Trump győzelméből is kivette a részét a Jobbik körül zsizsegő putyinista spin doctor

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2016. dec. 21., 06:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

James Dowson különböző propagandaoldalakkal segítette a nagy Donald győzelmét. A Magyarországon kavaró szélsőjobbos háttérember most már Amerikának is feltűnt.

Így nyomta a tengerentúlról egy Putyin-rajongó a trumpista propagandát az amerikaiknak – ezzel a címmel közölt cikket a New York Times (NYT) a hétvégén, a Magyar Narancs által nemrég bemutatott, Magyarországra rámozduló James Dowsonról.

false

 

A brit szélsőjobb (azaz a BNP és a Britain First) korábban meghatározó pénzfelhajtó háttéremberéről mi a hazai paramilitáris szervek körüli kavarása, illetve a Toroczkai László Jobbik-alelnök támogatásával futó ásotthalmi ingatlanprojekt kapcsán írtunk részletesen (ha erről lemaradt, fussa át keretes írásunkat!). A tekintélyes amerikai lapot persze nem ez, hanem Dowson elnökválasztási szerepe keltette fel – joggal.

Toroczkai és Dowson: a nagy ásotthalmi ingatlanbiznisz

Két hete megjelent riportunkban részletesen bemutattuk a Dowson-féle lovagrend (KTI) magyarországi ingatlanprojektjét, amelynek lényege nyugat-európai keresztény állampolgárok idecsábítása lett volna. Az ideológiai szempont a Nyugat és a multikulti „rothadása” volna, az anyagi pedig az, hogy Magyarországon nagyon olcsók az ingatlanok. Ásotthalmon szinte fillérekért lehet tanyát venni – ezt már a Jobbik alelnöke, a település polgármestere, Toroczkai László mondta a KTI által készített videóban, amely ékes bizonyítéka volt, hogy Toroczkai együttműködik a Dowson-féle szervezettel. Igaz, ezt Toroczkai később igyekezett tagadni, csakhogy a Magyar Időknek adott nyilatkozatában a Jobbik alelnöke – az általunk bemutatott tények alapján – egyszerűen hazudott. Megkerestük ez ügyben, de Toroczkai a mai napig nem reagált arra, amikor azokkal a tényekkel szembesítettük (konkrétan ezekkel itt), amelyek szerint nem mondott igazat. Nem mintha a Jobbikot nagyon zavarná a Dowson-kapcsolat. Íme egy közös kép Dowsonról és Toroczkairól:

false


 

A NYT ugyanis több olyan, Dowsonhoz köthető oldalt is talált, amelyen a legsúlyosabb kamuhírekkel és összeesküvés-elméletekkel próbálták meg Trump győzelmét segíteni. Ilyen oldal például a Patriot News Agency, ahol például olyan anyagok bírtak megjelenni, amelyek „leleplezték” Hillary Clinton sátáni (sic!) kapcsolatait. Ehhez a cikkhez még egy ilyen szép képet is tudtak keríteni. (De ha kíváncsi, milyen cikkekről van szó, kattintson a NYT-linkre. Csak még egy, ízelítőképp: "5 véres gyilkosság, amely Hillary Clintonhoz köthető".)

false

A New York Times a nemrég alaposan körüljárt makedón fiatalemberek tevékenységéhez hasonlítja Dowsonék milliókat elérő munkáját, megjegyezve azt a jelentős különbséget, hogy Dowsonnál nem is annyira a profit, hanem a hitbéli meggyőződés (is) s domináns, na meg az a tudatosság is figyelemre méltó, amilyen körültekintéssel főleg azokat bombázták, „akik már rég kiábrándultak a hagyományos kampányokból és politikából”.

Az amerikai újság azért is foglalkozik ennyire Dowsonnal, mert közismert Putyin iránti rajongása, amelyet mi is bemutattunk két héttel ezelőtti cikkünkben. Dowson ugyanis 2015-ben részt vett az európai neonácik és újfasiszták részvételével zajló szentpétervári konzervatív fórumon, és a Kremlnek kedveskedő interjút is adott a Russia Todaynek. „Ma Oroszország az egyetlen ország, ahol megértik a tradíció, a hit és a családi értékek fontosságát. Ezeket a multikulturalizmus üldözi, Putyint pedig a világban démonizálják. Ez pedig azért van, mert Putyin a többség érdekét a kisebbségek fölé helyezte.”

Dowson ebben az interjúban kifejtette azt is, hogy a rothadó, a liberálisok és a homoszexuálisok romboló befolyása alá került katolikus és protestáns egyházakat csakis a pravoszlávia válthatja meg s egyesítheti újra. Épp ezért „a hagyományos Európa megmentésének” feladata óhatatlanul az oroszokra hárul. Dowson magát „pravoszláv protestánsként” határozta meg, s azt állította, hogy „inkább meghalok a muszlimokkal harcolva, mint szélütésben egy McDonald’sban. Fájdalmas folyamat lesz, de végül épp az iszlám vezet vissza minket Jézushoz. Amikor a vér elönti Európát, az emberek visszatérnek Krisztushoz”.

A NYT cikke egyébként arra is emlékeztet, hogy a Dowsonhoz köthető propagandaoldal az orosz Facebookra, a Vkontaktra mutató linkkel is rendelkezik, ez pedig csak újabb jele lehet annak, amiről már annyit írtak világszerte az elmúlt hetekben: nevezetesen, hogy a putyini hatalom a legkülönfélébb módszerekkel befolyásolni próbálta az amerikai választást, és hát Trump győzelmével úgy tűnik, sikerült is neki. A NYT-cikk felidézi, hogy Szentpéterváron Dowson azt mondta: ma már „megvan a lehetőségünk, hogy Amerika minden egyes háztartásába eljuttassuk a videóinkat, amelyekből az emberek végre megtudhatnák az igazságot, mert az ő médiájuk hazudik, ők csak hazugságot hallanak Oroszországról”. Hozzátette: a popkultúrát „kell használnunk, hogy bejussunk az amerikai, francia, német fiatalok nappalijába. De el tudjuk vinni nekik az üzenetet”.

