Elherdált pályázati pénz
Csobánka község önkormányzata 2006-ban másfél millió forintot nyert a Dumtsa Jenő Nemzetiségek Háza felújítására a Közkincs pályázat keretében. A falunak ugyanennyit kellett hozzátenni. A felújítás azonban mintha meg se történt volna.
A támogatást a Dumtsa Jenő Nemzetiségek Háza és Falumúzeum rendbe hozására és az épület összkomfortosítására csaknem öt évvel ezelőtt nyerte el az önkormányzat. A kivitelezés azonban meglehetősen furcsán alakult: a munkát nem pályáztatták, hanem odaadták annak, akit a döntéshozók jónak találtak. A végeredményről ma már bárki véleményt mondhat az épület belsejéről készült fotók alapján.

Jól látható állapotok
Tudomásunk szerint a kivitelezésről munkanapló nem készült, a műszaki ellenőrzést állítólag a közösségi ház akkori vezetője végezte, aki semmilyen ehhez szükséges végzettséggel nem rendelkezik. Emellett a használatbavétel sem történt meg, hiszen az épületben fűtés nincs, a mellékhelyiségek semmire nem jók. A hárommillió forintot viszont elköltötték. Az épület nemcsak használhatatlan, de állaga folyamatosan romlik, falai megrepedeztek, teteje kezd tönkremenni.
Mind a kivitelezés minősége, mind a felelős számonkérése foglalkoztatta az előző ciklus önkormányzati vezetőit, a képviselő-testület alakított is egy vizsgálóbizottságot, amely azonban azt állapította meg, hogy minden rendben van. A mostani képviselő-testület, úgy tűnik, belenyugodott abba, hogy ez már így marad: sem a rövid, sem a hosszú távú tervei között nem szerepel az ötnemzetiségű faluban a nemzetiségek házának rendbehozatala.
Azt azonban tervezik, hogy a focipálya helyére rekreációs parkot építsenek; mindezt egy olyan faluban, ahol mindenki kertes házban él, és csodálatos hegyek és völgyek övezik a települést.
- Cimkék:
- önkormányzat
- pályázat
- felújítás
- Csobánka
Kommentek
Rendezés:-
2
- Rosti
- 2012. február 14., kedd 11:12
-
Érdekes írás. Egyrészt mert számszaki tévedés van benne, másrészt pedig a szerző kissé feledékeny. Az Önkormányzat 2006 augusztusában egymillió (nem másfél millió) forintot nyert a fenti célra. Az akkori Testület pedig megszavazott még 2 millió forintot a beruházáshoz. Így lett 3 millió az összköltségvetés. A pályázati pénzzel (1 millió) még 2006-ban elszámoltak a kiíró felé. A 2006-os választások után az új Testület 2007 elején leállította a beruházást és kb. 1 millió forintot visszatartott a megszavazott 2 millióból. Így összesen a pályázati pénzzel együtt kb. 2 millió forint fordítódott a beruházásra.
Az tény, hogy nem készült el, az is tény, hogy a helyi vizsgáló bizottság azt állapította meg, hogy minden rendben van. Mindeközben eltűnt pl. egy nagy értékű, új cirkó kazán, amiről a mai napig nem tud elszámolni senki az akkori érintettek közül. De a dolog igazi pikantériája, hogy a szerző 2006-tól 2010-ig tagja volt annak a bizottságnak, melynek közvetlen fennhatósága alá tartozott a beruházás. Ezt elfelejtette megemlíteni a cikkben. A szerzőnek az ügyre teljes rálátása volt. Hivatalból ismernie kellene a valós adatokat. Akkoriban nem kifogásolta nyilvánosan a fent említett dolgokat. Érdekes ez a fajta amnézia. Az ügy kapcsán a falu vagyonából elpárolgott kb. 1 millió forint az akkori vezetés kezei közül. A fenti írás szerzője pont ebben az időszakban volt tagja a Kulturális és Községfejlesztő bizottságnak a faluvezetésben.
Rostás Tibor
-
1
- ts
- 2011. december 14., szerda 12:03
- Tudomásom szerint (nem 100 %) sportpálya helyére csak akkor lehetne mást építeni, ha a kiváltásra másik sportpályát hoznának létre. Miderről a sporttörvény rendelkezik. Vagyis ez újabb hűtlen gazdálkodást valósít meg?
Legfrissebb Narancs
- Baltát nádvágáshoz:
- Kizsákmányolt közmunkások
- Görögország:
- Bedönti az eurót?
- Apák és anyák:
- Gyerekvásárlás
Politika
-
Bezárják a Práter utcai általános iskolát?
A főváros egyik legpatinásabb iskoláját, a Práter...
- Kommentek
- 2
-
Kisebbítették a Horthy teret Gyömrőn
Cinikus megoldást választott a gyömrői önkormányzat....
- Kommentek
- 5
-
Pécsi egyetem: Bő évtizede tűnt el Gyurcsány szakdolgozata
Gyurcsány Ferenc vagy plagizált, vagy nem – így...
- Kommentek
- 26
Snoblesse Oblige
Narancs
-
Tatabánya
Visszaéltek a város nevével
Jogosulatlanul tünteti fel üzletfelei közt Tatabánya...
- Kommentek
- 0
-
Hajdúszoboszló, Debrecen
Mennek és segítenek
A segítségnyújtás figyelemre méltó formáira...
- Kommentek
- 0
-
Miért ilyen értékes Edvard Munch festménye?
Katar bekavar
A Sotheby's májusi árverésén rekordáron kelt el az a...
- Kommentek
- 0
-
Bomlik a szélsőjobb Borsodban
Újabb tizenöt Jobbik-szervezet oszlik fel
Információink szerint a Jobbik-vezetés által...
- Kommentek
- 3
-
Kőszeg, Bucsu, Szentpéterfa
Szétrohadnak a határátkelők
Elmentünk megnézni, milyen állapotban vannak a több...
- Kommentek
- 1
-
Miért ilyen értékes Edvard Munch festménye?
Katar bekavar
A Sotheby's májusi árverésén rekordáron kelt el az a...
- Kommentek
- 0
-
Kőszeg, Bucsu, Szentpéterfa
Szétrohadnak a határátkelők
Elmentünk megnézni, milyen állapotban vannak a több...
- Kommentek
- 1
-
Gyula
Kisebbségi tulajdonos lehet az állam a húskombinátban
Drámai likviditási helyzete miatt kormányszinten...
- Kommentek
- 0
-
Bomlik a szélsőjobb Borsodban
Újabb tizenöt Jobbik-szervezet oszlik fel
Információink szerint a Jobbik-vezetés által...
- Kommentek
- 3
Vélemény
-
Gyurcsány a majálison: válasz Debreczeni Józsefnek
Gazemberezni kevés
Gyurcsány Ferenc tudhatta, amikor ismét politikai...
- Kommentek
- 12
-
Öt választás Szerbiában
Mivel minden megfigyelő kap pénzt, a hivatalosan is 25...
- Kommentek
- 0
-
Ara-Kovács Attila: Orient expressz
Az erőtér foglyai
Komoly feszültség alakult ki Marosvásárhelyen, ahol...
- Kommentek
- 0
Szüret
A Nemzetgazdasági Minisztérium Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitairatának javaslata még több Szüret...A médiatörvényben a kiskorúak védelméhez hasonlóan szabályozni kellene a gyermeket vállalók védelmét – közszolgálati médiumokban, reklámokban. A pártok egyenlő szerepeltetéséhez hasonlóan a gyermekesek, családok arányuknak megfelelő szerepeltetése.

Komment írásához lépj be vagy regisztrálj