Botrány Komlón: súlyos jogsértést követett el a fideszes városvezetés

  • Katus Eszter
  • 2017. július 2.

Kis-Magyarország

Közel egymillió forint büntetést szabott ki a Közbeszerzési Hatóság Komló Város Önkormányzatára, miután megállapították, hogy súlyos jogsértést követett el egy adásvétel kapcsán.

Ahogy azt korábban megírtuk, a komlói képviselő-testület 2016 novemberében hozott egy határozatot, amely szerint tízmillió forintért megveszi egy magánszemélytől azokat a bányászati emléktárgyakat, amiket korábban már beépített egy emlékműbe. Az üzlet látszólag több sebből is vérzett – ezt gondolta Tényi István is, aki cikkünk nyomán feljelentést tett a Baranya Megyei Főügyészségen hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az ügyben nyomozás indult a Szigetvári Járási Ügyészségen, fokozott ügyészi felügyelet mellett.

A nyomozás során a közbeszerzési eljárás is vizsgálat alá került, a Közbeszerzési Hatóság pedig megállapította, hogy a komlói önkormányzat jogsértést követett el, amikor nem írt ki közbeszerzési eljárást a bányászrelikviák megvásárlására. Erre azért lett volna szükség, mert a beszerzés összege meghaladta a nyolcmillió forintot.

A Közbeszerzési Hatóság nyolcszázezer forint büntetést szabott ki a súlyos jogsértés miatt, és pert indít a szerződés érvénytelenségének kimondása, valamint az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása miatt.

A határozatban foglaltak szerint az önkormányzat arra hivatkozott, hogy 7,9 millió forint plusz áfa vételárral számoltak, amely alapján nem lett volna szükség a közbeszerzésre, valamint arra, hogy „nem a klasszikus áfakörbe tartozó féllel” szerződtek, ezért a személyi kifizetésekre vonatkozóan egészen más bruttó-nettó értéket kell számítani. Ezeket az érveket azonban a hatóság nem fogadta el.

Figyelmébe ajánljuk