Fideszes politikusok már évek óta cenzúrázzák a megyei napilapok cikkeit

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2017. jan. 11., 17:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vidéki újságírók mesélnek a mindennapos politikai nyomásról, polgármesterek telefonhívásairól és arról, hogy kik és miért tették tönkre a megyei napilapok szakmaiságát.

Terjedelmes cikkben számolunk be arról a friss Magyar Narancsban, hogy hova jutott a rendszerváltás óta a vidéki sajtó – és mi történt vele azután, hogy nemrég egy Mészáros Lőrinchez köthető cég megvett 12 megyei napilapot.

Cikkünkben több történetet is olvashat arról, hogy kormánypárti politikusok miként érték el azt, hogy a legfontosabb cikkek felett teljes kontrollt gyakoroljanak. Azaz rajtuk múljon, hogy mi és mikor jelenhet meg. Pár példa: „Rendszeresen hagyták a fideszes polgármesternek, hogy belenézzen a kéziratokba, hogy lássa, mit nyilatkozott a másik fél, és ezután még alakítgatott rajta. Én emiatt jöttem el a cégtől.” Egy másik helyen a fideszes országgyűlési képviselő „vívta ki” azt a jogát, hogy megjelenés előtt láthassa a róla készült cikket, és akár módosítson is rajta, ha nem tetszett neki az újságíró munkája. „Ezzel a politikussal az is megtörtént, hogy ő küldött anyagot, amit az asszisztense írt, hogy átadott valahol egy zebrát, és mi ezt rendes cikként hoztuk le, csak nem írtuk alá. És erről a gazemberről mi soha nem írhattuk meg a mocskos ügyeit, mert a főszerkesztő, aki jóban volt vele, folyton blokkolta ezeket.” Az ország másik pontján pedig egy vásárolt oldalra került olyan interjú, amelyet saját magával készített a fideszes képviselő, sőt még jegyzetet is írt hozzá. „Nem volt aláírva, de úgy kellett betördelnem, mintha egy rendes, újságíró által készített cikk lenne, ne látszódjon rajta, hogy PR-anyag. Nekem ez olyan volt, mint egy gyomorvérzés” – mondja egy szerkesztő.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

 

A politikai befolyás mintapéldája ma az a Zsohár Melinda, aki egyrészt Mészáros Lőrinc sajtósa, másrészt Mészáros Lőrincről ír a Fejér Megyei Hírlapba tudósítóként. Mészáros Lőrinc ezekben a cikkekben valamiért egészen jó színben tűnik fel: nézze csak meg ezt vagy ezt, vagy ezt.

Cikkünkben olvashat arról, hogy a szerkesztőségekben mi változott azóta, hogy új főszerkesztőket neveztek ki: ez ugyanis azonnali változást jelentett – legalábbis azoknak az újságíróknak, akikkel beszéltünk. „Országos ügyben már nem lehet publicisztikát írni. Az pedig ki lett mondva, hogy politikailag független, pozitív újság leszünk.” Más azt teszi hozzá: „Mondták, ne írjak annyit politikáról. Írjak arról, ami az embere­ket érinti, a kézzel fogható dolgokról. Kérdeztem, a politika tán nem érdekli az embereket? Más a prioritás, felelték. És legyek kicsit pozitívabb, ne bíráljak annyit. A hibákat nem kell mindig észrevenni.”

Mai programok
A cikkben tucatnyi egykori vagy még ma is aktív vidéki szerkesztő és újságíró meséli el a napi tapasztalatait politikáról, megélhetésről, terhelésről, és arról, hogy szerintük kik a felelősek azért, hogy a vidéki napilapok mára olyan állapotba jutottak, amilyenbe. Ja, és még Csermely Péter, a Mediaworks vezérigazgató-helyettese is megosztja velünk, hogy mit terveznek a megyei napilapokkal.

A vidéki médiáról szóló terjedelmes riportunkat a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2017. jan. 11., 17:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 pokrocz
    pokrocz
    2017. január 12., csütörtök 20:15
    gerinc...a többi nudli....
  2. 4
    Majoros László
    2017. január 12., csütörtök 16:52
    Nem csak a megyei lapokat cenzúrázzák, hanem a helyi médiát - újságot, TV-t rádiót - is! Van amelyik már észre se veszi és azt mondja: "Megyek a tévémbe"!
  3. 3 Valakicske
    Valakicske
    2017. január 12., csütörtök 16:39
    Miért csinálták??? Miért tették meg?
    Ha egységesen, mindenhol, mindenki ellenáll, akkor nem jutunk idáig.
    De mindaddig, míg bárhol, bárki behódol és a többiek meg szótlanul tűrik, addig csak ilyen cikkekben, ráadásul NÉVTELENÜL(!!!) fognak siránkozni.

    Vonatkozik ez minden szakmára. Mindenkire.
  4. 2 Világos
    Világos
    2017. január 12., csütörtök 10:55
    Annyira, igaz hogy egyáltalán nem kritizálnak semmit. Nem jelennek meg az olvasói kritikák.
    SMS kritika eltünt.
    Van kormánydicséret. Az Országgyülési képviselő naponta 2-3 helyen átad, közöl, tündöklik.
    Fogadóórája nincs. Megtöltik kormánydicsérő reklámokkal a mi általuk fizetett helyeken.
    Nem kell előfizetni. Csak a dátum hiteles. Teljesen olyan amilyent a polgármester akar.
    De ugyanez a 7 nap is. Tudta. Magyarország erősödik! Talán majd a Szőgedi Csipős paprika
    fog mégjobban erősödni. Addig már csak üres lapok is megjelenhetnek.
  5. 1 szegedi789
    szegedi789
    2017. január 11., szerda 20:41
    én egyébként a helyi lapra előfizető nagyobb városi cégek, főiskolák, egyetemek "szerepét" sem becsülném le ...

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...