„Megtorlásként értékelhetőek” – Jogellenesen szüntette meg tanára munkaviszonyát a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolája

Kis-Magyarország

Az ügy aligha független a tanároknak ki nem fizetett pótlékoktól.

A munka törvénykönyve és az egyenlő bánásmód megsértése, a joggal való visszaélés, valótlan tényállításokat tartalmazó jognyilatkozat, okszerűtlenség, és mindezek nyomán jogellenes munkaviszony-megszüntetés – áll abban a csütörtöki ítéletben, amelyet a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hozott a Nagy Erika kontra Szeged–Csanádi Egyházmegye Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda közötti munkaügyi perben. Az ítélet azt is kimondja, hogy a perben megdőlt a munkáltató jogszerűtlen indoklása, amely szerint elbocsátott beosztottja jogosulatlan, egyben megtévesztő magatartással került táppénzes állományba. Egy utólagos orvosi felülvizsgálat igazolta, hogy Nagy Erika táppénzes állományban tartása indokolt volt. Ennek ellenére és az igazolást be sem várva, az idén március elején azonnali hatállyal menesztették tanári állásából a Békés megyei Battonyán.

Mint arról korábban beszámoltunk, Nagy Erika a volt munkáltatójával perben áll, mivel több kollégájához hasonlóan nem kapta meg a nehéz körülmények között végzett munkáért járó tanári pótlékot. Emiatt kollégáival pertársaságot alakított. A ki nem fizetett pótlékok ügye a Szeged–Csanádi Egyházmegye fenntartásában lévő oktatási intézmények közül több mint tízet érint 11 évre visszamenőleg, összességében százmillió forintos nagyságrendben.

A március 2-i azonnali hatályú elbocsátása miatt írt keresetlevelében a tanár azt írta a munkaügyi bíróságnak, hogy a történtek megtorlásként értékelhetőek. Egyben üzenet minden tanárnak, hogy ne kezdeményezzen pert pótlékügyben. (A pótlék minden olyan pedagógusnak jár, aki egy 2006-ban született kormányrendelet alapján meghatározott, hátrányos helyzetűnek számító település iskolájában tanít. A Szeged–Csanádi Egyházmegye fenntartásában lévő intézményekben 2006 óta nem fizettek a tanároknak ilyen pótlékot.)

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Az azonnali elbocsátásban megfogalmazott „vádak” szerint Nagy Erika szándékosan és előre megfontoltan félrevezette, becsapta a munkáltatót, hiszen betegségre hivatkozva kéthetes időtartamban, 2017. február második felében és március első napjaiban nem végzett munkát. Ezzel akadályozta a munkáltatót köznevelési feladatainak végrehajtásában, és aránytalanul nagy terhet rótt a helyettesítésre kijelölt kollégáira. Emellett etikai vétséget követett el, mivel pedagógushoz méltatlan magatartásával károsan befolyásolta a munkáltató megítélést, rossz példát mutatott a tanulók és a szülők felé. Ezen felül pedig jogosulatlanul, megtévesztő magatartásával táppénzes állományba került, és a munkavégzés alól kibújva „magánjellegű luxusúton” vett részt.

A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete szerint viszont a súlyos gerincbántalmakkal és kimerültséggel küzdő tanár az elmúlt 31 évben nem volt táppénzen, munkájával szemben az elmúlt több mint három évtizedben semmilyen kifogás nem merült fel. A bíróság megállapította, hogy az elbocsátott beosztott idén február elején közvetlen felettesével, Komlódiné Vidiczki Magdolna telephelyvezetővel közölte, hogy kéthetes betegszabadságra megy, ezen túlmenően pedig az iskolában bevett szokások szerint szívességi helyettesítéssel oldja meg, hogy akadálytalan legyen a munka a dél-békési általános iskolában. Így távolléte alatt a helyettesítés rendje ennek megfelelően megtörtént. A tanúvallomások nyomán a bíróság tisztázta, hogy Nagy Erikának ebben az ügyben nem kellett közvetlenül az iskolakomplexum első számú vezetőjéhez, az igazgatóhoz fordulnia.

