Hadházy: töredékéért csinálja azt egy pécsi alapítvány, mint amelynek tagja Lázár felesége, és 1,2 milliárdot kapott

  • Magyar Krisztián
  • 2017. szeptember 11.

Kis-Magyarország

Itt a folytatása az 1,2 milliárdos ügynek: jogi tanácsadás, szakmai tanulmány, mentorok. Konkrét összegek jönnek!

Csütörtökön számolt be az LMP-s Hadházy Ákos legutóbbi korrupcióinfóján, hogy 1,2 milliárd forintnyi állami támogatást kapott egy olyan alapítvány, amely kuratóriumában ott ül Lázár János felesége.  Az EU-s forrást egy koraszülötteket és azok szüleit segítő mentorhálózat kialakítására kapta a szegedi Korábban Érkeztem Alapítvány, a támogatási szerződést idén nyáron írták alá. Az 1,2 milliárd forinthoz egy fillér önrészt sem kellett hozzátennie a szervezetnek, amely pályázati sikeréről még a Fidesz honlapja is beszámolt. (A témát először mi dolgoztuk fel részletesen, az erről szóló írásunk itt olvasható.)

false

 

Fotó: MTI

Ugyanakkor Hadházy nem a személyes érintettséget, hanem a túlárazottságot kritizálta elsősorban.

Újabb ismerős

Az ügy kirobbanásának másnapján a Népszava arról számolt be, hogy a Korábban Érkeztem Alapítvány vezetésében nemcsak a feleség lehet ismerős Lázár János számára, hanem Csíkosné Bakos Boglárka kuratóriumi elnök is, aki a Lázárékkal közeli kapcsolatot ápoló Sánta családhoz kötődik, ifjabb Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. vezetőjének a sógornőjéről van szó. A lap emlékeztetett: Lázár János és a Sánta család kapcsolatáról először azután kezdtek el beszélni, miután kiderült, a miniszter által benyújtott trafiktörvényt egy „Sánta János” nevű felhasználó számítógépén írták. Csíkosnénak úgy tűnik, jól is jött a kapcsolat, vagy csak nagyon ráérzett valamire a trafikkoncessziók kiosztásakor, a hvg.hu akkori összesítése szerint Csíkosné 4 trafikot nyert Szegeden, a lányának 5 jutott Győrben, férje, Csíkos Attila szintén 5-nek örülhetett, de ő már Budapesten.

A LMP-s politikus ki is kérte a projekt megvalósíthatósági tanulmányát, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy Lázárnéék programja ugyan jó célt szolgálna, de több ponton is túlárazott, és végül pont arra jut majd a legkevesebb pénz, amellyel igazából segíthetnék a koraszülötteket és azok szüleit: a kicsivel több mint 1,2 milliárdos projekt során a Korábban Érkeztem Alapítványnál szakértői díjakra, tanulmányok és kutatások elkészítésére, megrendelésre, marketingköltségekre 507 millió forintot szánnak, eszközbeszerzésre, beruházásokra és felújításokra 124 milliót, az alapítvány működtetésére, vagyis arra, hogy a pályázatban bemutatott célt meg tudják valósítani, 489,9 millió forint áll majd rendelkezésre. A politikus azt is elmondta nekünk, hogy újabb dokumentumok kerültek a birtokába, amelyekkel szintén igazolni tudja, hogy a Lázár János feleségéhez köthető alapítvány több tételt is túlárazhatott az 1,2 milliárd forintos program megvalósíthatósági tanulmányában. „Nekem erről az egész ügyről már akkor voltak információim, amikor még ki sem írták a pályázatot. Tavaly decemberben egy informátorom jelezte, hogy várhatóan a pályázaton a Lázárné Megyeri Zitához köthető alapítvány viszi majd el a legtöbb forrást” – közölte a politikus.

Máshol miért olcsóbb?

A Korábban Érkeztem Alapítvánnyal azonos célokra kapott 600 millió forintot a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány, amely a Dél-dunántúli régióban, szintén három megyére kiterjedő mentorprogramot alakít majd ki és működtet. Ez az alapítvány már 1995 óta működik, 2004-től a Dél-dunántúli régióban ők végzik a koraszülöttek és a beteg újszülöttek mentését, eddig több mint hétezer babának segítettek. Munkatársaik többsége a Pécsi Gyermekklinika Újszülött Osztályán dolgozik főállásban. Tavaly az összegyűlt adományokból vásároltak egy csúcskategóriás ultrahangot, és a 600 milliós pályázatukban is van több, a koraszülöttek gondozásához szükséges eszközbeszerzés, egyebek közt újabb ultrahangokat és légzésfigyelőket is vesznek majd.

