Demján Sándor alapítványa kétmillió forinttal segíti az elgázolt Váradi András gyermekeit

  • Magyar Krisztián
  • 2016. április 21.

Kis-Magyarország

Azután érkezett a támogatás, hogy Mészáros Lőrincék pert nyertek az elütött juhász családjával szemben. A felcsúti milliárdost Váradiék ellenében pont Vörös József képviselte.

Több mint másfél éve, hogy Alcsútdoboz külterületén – máig tisztázatlan körülmények között – elütötték Váradi Andrást. A juhász élettársa és két lánya azóta is a felcsúti milliárdos Alcsútdoboz-Göböljáráson található állattartó telepének szomszédságában él, és még az utóbbi hónapokban is pereskedtek a Mészáros-birodalomhoz tartozó Búzakalász 66 Mezőgazdasági Kft.-vel.

Vita lett belőle

Korábban beszámoltunk arról, hogy a bíróság végül felmentette Mészáros korábbi alkalmazottait abban az eljárásban, amelyet Váradi András még azért indított el, mert a Búzakalász munkásai elvitték és be is szántották az általa összegyűjtött trágyát. Nemrég pont került egy másik ügyre is, így Váradiék végleg elveszítették azt a birkahodályt, legelőt és bárányóvodát, amely miatt végül kipattant Mészáros Lőrinc és a juhász közötti ellentét.

A felcsúti milliárdos cége 2011-ben vásárolt meg több földet a Csákvári Mezőgazdaság Zrt.-től, köztük azt is, ahol addig Váradi András birkahodálya és bárányóvodája volt, illetve egy kisebb legelő, ahova kihajtotta az állatokat. Ezt a területet a korábbi tulajdonos tudtával használta a juhász, ám Mészáros Lőrincék nem engedték neki, hogy maradjon, így aztán ellehetetlenült. Ezt követően indított pert Váradi András a Búzakalász 66 Kft. ellen, amely során először szerették volna bebizonyítani: azt követően, hogy hosszú évek óta ő használta területet, joga van elbirtokolni azt. Miután ezt az érvelést nem fogadta el a bíróság, megpróbálták igazolni – végül sikertelenül –, hogy a juhász és családja által kialakított építmények értéke már nagyobb a telekénél, így aztán övé lett a tulajdon a ráépítés jogcímén.

Oda a hodály is

A Bicskei Járásbíróság tavaly november végi másodfokú ítélete úgy határozott, hogy a Búzakalász 66 területéről mindent – egyebek közt a hodályt és a kerítést is – el kell bontania a Váradi családnak.

Az erről szóló írásos határozatban szerepel, hogy a bontásra hatvan napjuk van Váradiéknak, akiknek még a több mint 180 ezer forintos perköltséget és 90 ezer forintos illetéket is meg kell fizetniük. Úgy tudjuk, az ítélettel szemben a juhász özvegye még januárban fellebbezett volna, de nem sokkal ezután megjelentek nála Mészáros Lőrinc megbízottai, és próbálták meggyőzni arról, hogy ne folytassa az ügyet, cserébe a felcsúti polgármester cége átvállalja a perköltségeket, illetve elbontatja a problémás épületeket. Ebbe Váradiék belementek, visszavonták a fellebbezést, ám a hodályhoz még nem nyúlt senki, ugyanúgy ott áll az alcsútdoboz-göböljárási telep szomszédságában.

Érdekes adalék, hogy a hodályügyben az a Vörös József volt az alperes Búzakalász 66 Kft. ügyvédje, aki nemrég Mészáros Lőrinc nevében licitált egy székesfehérvári földárverésen, és köztudott róla, hogy jó kapcsolatokat ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az Együtt a közelmúltban azt is megtudta, hogy Vörös tavaly ősszel három évre leszerződött a MÁV-val: az együttműködés során akár összesen nettó 180 millió forintot is kaphat a vasúttársaságtól. Az ügyvéd a Puskás Akadémia jogi képviselője és – a klub honlapja szerint – támogatója, de Vörös benne van a Pilisi Parkerdő Zrt. felügyelőbizottságában, illetve tagja a Mavir (a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító) igazgatóságának is.

Demjánék támogatása

A vesztes perek után jó hírnek is örülhettek Váradiék. Ahogy azt Kovács Apollóniától, a juhász özvegyétől megtudtuk: nemrég a Demján Sándor Alapítvány kétmillió forinttal segítette a családot. Az általunk is megismert hivatalos dokumentumok szerint a hozzájárulást a két gyermek „életkörülményeinek javításához, valamint iskoláztatásukhoz” adta az alapítvány, az erről szóló szerződést áprilisban írták alá. Portálunknak Kovács Apollónia csak annyit mondott, hogy „hatalmas segítség mindez a gyermekek taníttatásában”, és nagyon köszönik az alapítványnak a támogatást. Az elhunyt juhász mindkét leánya kiváló tanuló, egyikőjük Etyekre jár általános iskolába, az idősebb Váradi lány Székesfehérváron tanul, már középiskolás.

Váradiék közelében, a Búzakalász 66 Kft. göböljárási telephelyétől nem messze található Demjánék lovardája és halastava is. A nevét viselő alapítványt Demján Sándor, milliárdos üzletember alapította több mint 20 évvel ezelőtt. Honlapjuk szerint már milliárdokat fordítottak hátrányos helyzetű és tehetséges gyermekek támogatására. Legutóbbi médiavisszhangot kiváltó akciójuk az volt, amikor tavaly szeptemberben bejelentették, hogy a Demján-csoport egymillió eurót ajánl fel a menekült gyermekek körülményeinek javítására.

Figyelmébe ajánljuk