Ellenzék alakult Felcsúton – Munkásai mennek neki Mészáros Lőrincnek

  • narancs.hu
  • 2014. március 4.

Kis-Magyarország

Egy E14–PM-s csoportot alapítottak a Fejér megyei faluban. A környékről eddig kéttucatnyian csatlakoztak az ellenzéki maghoz, amelynek vezetője az a Váradi András, akit Mészáros Lőrinc terjeszkedése küldött padlóra. A korábbi felcsúti polgármester az LMP színeiben indul.

Váradi András alcsútdoboz-göböljárási juhász szinte mindenét elveszítette, amikor több társával együtt Mészáros Lőrinc terjeszkedésének „áldozata” lett. Állatait nem tudja hová kihajtani, amióta a felcsúti polgármester által használt földek veszik körül annak a majornak jelentős részét, ahol a juhász és még számos család él. Pedig Váradi Andrásnak tervei voltak: bízott benne, hogy két lányával és élettársával szorgalmas, becsületes munkával tud majd boldogulni. Ám hiába pályázott, nem kapott földet, korábban vásárolni sem engedték, mára szinte mindenét el kellett adnia. Jelenleg mindössze tizenöt birkája maradt. (Közben Mészáros Lőrinc a cégén és a rokonságán keresztül közel 1300 hektárhoz jutott a földbérletpályázaton.)

Nem maradhatnak csendben

„Pedig nekem mindenem a föld és az állatok. Majd megszakadt a szívem, amikor el kellett adni a bárányaimat, de ez van, a király és helytartója – úgy tűnik – itt mindent megtehet. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc azt hiszi, hogy itt minden az övék, és tulajdonképpen igazuk is van” – mesélte Váradi András, aki több sorstársával együtt a közelmúltban eldöntötte, hogy az Együtt–PM zászlaja alatt nyilvánosan is felveszik a kesztyűt a helyi túlkapásokkal szemben. Megmozdulásokat terveznek, és lehetséges, hogy március 15-én a baloldali összefogás fővárosi tüntetésén is szerepet kapnak majd. „Néha kicsit féltem a családomat, főleg a gyermekeimet, hogy nem történik-e velük valami iskolába menet. De engem és azokat, akikkel megalapítottuk ezt a kicsi helyi ellenzéki csoportot, annyi igazságtalanság ért, hogy nem maradhatunk csendben, fel kell emelni a szavunkat” – mondta a göböli juhász a magyarnarancs.hu-nak, akivel otthonában találkoztunk.

Mészáros és Orbán

Mészáros és Orbán

Fotó: MTI

Az ellenzéki csoporthoz Bicskéről, Tabajdról, Alcsútról, Etyekről és Göbölpusztáról is csatlakoztak, eddig mintegy kéttucatnyian. Több szimpatizáns a felcsúti polgármesternek dolgozik, ők szinte biztosan elveszíthetik állásukat, miután a nyilvánosság előtt is vállalják, hogy szerveződnek. „Ők megértették, ha nem lépünk, mások nem fognak helyettünk cselekedni” – mondta a juhász. Váradi szerint számtalan szabálytalanság történik a környéken, ilyen például, „amikor kimentem fát vágni, láttam, hogyan viszik az állatokat a vágóhídra. Traktorral húzták ki a jószágokat, volt, amelyiknek letört a szarva, a hóban láttam is később a vércsíkokat. Olyan stressz tört rám, nem bírom, ahogy kínozzák az állatokat. Egy kemény fizikai munkával telt nap után nem készülök ki úgy, mint mikor ezeket látom.”

A szárnyaló gázszerelő

A kenyerét korábban gázszerelőként kereső Mészáros Lőrinc cégei a kormányváltás óta szárnyalnak. Orbán Viktor bizalmasa a leggazdagabb magyarok listáján a 88. helyen áll 6,9 milliárd forintos vagyonával: csatorna-, útépítés, állami föld- és trafikpályázatok, sok-sok állami megrendelés segítségével is gyarapítja vagyonát. Az origo.hu információi szerint a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. 2011-ben 276 millió forintos nettó árbevételt termelt, ez 2012-ben már egymilliárd forinttal is több volt. A feleségével közösen alapított Mészáros és Mészáros Kft. ennél is jobban teljesített: 2010-ről 2011-re 853 millió forintról több mint kétmilliárdra növelte az árbevételét, 2012-re ez az összeg már négy és fél milliárdra rúgott.

