Rétság

Egyedül maradt a polgármester

  • Kovács Péter
  • 2012. július 30.

Kis-Magyarország

Már az önkormányzati választások idején a polgármester alkalmasságának megkérdőjelezése volt a kampánytéma, a kisváros mégis újraválasztotta őt. Akárcsak az őt támadókat, akik most már testületként vizsgálatot folytatnak az előző ciklus szabálytalanságai kapcsán.

Sajátos a viszony Rétságon a polgármester és a héttagú képviselő-testület között: az utóbbi által életre hívott tényfeltáró albizottság jelentése szerint a jelenlegi városvezető, Mezőfi Zoltán (Fidesz–KDNP) még független polgármesterként – a 2006–2010-es ciklusban – több szabálytalanságot is elkövetett, amely „anyagilag és erkölcsileg” is hátrányosan érintette a háromezer fős nógrádi kisvárost. Emiatt Mezőfit fegyelmi megrovásban részesítették.

A jelentés kapcsán a helyi Jobbik – amely ugyan nem delegál tagot a testületbe – feljelentést tett a Nógrád Megyei Főügyészségnél ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt. Az ügy, érintettség miatt, átkerült a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol érdeklődésünkre csak annyit közöltek, hogy az eljárás „még kezdeti szakaszban” tart, így bővebb információval csak később tudnak szolgálni. Nem lenne meglepő, ha mindez nem járna sikerrel, hisz Mezőfi ellen indítottak már olyan ügyészi vizsgálatot, amelyben nem vonták felelősségre (lásd Favágás című keretes írásunkat).

A példák

Nézzük, mivel vádolja a testület a polgármestert. A bizottság 16 pontos jelentéséből néhányat kiemeltünk (http://www.retsag.net/onkorm/et/onk1120-02.pdf):

1. Mezőfi a városközpont rehabilitációs pályázatánál csak a pályázatírásra vonatkozó szerződést köthette volna meg, mert csak erre kapott felhatalmazást a képviselő-testülettől, ő azonban – így a jelentés – a projektmenedzsmenti feladatokra is hétmillió forintos szerződést kötött.

2. Az önkormányzati vagyongazdálkodásról szóló rendeletet megszegve pályáztatás nélkül értékesített önkormányzati ingatlanokat. Ezek közül legfeltűnőbb a város központjában lévő, 20 millió forintért értékesített telek esete volt.

3. A jelentés szerint a hivatalnál nem működött jól az ellenőrzés. Ezt érzékelteti az az eset, amikor egy számlán 500 ezer forintot számoltak el egy darab fa kivágásáért.

4. A testület szerint a köztisztviselői juttatásoknál többször is pazarló módon jártak el. Ez a számítások szerint újabb 10 millió forintos pluszkiadást jelentett a városnak.

5. A bizottság tagjai kifogásolták, hogy a ciklus legnagyobb beruházásánál, a kistérségi járóbeteg-szakellátó központ építésénél is „megalapozatlan döntés született”, így Rétság 50 millió forintnyi, nem tervezett hitel felvételére kényszerült. Bár a lakosság többsége élvezi az intézmény előnyeit, a bizottsági tagok szerint a beruházás komoly tehertétel lesz a jövőben Rétságnak. Különösen annak fényében, hogy eddig a 136 milliós költséget egyedül állták, és egyáltalán nem biztos, hogy a térséghez tartozó többi önkormányzat is hozzá fog járulni a fenntartáshoz.

Mezőfi Zoltán ollót kezel


Mezőfi Zoltán ollót kezel

Fotó: MTI/Komka Péter

 

Bölcsész végzettségű

Megkeresésünkkor a jelentésben foglalt eseteket nem tagadta a polgármester, ám azokat teljesen más megközelítésben kezeli, mint a testület többsége. „Még az albizottság által felkért független ügyvéd is megerősítette, hogy bűncselekmény nem történt” – nyilatkozta a narancs.hu-nak Mezőfi Zoltán, amikor az egyes ügyekről kérdeztük. „Minden ügy mögött testületi döntés van. A jelentés felületességére jól rávilágít, hogy az egyik pontban kiemelt, 500 ezer forintos fakivágásról azóta kiderült, hogy nem egy, hanem tizenhat fára vonatkozik, maga a vállalkozó tisztázta a számla tartalmát.” A polgármester többször hangsúlyozta: a felelősség megoszlik ezekben az ügyekben. „Itt négy év alatt négy jegyző váltotta egymást. Ráadásul nekem mint bölcsész végzettségű embernek róják fel, hogy a jegyző működését nem ellenőriztem. Könyörgöm, épp a jegyző a hivatalvezető, neki kellene a jogszerűség őrének lenni! Egyébként annyiban elismerem a felelősségemet, hogy az ellenőrzésekre több figyelmet kellett volna fordítani, de azt elfogadhatatlannak tartom, hogy egy személyben engem tegyenek mindenért felelőssé, miközben fel sem merült komolyan a korábbi jegyző és a képviselők felelőssége.”

