Saját tó, luxusházak, hajó – Légi felvételeken mutatjuk Mészáros Lőrinc fenséges pihenőhelyét

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2017. máj. 09., 06:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szépen kipofozta a felcsúti polgármester a bicskei tavat, ahol luxuskörülmények közt pihenhet. A helyiek azonban ma már nem járhatnak a tóhoz.

Még 2014-ben került Mészáros Lőrinc egyik mezőgazdasági cégéhez, a Búzakalász 66 Kft.-hez egy Bicske melletti terület. Mindez azután történt, hogy a felcsúti polgármester érdekeltsége felvásárolta az akkorra csődbe ment Oak Valley Ingatlanforgalmazó és Fejlesztő Kft. hatalmas, Bicske és Alcsútdoboz közötti ingatlanegyüttesét. Erről a tóról van szó:

false

A helyszínre Budapest Gate Golf & Country Club néven golfközpont, üdülőfalu és lakások építését tervezte a 2008-as gazdasági válságban elvérzett ingatlanfejlesztő, amely aztán a felszámolás sorsára jutott. Az eljárás során összesen 170 hektárnyi területet hirdettek meg 2012-ben 2,8 milliárd forintért, Mészárosék két évvel később jutottak hozzá a hatalmas birtokhoz. Néhány kép a korábbi állapotokról:

false

 

Fotó: Forrás: Barátság Horgászegyesület

false

A Bicske határában húzódó ingatlanok egy része a földhivatali adatok szerint belterületnek számít. Itt található az a több mint 45 hektár, amelyet Mészáros Lőrinc tavaly teljes egészében kerítéssel zárt el, így az ott elhelyezkedő tavat is. A Felcsút melletti kisvárosban Erőmű-tóként ismert vízfelület és környéke korábban hiába volt szintén magántulajdonban, a helyiek közül sokan jártak arra sétálni, biciklizni, és a korábbi tulajdonosok engedélyével hivatalosan működött ott egy horgászegyesület is. Mészáros Lőrinc érkezésével azonban kiszorultak onnan a bicskeiek, ahogy a horgászok is. (Mivel a birtok belterület, amikor Mészáros cége lett a 2014-ben a tulajdonos, elvileg telekadót is kellett fizetnie, az atv.hu korábbi információi szerint a felcsúti polgármester érkezése után nem sokkal a bicskei önkormányzat eltörölte a rendelkezést, így 2015. január elsejétől a négyzetméterenkénti 50 forintnyi – hektáronként 500 ezer forint – adókötelezettség megszűnt.) Így néz ki felülről most a tó:

false

 

Fotók: Sióréti Gábor

A területtel kapcsolatban több forrásunk is arról számolt be, hogy Mészáros Lőrinc nem véletlenül kerítette be a 45 hektárt. Ott jártunkkor többször botlottunk feltűnő autókba, ám hiába próbálkoztunk, sosem jutottunk a kerítésen belülre, mivel a főbejáratnál állandó biztonsági szolgálat működik. Volt olyan is, amikor egy az ingatlan oldalához vezető földúton kísérleteztünk, de mire odaértünk a kerítéshez, a túloldalon már várt egy sötétített ablakú autó, amelyből nem szállt ki senki, viszont el sem mozdultak, amíg ott tartózkodtunk. Aztán egy harmadik, hátsó úton mentünk el a kerítésig, ott pedig egy idő után megjelent mögöttünk egy motoros, aki csak akkor hajtott el, amikor mi is visszafelé vettük az irányt. A tóhoz vezető önkormányzati út elejét is figyelik: egy térfigyelő kamera van azon az oszlopon, amelyről belátni, ki hajt rá a több száz méteres útszakaszra.Mivel a kerítés és a biztonsági szolgálat miatt esélyünk sem volt bejutni a területre, légi felvételeket készítettünk a körbe zárt tóról és környezetéről, amely az elmúlt alig egy évben jelentős változásokon ment át.

Amint kicsit közelebb repültünk a tóhoz, már ezt fotóztuk:

false

Több olyan helyivel is beszéltünk, akik korábban rendszeresen arra jártak, az ő segítségükkel azonosítottuk, mit építettek Mészáros Lőrincék a tó köré, és mi az, ami már korábban ott volt.

false

A tó mellett épült két nagy, impozáns faház egy-egy erkéllyel, utóbbi már a tó felett helyezkedik el. A házakhoz műút vezet, és nem messze található egy fedett rész, ahol például sütögetni is lehet. Korábban ott horgászók szerint a tó medrét kitakaríthatták, régen a vízfelszínen is jól kivehető akadókat is lehetett látni, és a part közvetlen környezetét is csinosították. Ezután már Mészáros Lőrinc vagy valamely vendége szabadon csónakázhat, ha akar – egy kis hajó ott is van az egyik stéghez kötve.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A gát melletti zsilipet is felújították, illetve átépítettek két tó melletti házat, amelyek eddig is ott voltak, de ami mozdítható volt belőlük, azt korábban már a környékbeliek elvitték.

false

A közpénzzel megjött a luxus is

Amióta Mészáros Lőrinc milliárdossá vált, feltűnő a luxus iránti vonzalma. Van egy örökpanorámás nyaralója Tihanyban, de ha akar, Horvátországban is pihenhet a luxusingatlanában, ott amúgy jachtra is szállhat, ahogy tette azt tavaly nyáron. De ha nem akar kimozdulni a környékről, az alcsútdobozi vadászházában is meghúzhatja magát, és akkor sem panaszkodhat, ha marad Felcsúton, a Szári úti villájukban kényelmesen elfér egy nagyobb társaság is.