Szembeszáll, hogy segíthessen

Váradi András szerint a polgármester még azt is megtiltotta, hogy a munkásai neki köszönjenek. Elmesélte, hogy már személyesen is felhívta őt Mészáros: „A legocsmányabb, legrondább dolgokat mondta, amit inkább nem kívánok részletezni, mert olyan rondákat beszélt Krisztináról (Ferenczi Krisztina oknyomozó újságíró, rendszeresen ír a felcsúti eseményekről – a szerk.). Megtudta, hogy itt volt nálunk, még aznap felhívott és közölte, ha szóba merek állni vele, semmink nem marad. Végül kinyomtam a telefont.” De a földbérleti jogától megfosztott juhász beszélt arról is, hogy korábban Mészáros Lőrinc megállt mellette, majd autóján végigfuvarozta saját területein, „miközben hangoztatta, vegyek arról tudomást, hogy ez mind az övé”.

A polgármester cége

A polgármester cége

 

„Sokan azt gondolják, hogy a vesztembe rohanok” – jegyezte meg kis konyhája asztalánál Váradi András, aki annak ellenére, hogy ő maga is nehéz helyzetben van, hosszú percekig lelkesen tud arról mesélni, miért szeret másokon segíteni. Amíg beszélgettünk, gyógyszerért, fáért, egy másnapi fuvar ígéretéért is jöttek hozzá olyanok, akik még nála is nagyobb bajban vannak. „Amikor már nem tudtam megtenni azt, mint régen, hogy annyi mindennel segítsem az ittenieket, rádöbbentem arra, ez azért is lehet, mert szembeszálltam egy kormánnyal. De ekkor az is tudatosodott, hogy nekem ez az utam, és ezt nekem fel kell vállalni.” Váraditól megtudtuk: korábban Juhász Péterrel került kapcsolatban, így jutott el ő is – és környezete – az Együtt–PM-hez.

Erős jobboldali bástya

Felcsút és környéke a választókerületek átalakítása után a Fejér megyei 3. számú – bicskei – körzetnek számít. Március 3-áig a valasztas.hu adatai szerint hat jelöltet vettek itt nyilvántartásba: Tessely Zoltánt (Fidesz–KDNP), a bicskei polgármestert, Varga Györgyöt (LMP), a korábbi felcsúti polgármestert, Veres Pétert (Munkáspárt), Molnos Levente Lórántot (Független Kisgazdapárt), Gáspár Kornélt (Jobbik) és Horváth Andrást (Összefogás). Váradi Andrásék az áprilisi választáson utóbbi jelöltet támogatják majd.

Jól lehet, kisebb csodára lenne szükség, hogy a bicskei körzetben baloldali jelölt győzzön: 2010-ben Tessely Zoltán ugyanis már az első fordulóban mandátumot szerzett a tekintélyt parancsoló 62 százalékos eredményével. A második helyért az MSZP vívott nagy harcot a Jobbikkal: előbbi jelöltje, a most is induló Horváth András ugyanis csupán 16,7 százalékos eredményre volt képes a szélsőjobboldali Som Tamás 16,3 százalékával szemben.

Épül a stadion

Épül a stadion

 

Váradi és csoportja ugyanakkor a felcsúti közélet színfoltja lehet az őszi időközi választáson: 2002-ben még csak pártsemleges képviselők dolgoztak Felcsútért – Varga György, aki most az LMP színeiben indul, korábban függetlenként vezette a falut –, ám ez az arány idővel megváltozott. Ma már csak egy független képviselője van Felcsútnak, a többi kormánypárti. Baloldali jelölt pedig emberemlékezet óta nem tűnt fel a faluban – legalábbis eddig.

Jogsértő eset? Visszaélés?

Ha ön vidéken él, és környezetében visszaélést vagy jogsértést tapasztalt, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárunk.

Figyelmébe ajánljuk