Tiborcz István kiszállt a keszthelyi kikötőbizniszből

  • Magyar Krisztián
  • 2015. május 21.

Kis-Magyarország

Orbán veje saját cégén keresztül volt érdekelt abban a vállalkozásban, amely decembertől üzemeltetheti a keszthelyi vitorláskikötőt. Március végén azonban kiszállt a üzletből.

Még tavaly júniusban alakult az a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft., amely 2014 decemberében megvette a keszthelyi vitorláskikötőt üzemeltető céget, és hozzájutott ahhoz a joghoz, hogy 15 évre bérbe vegye a városi tulajdonban lévő, 7600 négyzetméteres területet havi 300 ezer forintért. Mint ahogy arról a Magyar Narancs is beszámolt: az új befektetők pályáztatás nélkül, 330 milliós feltőkésítéssel jutottak hozzá a területen álló épületekhez és eszközökhöz. A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek opciós joga is van arra az önkormányzati területre, amelyet egyelőre csak bérel.

A 2014 júniusában bejegyzett Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-t alapító három cég közül egyik az a PBE Energiamenedzsment Kft., amely Tiborcz István egyik korábbi üzlettársa, Hamar Endre vállalkozása volt. (A közvilágítási közbeszerzéseket sorozatban nyerő Elios Innovatív Energetikai Zrt. térnyerése kapcsán is előkerült Hamar neve, ugyanis cége, a Sistrade Kft. volt az, amely több esetben kapott önkormányzatoktól megbízást annak a pályázatnak az előkészítésére, amely forrásaiból végül a miniszterelnök vejének érdekeltségét bízták meg a települések közvilágítási rendszerének korszerűsítésével.) Aztán tavaly novemberben a PBE-t megvásárolta Tiborcz István egyszemélyes cége, a Green Investments (GI) Kft., amely így részesedést szerzett a keszthelyi kikötőt üzemeltető vállalkozásban is.

Ott is volt a tulajdonosok közt, ám az Opten céginformációs rendszer adatai szerint a GI-t március végén törölték a társaság tagjai közül, így a Green Investments Kft.-nek és így Tiborcz Istvánnak ma már nincs tulajdonrésze a kikötőt üzemeltető vállalkozásban. Mindezt a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nél is megerősítették írásban.

false

 

Szerettük volna megkérdezni Tiborcz Istvántól, mi volt az oka annak, hogy cége kiszállt a keszthelyi kikötőt üzemeltető vállalkozásból, ám írásban elküldött érdeklődésünkre eddig nem kaptunk választ. Ha ez megtörténik, egyből közzétesszük.

Figyelmébe ajánljuk