Tiborczék miatt eshet ki a pixisből a Fidesz polgármestere, akit hamarosan le is válthatnak

Kis-Magyarország

Keszthelyen nagyon megváltoztak a dolgok, és ennek Ruzsics polgármester nem örül.

Egy március Facebook-bejegyzés mutathatja azokat a repedéseket, amelyek a Fidesz legfelsőbb és keszthelyi vezetői közt húzódhatnak – és amelyekbe lapunk a lehetőségekhez képest megpróbált belelátni, amennyire csak lehet. Nemkívánatos az elektronikus zenei fesztivál Keszthelyen – közölte vállvetve a Facebookon Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc, Keszthely Fidesz–KDNP-s támogatású polgármestere. Miközben a szervezők nemrég jelentették be: Zamárdi helyett az idei nyár végén már Keszthelyen tartják a meglehetősen zajos B My Lake Fesztivált, mégpedig a Zala Kempingben, melynek tulajdonosi köre az Orbán-vőhöz, üzemeltetője meg Mészáros Lőrinchez köthető.

false

 

Fotó: MTI

Nem mellékes tény, hogy a Zala Kempinget közel egy éve Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb üzleti partnere, Szíjj László cége vette meg, aztán továbbadta Tiborcz üzlettársa, Paár Attila cégének, az üzemeltető meg közben a Mészáros-féle Konzum lett, akár csak szinte az összes balatoni kempingé. Beleköptek a helyi fideszesek a levesbe? Miközben kerestük a választ a kérdésre, az teljes bizonyossággal kiderült: megromlott a viszony a helyi fideszesek és a polgármester között, a keszthelyiek kizártnak tartják, hogy 2019-ben is Ruzsics Ferencet indítanák a kormánypártok.

Manninger márciusi Facebook-bejegyzése

KeszthelyFest igen, technofesztivál inkább máshol.

Ma tárgyaltunk a polgármester Úrral, Ruzsics Ferenccel, milyen forrásokra pályázhat még a KeszthelyFest azért, hogy továbbra is ez legyen Keszthely zenei fesztiválja, ahol fellép például a Punnany Massif és más népszerű zenekarok. Ez a rendezvény a fiatalok visszajelzése szerint is nívós és folytatásra érdemes.

Szóba került a neten keringő vita a BmyLake elektronikus zenei fesztiválról, amit most már a neten való hirdetés szerint augusztus végére terveznek Keszthelyre. A keszthelyi rendeletek nem teszik lehetővé a Balaton-parton ilyen zenei fesztivál megtartását – tájékoztatott a polgármester és magam is úgy gondolom, ilyen zenei fesztivál nem illik a város turisztikai képéhez sem; és csak akkor lehetne megrendezni, ha a városban lakók többsége beleegyezne. Fontos, hogy a fiataloknak is legyen szórakozási lehetőség, de az elektronikus zenei fesztivált inkább máshol kellene megrendezni – ebben a fideszes képviselők és én is egyetértettünk.

 

Nem lesz ebből baja? Nem probléma, hogy „magasabb érdekekkel” mennek szembe? – kérdeztük Manningertől. Az első Orbán-kormány államtitkára azt felelte: a lakosok közül sokan megkeresték a fesztivál miatt, ezért kezdett foglalkozni a témával, de már ki is szállt az ügyből, lévén, hogy megkezdődtek az egyeztetések a szervezők és az önkormányzat között, s innentől ez már a két fél ügye. „Politikai vonalon senki nem keresett, se pró, se kontra – így Manninger. – Amennyire egyébként én tudom, a rendezvények haszna nem elsősorban a terület bérlőjénél jelentkezik.”

Ruzsics Ferenc polgármester hasonló kérdéseink közül csak arra válaszolt, hogy valóban tárgyalások kezdődtek a fesztivál szervezőivel. Arra, hogy nem megy-e szembe a véleményével magasabb érdekekkel, nem kaptunk választ. A 2006 óta a várost vezető polgármesternek egyébként igencsak visszhangosra sikeredett a tavalyi szezonnyitó beszéde, amikor arról szólt, hogy „egyesek mások becsapásával, félrevezetésével, újabban a pályázati rendszer kiskapuinak a kihasználásával próbálnak haszonra szert tenni, nagyjából munka nélkül, és utána ezt a hasznot felelőtlenül élvezik mások kárára”.

