári Mezőgazdasági Rt., Szarvasi Agrár Rt., Szombathelyi Tangazdaság, Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt.

2003 (Medgyessy-kormány)

Enyingi Agrár Rt., Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt., Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt., Komáromi Mezőgazdasági Rt., Szerencsi Mezőgazdasági Rt., Bácsalmási Agráripari Rt., Abaúji Charolais Mezőgazdasági Rt., Bólyi Mezőgazdasági Rt., Hód-Mezőgazda Rt. (Hódmezővásárhely)

 

Figyelmébe ajánljuk