Az orvosilag alátámasztott táppénzes állomány, a kollégákkal megbeszélt helyettesítés és a közvetlen felettesnek tett bejelentés ellenére idén március elején Molnár Mihályné igazgató mégis beosztottja azonnali hatályú elbocsátásáról döntött. Mint a mostani ítéletből kiderült: jogtalanul.

A helyzet megértéséhez hozzátartozik, hogy a komoly egészségügyi problémákkal, idegkimerültséggel és gerincbántalmakkal küzdő tanár a távolléte alatt nagyobbrészt Thaiföldön volt. Fia segítségével jutott el oda, ahol gerincfájdalmai miatt thai masszázskúrán vett részt. Minderről kollégáinak is beszélt előzetesen, sőt a Facebookra feltett ezzel kapcsolatos fotókat. Ezeket a felvételeket úgy értékelte a bíróság, hogy az elbocsátott tanár nem titkolózott, a szélesebb nyilvánosság is megtudhatta, hol tartózkodik. „Így a megtévesztés ténye nem állapítható meg” – mondta ki a bíróság.

A mostani per sarokpontja azonban mégis az volt, hogy a táppénzes állományban került Nagy Erika az adott időpontban beteg volt vagy sem. Egy a munkáltató által kezdeményezett felülvizsgálat kimutatta, jogos volt a táppénzes állomány, így a Szeged–Csanádi Egyházmegye által fenntartott battonyai iskola hivatkozása nem volt helytálló – mondta ki a bíróság. Ezzel annak az ellenkeresetnek a semmisségét mondta ki a Gyurik Anita vezette bírói tanács, amelyet a jogellenes munkaviszony megszüntetése miatti kérelemmel szemben adott be az iskola, és amelyben lényegében táppénzcsalónak és luxusutazás-élvezőnek nevezte egykori munkatársát.

A fentiekből következően etikai vétséget sem állapított meg a bíróság az elbocsátott tanárnál. Nemcsak a kollégái, hanem még a tanulók is tudták, hogy tanáruknak pihenésre van szüksége, ezért van távol. Ahogy az is irányadónak számított az ítélet megszületésében, hogy az orvosilag is igazolt távollét alatt Nagy Erika semmilyen módon nem akadályozta a munkáltatót köznevelési feladatainak végrehajtásában, egyrészt az olajozottan működő helyettesítés miatt, másrészt azért, mert az elbocsátása óta eltelt közel fél évben senkit nem vettek fel a helyére.

Mindezekre tekintettel a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a felmondási időre járó távolléti díj miatt csaknem 1, míg végkielégítés jogcímén közel 2 millió forintot ítélt meg a jogtalanul elbocsátott tanárnak – az idén márciusig visszamenő alapkamattal együtt. Ugyanakkor elutasította a sérelmi díj megfizetését, amelyre a kereset alapján 500 ezer forint nagyságrendben tartott igényt Nagy Erika. Ezt a gyulai  bíróság arra alapozta, hogy a jogellenesen elbocsátott tanár személyiségi jogait a munkáltató nem sértette meg.

A döntő részben vesztes perfél, a Szeged–Csanádi Egyházmegye kezelésében lévő battonyai iskolakomplexumnak az ítélet kézhezvétele után 15 nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen vagy elfogadja az elsőfokú ítéletet.

Érdekességként megjegyzendő, hogy a hosszúra nyúlt tárgyalássorozat utolsó napján a fenntartó Szeged–Csanádi Egyházmegyét képviselő ügyvéd, Rébeli-Szabó Tamás azt mondta: ennek a munkaügyi pernek nem az a tárgya, lényege és súlypontja, hogy a korábban Battonyán oktató tanár beteg volt-e idén tavasszal vagy sem.

Figyelmébe ajánljuk