Az új Felcsút

Egy éve ilyentájt kapta fel a sajtó: Keszthely lesz az „új Felcsút, a királyi város”. Tiborcz István körei szerezték meg a vitorláskikötőt, ez volt a „beszálló” még négy éve, majd patinás keszthelyi szállodákba és a kempingbe vásárolta be magát Mészáros Lőrinc és az Orbán-vő, el is terjedt a városban, hogy néhány foghíj kivételével a teljes keszthelyi Balaton-partra rátette a kezét a „kör”. (Ezt egyébként helyszíni riportjában a Reuters is megörökítette.)

Ruzsics Ferenc

Ruzsics Ferenc

Fotó: MTI

Bárhogy is, Keszthelyen több helyen hallottuk: a polgármesterről „levette a kezét” a Fidesz. Nem lehet már titkolni az ellentétet a képviselő-testületi többséget alkotó Fidesz-frakció tagjai és a városvezető között. A helyi közéletre rálátó informátorunk szerint kizárt, hogy Ruzsics Ferenc 2019-ben is Fidesz-színekben induljon a polgármesteri székért, megvan már a „kijelölt utód” is, Nagy Bálint jelenlegi alpolgármester, Manninger Jenő korábbi titkára személyében. „Ő a Manninger–Pálinkás-vonal bizalmi embere (Pálinkás Róbert is alpolgármesterkedett korábban két cikluson át, ma a Helikon Kastélymúzeum igazgatója), Ruzsics régi vágású ex-MIÉP-es, puritán életvitelű, a mai napig lakótelepi lakásában él” – jellemezte informátorunk.

Kérdeztük az utódjelöltet, Nagy Bálint alpolgármestert is viszonyukról a polgármesterrel, ám nem reagált. Mivel Ruzsics Ferenc polgármester sem válaszolt kérdéseinkre (többek között azt tudakoltuk, hogy mikor, miért romlott meg a viszonya a helyi fideszesekkel, s hogyan tervezi a jövőjét 2019 után), az egyik helyi önkormányzati képviselőhöz, a DK-s Kovács Viktóriához fordultunk: hogy tapasztalta, a tavaly május elsejei emlékezetes beszéd óta romlott meg a viszony, vagy az már ennek a következménye volt?

„Annál sokkal korábban – felelte a képviselő. – Ruzsics Ferenc már a 2014. októberi megválasztása után egy beszédében azt emelte ki: büszke arra, hogy több szavazatot kapott, mint a fideszes önkormányzati képviselők együtt… És az idei március 15-i beszédében se migránsozott (bezzeg a környező településeken másról se nagyon szóltak a fideszes ünnepi beszédek!), hanem inkább azt hangsúlyozta, megint csak sokat sejtetően: nem az az igaz magyar, aki népviseletbe öltözve magyarkodik, hanem aki a vállalt, választott feladatát becsülettel elvégzi.”

Elvont jogkörök

„Beszélő viszony még van, hiszen bizonyos döntésekhez szükség van a polgármesterre, egyébként azonban sorra vonja el a fideszes többség Ruzsics Ferenc jogköreit – állította Kovács Viktória, aki a DK jelöltjeként indul az április 8-i választáson, ugyanabban a zalai 2-es választókerületben, ahol Manninger Jenő. – Az idei költségvetés megszavazásakor pedig a saját pénzkeretét (azt, amiről szabadon dönthetne) csökkentették minimálisra. Az általános tartalék terhére korábban 2,5 millióról dönthetett, ezt nullára törölte a testület, mindössze a céltartalékból áll rendelkezésére 500 ezer forint, a korábbi kétmillió helyett – leszűkítve a mozgásterét. Leginkább a rendkívüli testületi üléseken vív éles szópárbajt a polgármester a fideszesekkel – akad bőven ilyen ülésből, azokat azonban nem közvetíti a helyi tévé.”

Kovács Viktória azt sejti: a Zala Kempinget érintő más irányú fejlesztési elképzelésekről tudhat Manninger és Ruzsics, ezért „pánikolhattak be” az elektronikus zenei fesztivál hallatán. „Ki tudja, mi a terv a kempinggel, kemping marad-e egyáltalán? Azt gyenge érvnek érzem, hogy a B My Lake nem illeszkedne Keszthely arculatához, hiszen éppen az áll a város marketingtervében (amit egyébként Rogán Antal elhíresült szomszédjához, Csetényi Csabához köthető cég készített, ugyancsak az alpolgármester javaslatára, leszavazva a helyi vállalkozót preferáló polgármestert), hogy a programkínálat bővítésére van szükség, újabb rendezvények, fesztiválok kellenek. Erre itt egy fesztivál, amit a város szélén tartanának és további forgalmat generálna, pluszbevételt hozna.”