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2017. máj. 09., 06:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 20 Valakicske
    Valakicske
    2017. május 10., szerda 17:18
    :-D

    Esküszöm, én megszavaznám.
    Néha pár jól megfogalmazott/kitalált szó többet ér, mint egy egész cikk.
    Mint ma, a tieitek.

  2. 19 rworse
    rworse
    2017. május 10., szerda 17:01
    Valakicske

    A tiszapolgári-rworse szerzőpáros köszöni a napi díjat. Kár, hogy napidíj nem jár vele.
  3. 18 Valakicske
    Valakicske
    2017. május 10., szerda 16:22
    rworse (9)

    :-DDD

    Ezek után nem szólok hozzá, mert felesleges.
    #napkommentje
  4. 17 Világos
    Világos
    2017. május 10., szerda 14:38
    Nem akármilyen faházak stégterasszal, ha Mészáros-Orbán-Áder horgászversenyt
    tartanak van elég hely., hogy a szaros bajusz elférjen.
    A polgárnak meg a polgár pénzéhez kuss. Lesötétitett autók cirkálnak.
    Itt gyakorolnak Pintér emberei.
  5. 16 tavalyiho
    tavalyiho
    2017. május 10., szerda 11:24
    @yoyo

    azzal már nincs gond: a bicskei menekülttábort decemberben kiürítették
    http://bicske.blog.hu/2016/12/08/bicskerol_a_legborzalmasabb_taborba_szallitottak_a_menedekkeroket#comments
  6. 15 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. május 09., kedd 22:36
    A tó atyafiak.
  7. 14 Cyrano
    Cyrano
    2017. május 09., kedd 21:57
    A mémes üdvözletét küldi, és köszöni az ötletet:

    http://68.media.tumblr.com/5e6d826aba6ead477ecb9cfcb8dfd979/tumblr_oppar29C7u1s4ew3vo1_1280.jpg
  8. 13 Motyó
    Motyó
    2017. május 09., kedd 17:42
    Bástya elvtárs csak egy uszodát záratott le magának, de azt se örök időkre. Fejlődünk, fejlődünk. Nemsokára felmerülhet a kérdés, kimehetünk-e az utcára, mert az a nem mienk.
  9. 12 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. május 09., kedd 15:55
    A tó közepére még el tudnék képzelni egy futballstadiont, szúnyoghálóval fedettet.
  10. 11 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. május 09., kedd 15:46
    Újságíró: Kérem árulja el a kedves nézőknek: milyen tévét szeretne az Echo TV-ből varázsolni?
    Mészáros: Jó tévét.
    Újságíró: És ebből a szép tóból, ebből mit szeretne csinálni?
    Mészáros: Jó tót.
    (Autókonvoj érkezik.)
    Orbán: Kék tó, tiszta tó, melyből az élet vize árad, Lőrinckém, ha nem bánod, eztán én már itt laknék tenálad.
    Mészáros: Jó.
    Áder: Én egy kicsit körbejárnám a tavat… véletlenül van nálam damil meg csali.
    Mészáros: Ja.
    Vajna: Van egy isteni filmötletem, az 56-os Melbourne-olimpián játszódik, itt kéne leforgatni.
    Mészáros: Itt?
    Vajna: Vagy inkább amott, a templommal a háttérben.
    Mészáros: Ott?
    Orbán: Te Lajos, ki ez az ember melletted?
    Kósa: Türk, Debrecenből.
    Türk: Türk vagyok Debrecenből, és köszönöm, hogy ez a nagy család befogadott.
    Kósa (súgva): Kicsit fogd vissza magad, nehogy tolakodónak tartsanak. Csak szépen, okosan!
    Türk (suttogva): Türk vagyok Debrecenből, és köszönöm, hogy ez a nagy család befogadott.
    Németh Szilárd: Vacsora nem lesz?
    Mészáros: Lesz.
    Németh Szilárd: Micsoda?
    Mészáros: Valami.
    Orbán: Te Lőrinc, adj már kölcsön, otthon maradt a bukszám!
    Mészáros: Jó… de csak euróm van.
    (Mindenki ijedten Orbánra néz, mi lesz most.)
    Orbán: Ugyan, mit számít az, pénz, pénz, nem igaz?
    Mindannyian kórusban: De!

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díjemelésre várva
Budapesti taxihelyzet
Interjúk
Setét Jenő, Arundhati Roy, Sándor Anna
Könyvmelléklet
Michael Chabon, Móra Ferenc, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

Politika

még több Politika...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...