A NYT-cikkben egyébként még szóba kerül a Dowsonhoz köthető, Teréz körúton székelő, magyarországi lerakattal rendelkező „lovagrend” is, a Knights Templar International (KTI), amelyet a cikk csak „militáns vallási csoportnak” ír le, és külön megemlíti a szervezet remek kapcsolatait magyar, illetve bolgár paramilitáris csoportokkal.

És ha már itt tartunk! A Betyársereg mint Dowson egyik kedvenc paramilitáris csoportja pár nappal ezelőtt egy magyarországi konferencia alkalmával posztolt egy friss fotót a putyinista háttéremberrel, ami csak annak újabb bizonyítéka, hogy Dowson tényleg sokat jár Magyarországra, és nem csak akkor jön, ha a Jobbik által is támogatott népesedési konferenciát szervezik meg (olyan vezető jobbikos politikusok részvételével, mint Z. Kárpát Dániel vagy Toroczkai László).

false

 

Amúgy más jobbikos politikus is megerősítette a Magyar Narancsnak, hogy Dowson tényleg sokat van Magyarországon, sőt meg nem erősített információink szerint már itt is él. Dowson társa, a hírhedt angol szélsőjobboldali politikus, Nick Griffin egyébként már saját Fb-oldala szerint is Budapesten él, mindez pedig azt jelenti, hogy a New York Times cikkében is feltárt trumpista-putyinista propagandát jó eséllyel épp Magyarországról szervezték.

Erre szokták mondani: milyen kicsi a világ!

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2016. dec. 21., 06:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 11 rworse
    rworse
    2016. december 21., szerda 17:27
    dömdödöm
  2. 10 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2016. december 21., szerda 16:35
    Dadadidik.
  3. 9 rworse
    rworse
    2016. december 21., szerda 16:11
    Dadaidák.
  4. 8 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2016. december 21., szerda 14:52
    Megtanított kesztyűbe dadálni.
  5. 7 rworse
    rworse
    2016. december 21., szerda 13:46
    Jól eldádázott minket.
  6. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2016. december 21., szerda 10:42
    3 rworse: Az a sok röhögésjel a végén…

    Ja, én azt hittem, hogy a :D egy cirill betű, és a :D :D :D azt jelenti, hogy da, da, da.
  7. 5 rworse
    rworse
    2016. december 21., szerda 10:30
    tiszapolgári, 4

    Egyetértek, ezügyben Csintalannal is - aki sokszor mond okosakat a hülyeségei mellett.
  8. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2016. december 21., szerda 09:45
    Tegnap este az ATV-s Egyenes Beszédben Csintalan Sándor Magyarországot Casablancához hasonlította, egyrészt hamarosan érkeznek majd a paksi bővítésben érdekelt orosz befektetők, másrészt itt vannak az Orbán családdal üzletelő török és arab befektetők, és a briteket még nem is említette, szerinte előbb-utóbb el fog szabadulni a pokol, mert a magyar szolgálatok nem lesznek képesek fellépni a különböző érdekcsoportok ellen, ha esetleg üzleti jellegű vitákra kerülne sor.
    Most teljesen mindegy, hogy én szeretem-e vagy sem Csintalant, de van abban valami, amit mond, Magyarország tényleg átjáróházzá vált, és ez alatt egyáltalán nem a kibombázott menekülteket értem, hanem ezeket a pénzes palikat, ezt a portyázó előörsöt, mélységi felderítőket, akiket Orbánék és Toroczkaiék nemcsak sóval és kenyérrel kínálnak, hanem még az ágyukat is megvetik, talán még a babáikat is előzékenyen átengedik egy-egy éjszakára.
  9. 3 rworse
    rworse
    2016. december 21., szerda 08:48
    1-eske téglalap

    Az a sok röhögésjel a végén arra utal, hogy azt hiszed jó viccet sütöttél el, vagy örülsz, hogy milyen jó érzés putyinohabonyi trollnak lenni?
  10. 2 Cyrano
    Cyrano
    2016. december 21., szerda 07:07
    Mondja egyeske, magát tényleg nem zavarja, hogy ezt az ósdi sorosozást már az óvodában is erőst cikinek vélik a dedek?
    Ezzel szemben csak a hülye (vagy kormánypárti szavazó) nem látja, hogyan akar Putyin világtényezővé válni.

    Ha már netezik, miért nem használja arra, hogy tájékozódjon?
    Legalább a putyin-alert-et töltse fel a gépére.
    Sokat fog szórakozni, ígérem.
    Az ön által látogatott oldalak háromnegyedén vidám táncot fog lejteni idolja

    Veszíteni is tudni kell, mondá ön. De aki tájékozódás, gondolkodás hiányában mások jövőjét veszíti el azzal mi a teendő?
    Mindezek mellett érdeklődjön a nagyinál, mi is a gond az orosz világhatalmi törekvésekkel. Talán még emlékszik.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Demokratikus ellenzék
A 2014-es összefogás kudarca és tanulságai
Kényszermegoldás
Nyári kórházi kapacitásátadás
Vígszínház az egész világ
Marton László életműinterjúja
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

best of Narancs