Fideszes belharc Szécsényben – 250 milliós megbízás landolt egy JESZ-közeli cégnél

  • Magyar Krisztián
  • 2017. április 20.

Kis-Magyarország

A fideszes város egyszerűen imádja sokmilliós munkákkal megdobálni az MDF-utódhoz köthető cégeket.

Vihart kavart a Nógrád megyei Szécsényben egy január végi cikkünk, amelyben leírtuk, hogy szórt el közel 15 millió forintot a város önkormányzati cége, a Szécsény Holding Kft. két ún. megvalósíthatósági tanulmányra. Ezek a „szakmai” anyagok tele vannak hivatkozások nélküli, máshonnan átmásolt részletekkel, és a munkák egészen horribilis, az egyik dokumentumnál oldalanként 370 ezer forintos áron készültek. A két tanulmányt – amely közül az egyik a LED-es közvilágítás fejlesztési lehetőségeit mérte fel, a másik pedig a szécsényi önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését vizsgálta – állítólag azért kellett megcsináltatnia a Szécsény Holdingnak, hogy a város eredményesen szerepelhessen különböző energetikai fejlesztéseket célzó uniós pályázatokon.

Nem elhanyagolható részlet, hogy a tanulmányokat készítő két cég közül az egyik, a Bent Ray Kft. vezetője a Szécsény Holding első emberének jó ismerőse; Horváth István holdingigazgató és Makay Zsolt (Bent Ray) az MDF utódpártjában, a Jólét és Szabadságban (JESZ) politizáltak együtt sokáig, Makay elnök, Horváth alelnök volt.

Makay Zsolt 2011-ben

Makay Zsolt 2011-ben

Fotó: MTI

Cikkünk megjelenése után a Szécsény Holding igazgatója – aki önkormányzati képviselő Gyömrőn – és Makay Zsolt is állította, hogy az általunk megismert szövegek csak előzetes, még véglegesítés előtt álló példányok voltak. Mindez azért is furcsa, mert a holding szécsényi irodájában is végiglapozhattuk a tanulmányokat, amelyek pontosan megegyeztek azokkal a verziókkal, amelyekről megállapítottuk, hogy úgy lettek különböző, többnyire jelöletlen forrásokból összeollózva. Később ígéretet kaptunk arra, hogy megkapjuk a Horváth Istvánék által végső verziónak szánt példányokat is, de hosszú hetek alatt nem sikerült elküldeniük. Makay Zsolttal személyesen hosszú órákon át beszélgettünk, ő azt is megígérte, hogy találkozhatunk azzal a pályázatíróval, aki elvileg felhasználta a tanulmányokat, ez sem történt meg.

Fideszesek szerint is vállalhatatlan

Szécsényben a plágiumügy nyilvánosságra kerülése után, a gyanús tanulmányok kapcsán csalás miatt ismeretlen tettes ellen született egy feljelentés, többen már a helyi Fideszből sem nézték jó szemmel a holding ügyeit.

A képviselő-testület ülésein a városi Fidesz elnöke is felszólalt az önkormányzati cég kifogásolható megbízásaival kapcsolatban. Varga Béla a magyarnarancs.hu-nak elmondta:

Varga Béla

Varga Béla

Fotó: nhc24.hu

szomorú, hogy a városvezetésnek fontosabb az újdonsült JESZ-es barátok támogatása, mint a kormánypárt helyi családjához tartozók többségének és a településen élők jelentős részének a véleménye. (Azért Vargát sem kell félteni, ebből a cikkünkből kiderül, miért nem – a szerk.) A szintén fideszes Borik Albert is kifakadt: szerinte vállalhatatlanná vált, amit a Szécsény Holding vezetése művel. Azt is javasolta, hogy Horváth István igazgatót hívják vissza az önkormányzati cég éléről. Mivel a szintén jobboldali Stayer László polgármester és a fideszes többség – a kilencfős testületből 7 kormánypárti – többi képviselője kiállt az önkormányzati cég és vezetője mellett, Borik februárban visszaadta mandátumát.

„Kiművészkedik” a pénzt

A lemondott Borik Alberttel még húsvét előtt találkoztunk egy balassagyarmati tárgyaláson, ahová tanúként idézték be, mivel – egyebek közt az általa elmondottak miatt – a szécsényi önkormányzat beperelte a Nógrád Megyei Hírlapot.

