Játék pénzzel fizette ki közmunkásait a polgármester, de saját boltjában azért beválthatták azokat

  • narancs.hu
  • 2017. május 5.

Kis-Magyarország

Magyarország mindig képes megújítani az abszurd műfaját! De ez már szinte rabszolgaság.

Elég meredek sztorit mutat be a Célpont péntek este – derül ki a 24.hu előzeteséből.

A Hír Tv stábja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Túrricsére látogatott, ahol a helyi polgármester Érpataknál is „érpatakibb” modelljét járták körbe.

Garda Endre polgármester ugyanis a közmunkások bérét magánál tartotta, és olyan jegyrendszert alakított ki, ahol az ő friss alapítású boltjában lehetett beváltani a „jegyeket”. Azaz arra kényszerítette a helyieket, hogy mindenképp nála vásároljanak, ne máshol: tehát ne a település másik boltjában, vagy ne egy nagyobb üzletben. Ráadásul a riport szerint pályázati pénzből nyitotta meg üzletét a polgármester. „A korábbi bolt éves forgalma addig 75–80 millió forint közt mozgott. Aztán, ahogy megnyitott a polgármester boltja, szépen lecsökkent év végére 25 millióra – magyarázza az igazi bolt egyik alkalmazottja. – A faluban a szociális bolt megnyitása után nem volt többé verseny. Hiába volt a nem szociális boltban minden olcsóbb, a közmunkások és a segélyezettek, mivel utalványt kaptak, csak a drágább szociális boltba tudtak menni vásárolni.”

Aztán a helyiek fellázadtak. „Nem tudtak cipőket venni, nem tudtak iskolába menni a gyerekek. A polgármesternek szóltak, hogy pénzt adjon, de egynek se adott, azt mondta, menjetek jegyért, de abból nem lehetett cipőt venni – mondta Lázár Ferenc, a polgármester elleni lázadás egyik vezetője.”

Kemény sztori, kemény ország.

Figyelmébe ajánljuk