A Hadházy által kikért megvalósíthatósági tanulmányukból és a részletes költségvetésből kiderül, hogy több, látszólag a két alapítványi projektnél egymást fedő tételre sokkal kevesebb összeggel számolt a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány, mint a Korábban Érkeztem.

Ami az egyik leglényegesebb, hogy nem kalkuláltak az ingatlanbérléssel, hiszen ők egészségügyi intézményekben tervezik a program jelentős részét, egyebek közt kismamaszobák kialakítását is vállalták a 600 millió forintból. A módszertani tanulmány elkészítésénél is jelentős különbségek vannak a két alapítvány között, a pécsiek erre 8 millió forintot terveztek, ezzel szemben a korábban Érkeztem Alapítvány 50 milliót – az elkészítés során 50 ezer forintos óradíjjal – szánna erre. Utóbbi 50 millió forintra árazta be a jogi tanácsadást, a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványnál nincs is ilyen költség, ami pedig a leglényegesebb különbség: a Korábban Érkeztem Alapítvány a mentorok juttatásaira 60 millió forintot tervezett be az 1,2 milliárd forint pályázati forrásból, ugyanez a tétel a 600 millió forintból gazdálkodó pécsieknél már 155 millió forint.

Hadházy Ákos szerint a pécsi alapítvány szakmailag felkészültebb, amelyet mutat az is, hogy a mentorhálózat kialakítására és a koraszülöttek segítésére feleannyi pályázati forrásból több pénzt fognak fordítani, mint a Korábban Érkeztem Alapítvány. Az LMP társelnöke felvetette, nem érti, miért kell három ugyanolyan programba egyenként belekalkulálni azokat a költségeket, amelyekkel elvileg ugyanazokat az elméleti és módszertani kutatásokat végzik el, bár ez már nem az alapítványok, hanem a pályázatokat kiíró Emberi Erőforrások Minisztériumának felelőssége.

„Tejeszacskó” és „kiskutyák”

Szombaton tartott sajtótájékoztatót a szegedi gyermekklinikán a Korábban Érkeztem. A megbeszélésen az alapítvány képviselői, köztük Csíkosné Bakos Boglárka, orvosok és Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, Lázár János helyettese is ott volt, aki Hadházynak a helyszínen azt mondta: „Ha most nem kér itt bocsánatot, akkor ön nem más, mint gazember az egész pártjával együtt.” A kormánypárti sajtó azóta azt harsogja, hogy Hadházy megbántotta az alapítványt és a koraszülötteket, akiket a köztévé híradója szerint „tejeszacskóhoz” és „kiskutyákhoz” hasonlított. A tejeszacskót amúgy a csütörtöki sajtótájékoztatóján említette a politikus, amikor arról beszélt, hogy szerencsére ma már a fejlett orvostudomány lehetővé teszi a 8-900 grammos koraszülöttek megmentését is, akik nagyjából akkora súlyúak, mint egy tejeszacskó. A kiskutyák pedig akkor kerültek szóba, amikor a szegedi találkozón saját állatorvosi munkáját említette. A Magyar Idők hétfőn azt próbálta bizonygatni, hogy ezek a kifejezések már annak az előszelei, hogy Ron Werber segíti majd az LMP választási kampányát. „Mintha csak azért szervezték volna a szombati eseményeket, hogy a kamerák előtt el lehessen mondani, mekkora gazember vagyok, mert a koraszülöttekre szánt pénz elköltését meg merem kérdőjelezni. Ott hiába kérdeztem rá a részletekre, az eltúlzottnak látszó egyes költségelemekre, az alapítvány vezetője csak azt harsogta, hogy ezt ne az újságírók előtt beszéljük meg, ne fárasszuk őket ezekkel a részletekkel, miközben ez lett volna az egész lényege” – nyilatkozta lapunknak Hadházy Ákos.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.