Szombathely

Simicska méltóságát védi az önkormányzat

  • Kupi Györgyi
  • 2012. december 4.

Kis-Magyarország

Egy politikai hirdetés miatt azonnali hatállyal felbontotta a szerződést Szombathely közgyűlése az önkormányzati lapot kiadó céggel. A hirdetést a helyi szocialisták adták fel az Orbán–Simicska tandemről.

Sürgősséggel vette napirendjére Szombathely fideszes többségű képviselő-testülete a Savaria Fórum (SaFó) önkormányzati hetilap kiadójával történő azonnali szerződésbontást csütörtökön. Az okot egy – az MSZP Vas Megyei Szervezete által megrendelt – fizetett politikai hirdetés szolgáltatta, amelynek – fehér háttérrel – ennyi volt a szövege: „Orbán és Simicska szétlopják az országot!”

 

A hirdetés


A hirdetés

 

Az előterjesztés szerint a Promed Média Szolgáltató Kft. a hirdetés megjelentetésével súlyosan megszegte az önkormányzattal kötött szerződés 4.6. pontját és annak I. sz. mellékletét. A szerződés ezen pontja azt mondja ki, hogy a kiadónak a megrendelő utasítása és érdekei szerint kell eljárnia, a mellékletben pedig az szerepel, hogy a sajtótörvény szerint köteles működtetni a lapot, amely előírja, hogy „a médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot”. „A hirdetésben foglaltak ugyanis mások személyhez fűződő jogainak sérelmével járhatnak, így az előterjesztő álláspontja szerint sajtótörvényi előírásokkal is ellentétes” – áll a Puskás Tivadar (KDNP) polgármester által jegyzett előterjesztésben. (Erről bővebben Rossz érvelés című keretes írásunkban olvashat.)

 

Képünk csak illusztráció!


Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI

A javaslat hivatkozik még a médiatörvényre is, amely szerint választási időszakon kívül politikai hirdetés csak elrendelt népszavazással kapcsolatban jelentethető meg. Marton Zsolt fideszes alpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján azzal fejelte meg ezt, hogy nincs helye egy Szombathely nevét, címerét a címlapján viselő lapban olyan hirdetésnek, amely valakit bűncselekmény elkövetésével vádol meg.

 

Czeglédy Csaba helyi szocialista frakcióvezető a közgyűlést figyelmeztette arra, hogy médiatörvény nyomtatott sajtótermékre nem vonatkozik, ezért a hibás hivatkozás egy perben sok pénzébe kerülhet a városnak. Czeglédy – aki egyébként kötődik az önkormányzati laphoz, erről Szocialista szálak című keretes írásunkban olvashat – alkut ajánlott: ne mondja fel a város a szerződést a kiadóval, inkább módosítsa úgy, hogy politikai hirdetést csak kampányidőszakban lehessen elhelyezni az önkormányzati lapban.

Rossz érvelés
A kormánypárti előterjesztés hivatkozott a 2010. évi CLXXXV., a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény 32. paragrafusának 3. pontjára, amely kimondja: „Választási kampányidőszakon kívül politikai hirdetés kizárólag már elrendelt népszavazással összefüggésben közölhető” a médiaszolgáltatásban. Ezzel az érveléssel az a probléma, hogy – amint azt Czeglédy Csaba is hangsúlyozta – nem vonatkozik nyomtatott sajtótermékre, mivel az nem minősül médiaszolgáltatónak (rádió, tv). Másrészt az előterjesztés hivatkozott a 2010. évi CIV., a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényre, amely valóban kimondja 4. paragrafusában, hogy a sajtótermék „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Csakhogy egy önkormányzat nem hivatott megvédeni mások személyi jogait, főképp nem akkor, ha az illető közszereplő, akinek több mindent kell eltűrnie a nyilvánosság előtt.

A szocialista képviselő javaslatát vita nélkül dobta vissza a közgyűlés, és megszavazta az azonnali szerződésbontást. A következő közgyűlésre a polgármesternek ki kell dolgoznia egy javaslatot a lap „más módon történő kiadására és terjesztésére”.

A Promed igazgatóját, Szilágyi Gábort az eset után napokig nem értük el telefonon, de álláspontja kiderül a helyi médiának küldött sajtónyilatkozatából: jogellenesnek tartja a döntést, és a bírósághoz fordul. Közölte, hogy a „Promed Média Kft. szerződésében vállalt kötelezettségének eleget téve továbbra is hétről hétre eljuttatja a lapot a szombathelyi háztartásokba, még öt évig”.

Szocialista szálak
Önkormányzati forrásaink szerint a SaFó azóta szálka a jobboldali képviselők szemében, mióta a szocialista Czeglédy Csaba érdekkörébe került. A rendszerváltás után nem sokkal alapított önkormányzati hetilapot kiadó, városi tulajdonban lévő vállalkozást 2007 nyarán szüntette meg az akkor még szocialista többségű képviselő-testület, és pályáztatta meg a kiadás jogát. A közbeszerzési eljáráson két cég indult, a Promed Média Szolgáltató Kft. és az egyébként hetilapok kiadásával foglalkozó Maraton Lapcsoport Kft. Utóbbi pályázatát az önkormányzat közbeszerzési bizottsága érvénytelennek találta, ezt később a közbeszerzési döntőbizottság is helybenhagyta. Így a pályázat előtt nem sokkal alapított Promed nyert a kiíráson.
Ebben a társaságban többségi tulajdonos az a Nyugat Média Világháló Egyesület, amelynek alapító tagja volt Czeglédy is, és amely a Nyugat.hu internetes lapot üzemelteti. Ennek a lapnak a főszerkesztője Roznár Gyöngyi, aki a Savaria Fórum lapigazgatója lett, miután a Promed átvette a lap kiadását. Roznár Gyöngyi egyébként szakmai igazgatója annak a Nyugat Rádiónak, amelynek többségi tulajdonosa Czeglédy Csaba vállalkozása, a Humán Operátor Zrt. A cég internetes honlapja szerint az igazgatóság elnöke jelenleg is a szocialista ügyvéd-politikus.

Kérdés azonban, hogy mindezt miből fogja megtenni. A SaFó jelenleg harminckétezer példányban jelenik meg a megyeszékhelyen, és térítésmentesen jut el a háztartásokba: ezért a szombathelyi önkormányzat idén 35 millió forintot fizetett a Promednek.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.