A városvezető szerint a jelenlegi testület tagjai közül jó néhány már az előző ciklusban is képviselő volt. „Hogy mást ne mondjak, a tényfeltáró albizottság elnöke, Majnik László '94-től képviselő, az ominózus időszakban pedig éppen a közbeszerzési bizottság elnöke volt! Most egyik szemem sír a feljelentés miatt, a másik viszont örül, hogy jogi tisztázást nyerhet a történet. Az azonban, hogy a Hangadó (az önkormányzat ingyenes helyi kiadványa – a szerk.) az összes háztartásban lejáratott, megérne akár egy rágalmazási pert is, ám jó viszonyra törekszem a főszerkesztővel éppúgy, ahogy az egyébként szintén engem lejárató retsag.net honlappal is. A munkaügyi bíróságon ennek ellenére megfellebbeztem a nekem adott fegyelmit.”

Hogy a polgármester elleni támadás mögött az van-e, hogy a közös felelősséget egyszerűen megpróbálják rátolni, vagy a polgármester „jól megdolgozott” a bizalom elvesztéséért, ez kívülről nem ítélhető meg egykönnyen. Mindenesetre a 2010-es választáson induló képviselők többségének programjában eleve benne volt, hogy a törvényesség érdekében ki kell vizsgálni az előző ciklus gazdálkodásának szabályosságát. A helyi elszámoltatást hirdető jelöltek kerültek többségbe az új testületben, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali beállítottságúaknak vallották magukat. 2010-ben Mezőfit két okból választották újra. Sokak szerint sikerének egyik oka nemes egyszerűséggel, hogy nem akadt komoly kihívója. A helyiek támogatását azonban leginkább, rétsági származásán túl, a 45 éves, középiskolai történelemtanári végzettségű, korábbi kocsmatulajdonos Mezőfi annak köszönheti, hogy az utóbbi évek sikeres ipari parki programjainak következtében az alig háromezer fős városban több mint ezren tudtak helyben elhelyezkedni. A korábban óriási laktanyájáról híres nógrádi település így kétségkívül jóval kedvezőbb életlehetőségekkel bír, mint a környező települések többsége. Mezőfi egyébként legutóbb már a Fidesz–KDNP színeiben indult, miután – a környék több, korábban független polgármesteréhez hasonlóan – őt is felkérte a Fidesz a belépésre. A hétfős képviselő-testületben egy Fidesz–KDNP-s képviselő ül, igaz, 2010 előtt ő is függetlenként ténykedett. Egyszemélyes az MSZP-frakció is, a tényfeltáró albizottság elnökének, Majnik Lászlónak a személyében. A többi öt képviselő független.

Támadja a polgármestert a helyi érdekeltségű retsag.net is, igaz, annak üzemeltetője is tagja a képviselő-testületnek, amely vizsgálatot indított a polgármester ellen. Girasek Károly szerint Mezőfi polgármesterként a törvény értelmében felelős volt az előző ciklusban is a gazdálkodás szabályszerűségéért, ráadásul jogi tanácsadója is volt, így minden jogi anomáliát a volt jegyzőre kenni legalábbis az ügy elfedését jelentené. Girasek a fő problémát egyébként inkább a „slendriánság”-ban látja, szerinte a polgármester egyszerűen nem fordít kellő figyelmet az ellenőrzésre. „Az előző ciklus tele van előkészítetlen döntéssel, illetve ilyen módon kierőszakolt szavazásokkal. A módszer mindig az volt, hogy az utolsó pillanatban hívott össze rendkívüli ülést, amelyen vagy ott kiosztott iratokból, vagy szóbeli előterjesztésből kellett szavazni a képviselőknek. Ők aztán megideologizálták azt, amit a polgármester elvárt.” Hozzátette: „Itt az ideje, hogy független vizsgálatok kiderítsék, mi is folyt a városban az elmúlt években.”

Rétság életét annyiban már befolyásolta a polgármester tevékenysége körüli vita, hogy több esetben, például a pályázatoknál kimondottan nehézkes lett az adminisztráció, hiszen a papírok jó részét „kölcsönben” vissza kell kérni a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságtól, mivel a nyomozás érdekében az önkormányzati iratok jó részét már lefoglalták. Mindez akár még egy kimutatás elkészítésénél is komoly adminisztrációs problémát jelent.

Favágás

A polgármestert már képviselőtársa, Jávorka János volt katonatiszt is feljelentette. A jelenleg is függetlenként dolgozó Jávorka információja szerint korábban Mezőfi polgármester testületi döntés és engedély nélkül írásban engedélyezte egy külterületi úton a város tulajdonát képező fák kivágását. Mivel a kivágás során a fák melletti út is megsérült, az eljárás miatt jelentős kár érte Rétságot. Az ügy a megyei ügyészséghez került, ahonnan a megyei közigazgatási hivatalhoz továbbították – itt ugyan megállapították, hogy a polgármester átlépte a hatáskörét, de eljárást mégsem kezdeményeztek ellene. A narancs.hu-nak nyilatkozó Jávorka elmondta: az eset után megkapta a településen, hogy „ő a fejlődés gátja”, ám szerinte az újabb fejlemények a korábbi fenntartásait igazolták.

Figyelmébe ajánljuk