Most Szentendrén robbant ki a legfrissebb autós vs. bringás háború

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. szeptember 8.

Kis-Magyarország

Elég feszült lett a helyzet a 11-es úton, amióta festettek rá egy bringás sávot.

Évek óta téma Szentendrén, hogy legyen egy külön sáv a bringásoknak a 11-esen; sokak igénye volt ez, és augusztus végén az illetékesek el is kezdték kialakítani.

Csakhogy nem külön bringautat építettek, hanem a meglévő autósávokból csíptek le kicsit a kerékpárosoknak.  (Erről részletesebben itt: „Az előkészítő munkák – meglévő aszfaltburkolat felületi marása, kivágások és felületjavítások – után forgalomtechnikai feladatok következnek: közlekedési táblák kihelyezése, burkolati jelek festése stb.”)

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

 

A konfliktus borítékolható volt, és ahogy kell, az autósok annyira bepöccentek, hogy már egy online petíciót is indítottak, amelyben a korábbi helyzet visszaállítását követelik.

„Naponta ~35 ezer gépjármű közlekedik a 11-es számú főúton, és elég balesetveszélyes, mert sok baleset történik sajnos, ennek ellenére szűkítik a sávokat és a kerékpárosokat is felengedik rá.

Több helyen egy dobozos kocsi is alig fér el, nem beszélve teherautókról és a buszokról.

Mint sokan tapasztaltátok, Szentendrén, a 11-es számú főúton már 90%-ban a burkolati jeleket átfestették, így a belső sávokat szűkebbre vették, 2,75 m, a külsők meg szélesebbek lettek, kb. 4,25 m, a kerékpárnyomvonal miatt.

Az új felfestésnek köszönhetően már több kisebb baleset is történt.

Nem beszélve, hogy ezt 3000 aláírással érték el, gyűjtsünk jóval többet ellene, ha már minket nem kérdeztek meg!

Ha szeretnéd a régi burkolati jelek visszaállítását, akkor írd alá a petíciót.

Nekünk is épp egy autós olvasónk jelezte a problémát, ami nem tűnik légből kapottnak, ha megnézzük a petícióhoz mellékelt fotókat:

false

 

Szűkös a hely, annyi szent!

false

Természetesen a helyi közéletben is felmerült már a téma, Kubatovics Áron szentendrei képviselő például több posztot is szánt erre. Azért érdemes ezeket elolvasni, mert Kubatovics mindkét fél érveit és szempontjait vegyíti, ami ugye ebben a nagyon zűrös és terhelt bringás-autós topikban elég ritka dolog. (Kubatovics videókat is felrak Fb-oldalára, ha valakit esetleg mélyebben érdekel a téma.)

Itt van például az egyik bejegyzése:

„Forr a szentendrei Facebook, de leginkább a 'Szentendre Blogol' csoportban tolulnak az indulatok, hogy a 11-esen való kerékpározás megengedése miatt újra lettek festve a sávok, és a külsőben kerékpáros nyom kerül felfestésre, a belső sávot keskenyebbre festették (2,75 méter), a külső meg szélesebb lett (4,25 méter, asszem).

Ma többször kellett oda-vissza mennem autóval, kövezzetek meg, de én nem értem, miért ne lehetne elférni a belső sávban. Még úgy is lazán sikerült, hogy közben fél kézzel a telefonomat tartottam.

Viszont, ettől még szerintem is túl keskeny, de nem azért, mert olyan nehéz személyautóval közlekedni.”

Aztán tovább árnyalja a helyzetet, amikor egy helyi lakos posztját idézi:

„Budapest felől érkező furgonista balra készült reggel kanyarodni, a Rózsa utcai lakótelepnél (»tiszti bolt« melletti utcába). Úgy egy arasznyit átjött a záróvonalon, nem volt hova húzódnom a külsőben mellettem haladók miatt, a visszapillantó tükreink csattantak. Ahogy írtam, nincs hova menekülni, ha zavar támad az erőben.”

Kubatovics amúgy már napok óta „viszi az ügyet”, nemrég el is ment a Margit hídhoz, ahol egy részen hasonlóképp van megoldva a bringasáv. Ebből több érdekes következtetést is levont, ezek itt olvashatóak el.

Ha lesz érdemi fejlemény az ügyben, folytatjuk a sztorit.

Figyelmébe ajánljuk