A keszthelyi Fő tér

A keszthelyi Fő tér

Fotó: MTI

Molnár Tibornak Kovács Viktóriáétól eltérő, sajátos elmélete van arról, mi állhat a B My Lake Fesztivál „megtorpedózási” szándéka mögött. Az Együtt Keszthelyen élő regionális politikai igazgatója amondó: csupán csak „a konzervatív szavazótábornak játszottak kicsit, azért, hogy a fiatalok és a fejlődést akarók felháborodása által kerüljön igazán helyzetbe a fesztivál a Tiborcz-kempingben, ahol egyébként infrastrukturálisan súlyos gondok lehetnek, hiszen egyetlen út vezet oda és a közeli vasút is potenciális veszélyforrás”.

Molnár arra is emlékeztetett: amikor internetes blogjában anno felemelte szavát a kikötőeladással kapcsolatban, egy helyi vállalkozó barátja azt mondta neki: „Tibikém, ne zavard a bizniszt, nekünk az csak jó, ha Keszthely királyi város lesz, akkor lesz csak fejlődés itt.”

Valóban Keszthely lesz a „főváros”?

Néhány éve Keszthely levédette a „Balaton fővárosa” elnevezést, ám ma már nemigen használja, a város honlapján sem ez már a szlogen, hanem „Egy város, ahol jó lenni”. „Keszthely soha nem látott fejlődés előtt áll” – ez már egy tavalyi, a Nyugat-Balatont bejáró újságírói study touron elhangzott, s éppen a valaha népszerű Helikon szállóban ismertették a szakzsurnalisztákkal: a saját kikötővel és strandszigettel bíró Helikon lesz a fejlesztés központja, a ma még retróhangulatú hotelt a vázáig lebontják és négycsillag-pluszossá fejlesztik, elektromoshajó-kikötőt és élményfürdőt is terveznek, az új tulajdonosok a szomszédos Viába és a strand melletti park szélén álló patinás Hullámba és Balatonba is életet lehelnének. Ehhez jön a városközepi Festetics-kastély és környezetének többmilliárdos újjávarázsolása. A keszthelyi belvárost 2013-ra építették újjá egymilliárd forintos uniós támogatás révén.

 

A Balaton Sound marad, Zamárdi nem engedi

A Balaton Soundot is Keszthelyre telepítik majd Zamárdiból? A déli parti városban erről beszélnek a jól értesültek, ezt azonban a Sound szervezői és Csákovics Gyula zamárdi polgármester (független) is cáfolta a magyarnarancs.hu-nak.

Csákovics azt mondta: a B My Lake távozása miatt nem vérzik a szívük, sok volt ugyanis a panasz a négynapos dübörgés miatt, és nemcsak helyből, hanem a túlparti településekről is, leginkább Tihanyból, Balatonfüredről. „Beláttuk, két hasonló profilú fesztivál sok Zamárdinak” – így a városvezető, aki maga is csak a terjedő hírekből értesült a költözésről, de biztos benne, hogy a folyamatos lakossági panaszok is közrejátszottak ebben a döntésben. A magyarnarancs.hu kérdezte a szervezőket a helyszínváltozás okáról is, de erre sem kívántak válaszolni.

A B My Lake Fesztivál szervezői a VOLT Produkció és a Deadcode Production, utóbbi referenciái között a Sziget és a Balaton Sound is szerepel a honlapja szerint. Öt éve, 2013-ban tartották az első B My Lake-et, akkor még a balatonvilágosi Club Aligában, a hajdani pártüdülőben, de azt kinőtte a rendezvény, melyet azonnal „Európa legjobb új fesztiváljának” választottak a rajongók. (Zamárdiban párhuzamosan zajlott a program a Strand Fesztivállal; a július eleji Balaton Sound területét elfelezték a két rendezvénynek. Az idei B My Lake-et augusztus 22-e és 25-e között tartják a keszthelyi Zala Kempingben. A napijegyeket most kedvezménnyel, 11 900 forintért, a heti bérletet 24 990 forintért kínálják.)

Csákovics Gyula zamárdi polgármester szerint igazából a Balaton Sound elvitele jelentene komoly érvágást a településnek, az jelentős bevételkiesést okozna a városnak, a helyi vállalkozóknak és szobakiadóknak is, erről azonban nincsen szó. „Már csak azért sincsen, mert 2020-ig szerződésünk van a Sound szervezőivel, s az egyik fél egyoldalúan nehezen tudna szabadulni a megállapodástól.”

Figyelmébe ajánljuk