Kihozta a börtönből a korábbi fideszes polgármestert a másodfokú ítélet

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. június 8.

Kis-Magyarország

Négy és fél évet kapott ősszel Madácsi Imre, most mégis szabadon hagyhatta el a bíróság épületét.

A múlt év szeptemberében tartóztatták le a kislétai polgármestert, akit saját hivatalából állított elő a rendőrség. Madácsi Imréért azért mentek el a rendőrök, mert a polgármester több tárgyalásról is távol maradt, amiben elsőrendű vádlottként volt érintett, és az idézések ellenére sem jelent meg a bíróságon, végül körözést adtak ki ellene. Madácsi 2010-ben és 2014-ben is a Fidesz színeiben lett polgármester.

Madácsi Imre

Madácsi Imre

Fotó: nol.hu

Szeptember végén aztán a Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt, nem jogerősen 4 és fél év börtönre ítélte, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a kislétai polgármestert. Madácsi Imre ügyeiről, cégeiről részletesen írtunk, ahogy arról is, hogy az elsőfokú ítélet után a börtönben is polgármester maradt, majd méltatlanná mondták ki a megyei kormányhivatalban, ezért új polgármester-választást tartottak nemrég a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban. (A méltatlanságot Madácsi egy másik ügyében mondták ki, ti. a korábbi fideszes politikust 2016 tavaszán időközin úgy választották újra polgármesternek, hogy jogerős ítélet – egy felfüggesztett börtönbüntetés – volt ellene érvényben. Azaz nem lehetett volna polgármester, hiszen az önkormányzati törvény kimondja: aki ellen jogerős, büntetőügyben született ítélet van életben, nem választható településvezetőnek.)

Az elsőfokú ítélet ellen Madácsi fellebbezett. A május 29-ei másodfokú tárgyalás után ma délután a Debreceni Ítélőtáblán határozatot hirdettek, amelynek értelmében Madácsi 4,5 éves börtönbüntetését és a közügyektől 5 évre való eltiltását hatályon kívül helyezték, helyette pénzbüntetést róttak ki a korábbi polgármesterre – tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t a Debreceni Ítélőtábla (DI). Megváltoztatták „az elsőfokú bíróság ítéletét. I. r. vádlottat érintően az ítélőtábla a folytatólagosan elkövetett csalás bűntette vonatkozásában, az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. A vádlott börtönbüntetését 1 000 000Ft pénzbüntetésre enyhítette, a közügyektől eltiltás büntetést pedig mellőzte. Egyebekben helybenhagyta az első fokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint a hatályon kívül helyezéssel érintett cselekmények esetében a büntetőeljárás megszüntetésének van helye, hiszen azokat korábban már jogerősen elbírálta a bíróság. Az I. r. vádlott esetében az elsőfokú ítélet részbeni hatályon kívül helyezése megnyitotta a harmadfokú eljárás lehetőségét. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be I. r. vádlott terhére. Az ügy a Kúrián folytatódik” – olvasható a DI közleményében.

Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék 2016 szeptemberében Madácsi mellett O. Zs. másodrendű vádlottat bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. K. L.-né harmadrendű vádlottat 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az elsőfokú bíróság szerint a vádlottak csökkent munkaképességű dolgozóik után a központi költségvetésből jogosulatlanul igényeltek és jutottak támogatáshoz. A bizonyítási eljárás során „nagyszámú tanú állt a bíróság rendelkezésére”, akik elmondták, hogy kaptak munkát az elsőrendű vádlottól, de az okiratokon szereplő összegeknél általában kevesebbet fizettek nekik a munkájukért. Az ügyben a szakértő megállapította, hogy a vádbeli cégek a számviteli szabályok megsértésével működtek: nem feleltek meg a kedvezmények igényléséhez kapcsolódó valamennyi jogszabálynak, így nem voltak jogosultak a támogatásokra.

Madácsi további zűrös ügyei

A Magyar Narancsban korábban Madácsi Imre több eddig nem ismert, ám aggályos ügyét tártuk fel. Íme ezekről egy gyors összefoglaló:

– Egyik cége, a Léta Corn szerepelt a NAV legnagyobb adósai listáján: 171 millió forint tartozással.

– Madácsi Imrét pár éve jogerősen 300 ezer forintra büntették testi sértés kísérlete miatt.

– Madácsinak volt egy sor bedőlt cége: ezek közül jó néhányat ukránoknak adott el, szinte bizonyosan strómanoknak. Így szabadult meg az adósságoktól.

– Volt egy alapítványa is Madácsinak, ez a Csillagfény. Ennek az alapítványnak a fenntartásában működött egy sor olyan iskola a környéken, ahol a NAV nyomozói fantomdiákokat találtak, akiket csak azért találtak ki, hogy nagyobb támogatáshoz juthassanak. Több mint 30 millió forint elcsalt állami támogatásról van szó.

– Madácsi Imre a Paprikakert TÉSZ-ben a Fidesz országgyűlési képviselője, Simonka György üzlettársa volt. Érdeklődtünk Simonka Györgynél Madácsi Imréről, ő azonban nem reagált megkeresésünkre.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.