Kövér Lászlótól balra Stayer László, Szécsény polgármestere

Kövér Lászlótól balra Stayer László, Szécsény polgármestere

 

A per tárgya a lap egy korábbi írása volt, amelyben Borik nyilatkozott a Szécsény Holdingról, és megemlített néhány számot a város költségvetési hiánya kapcsán is. Az önkormányzat helyreigazítási kérelmének részben helyt adott a törvényszék, de elsősorban azért, mert a tárgyaláson az alperes nem tudta bemutatni azokat a dokumentumokat, amelyekkel bizonyították volna, hogy a többek között Borik által elmondott adatok megállják a helyüket. Úgy tudjuk, a megyei lap fellebbez a döntés miatt, így másodfokon folytatódhat az eljárás.

A lemondott képviselő a tárgyalás után a magyarnarancs.hu-nak elmondta: azért távozott a testületből, mert – lokálpatriótaként és mint a pénzügyi bizottság vezetője – nem adhatta a nevét ahhoz, ahogy a holding vezetői szerinte „kiművészkedik” a pénzt a város kasszájából. Azt is hangsúlyozta: nem érti, miért áll ki a polgármester Horváth István és emberei mellett, akik a közeljövőben szerinte újabb károkat okozhatnak a városnak. Borik példaként egy nemrég elnyert, a Belügyminisztérium által kiírt pályázatot említett, amely eredményeként bruttó 197,2 millióból építtethet kis kapacitású vágóhidat a Szécsény Holding. A volt fideszes politikus ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy érdemes lesz odafigyelni, kik tűnnek majd fel vállalkozóként a hamarosan kezdődő beruházás körül.

Egy újabb JESZ-es haver?

Nem a levegőbe beszélt Borik: a Szécsény Holdingnál, ahogy a tanulmányírás esetében, most itt is előbukkan egy korábbi JESZ-es szál. A Közbeszerzési Értesítőben is megtalálható döntés szerint a Szécsény Holding a Pro-Tech Holz Kft.-nek adta a beruházást, amely tulajdonosa 2016 novemberétől az a Jámbor Zoltán, aki 2014-ben a Jólét és Szabadság országgyűlési képviselőjelöltje volt Győrben. Tehát a volt JESZ-elnökhöz köthető Bent Ray Kft. után, amellyel a tanulmányok megírására szerződött Horváth István volt JESZ-alelnök, most egy újabb JESZ-hez köthető cég is képbe került, ráadásul itt nem is 15, hanem egy majdnem 200 millió forintos üzletről van szó.

A nyílt eljárásra még két másik kft. jelentkezett, de a cégadatokat böngészve feltűnt, hogy a három vállalkozás közt a Pro-Tech Holz a legkisebb, és ez rendelkezik a legcsekélyebb építőipari múlttal. Az Opten céginformációs rendszer szerint az abban az évben alapított vállalkozás 2015-ös nettó árbevétele (a tavalyi adatok még nem érhetők el) mindössze 27,8 millió forint volt, a cég főtevékenysége a bútorgyártás, de az egyéb tevékenységi körök között ott van az épületek építése is. A cégbíróságra leadott dokumentumok szerint 2015-ben mindössze három alkalmazottja volt a Pro-Tech Holz Kft.-nek, nekik 2,06 millió forintnyi bért fizettek ki. Így ha nem történt jelentős tőkeemelés és fejlesztés az új tulajdonos érkeztével, nehéz elképzelni, hogy egyedül el tudná végezni a majd’ 200 milliós munkát a cég, amely a közbeszerzési eljárás során már jelezte, hogy minden bizonnyal alvállalkozókat is bevonna az építkezésbe.

Szerencsétlen véletlen

Telefonon sikerült elérnünk a Szécsény Holding vezetőjét, aki szerint Magyarország kis ország, és csak a szerencsétlen véletlen műve, hogy megint egy olyan céget bíztak meg, amely tulajdonosa korábban a Jólét és Szabadság politikusa volt.

Horváth István megjegyezte, nem volt közeli kapcsolatban Jámbor Zoltánnal, aki a vágóhidat megépítő Pro-Tech Holz Kft. tulajdonosa és ügyvezetője is egyben. Amikor arról érdeklődtünk Horváthnál, hogy mi volt az az elsődleges szempont, amely alapján a Pro-Tech Holz lett a befutó, azt mondta: a többieknél jobb árajánlat.

Úgy tűnik, nem csupán a Holdingnak, de a szécsényi önkormányzatnak is szimpatikus a Pro-Tech Holz, ugyanis a város még tavaly december másodikán – vagyis alig egy héttel azután, hogy a cég a volt JESZ-es politikusé lett – megbízta a vállalkozást egy negyven férőhelyes parkoló kiépítésére és néhány közút felújítására. A közel hatvanmillió forint értékű közbeszerzés itt is nyílt volt, de ebben az esetben is ugyanaz a két másik cég adott be érvényes ajánlatot, mint a vágóhíd pályáztatása során.