Új részletek, hajmeresztő sztorik – Így működött a Czeglédy-ügyben lekapcsolt iskolaszövetkezetek szivattyúja

  • narancs.hu
  • 2017. július 12.

Kis-Magyarország

Szlovákiáig nyúlhatnak az ügy szálai. Megvannak a legsúlyosabb cégek, és egy sor olyan információ, amikről eddig szó sem volt.

Új részletekkel mutatjuk be az ún. Czeglédy-ügy hátterét a legfrissebb Magyar Narancsban. Ismertetjük azokat a cégeket, amelyek kapcsán eljárás indult, új szereplőkre és szlovák szálra is bukkantunk az ügyben, több diák esetén keresztül pedig a legalsó szinten mutatjuk be, hogyan is működött a most lekapcsolt „iskolaszövetkezeti szivattyú”.

Jöjjön egy rövid ízelítő cikkünkből.

Zsófi története átlagosnak mondható abból a tucatnyi esetből, amelyeket az elmúlt napokban megismertünk az I Love Diákmunka – fizetés nélkül maradtunk elnevezésű Facebook-csoportban. A korábbi hírek szerint közel ezer diák nem jutott a májusi pénzéhez, miután június közepén zárolták az I love-irodához tartozó szövetkezetek és cégek számláját. Zsófi 2016 végén az ismert drogérialánc­hoz, a DM-hez ment diákmunkára, és bár a Human Operator honlapjáról már törölték a diákmunka-hirdetéseket (mi legalábbis egyet sem találtunk cikkünk írásakor), a Google korábbi mentései szerint Czeglédy cége közvetített a DM-be diákokat – Zsófi mégsem velük, hanem azzal az IdeHaza Iskolaszövetkezettel szerződött a Narancshoz eljuttatott kontraktus szerint, amelynek a vezetője információink szerint jelenleg szintén előzetesben van. Zsófi megmutatta a korábbi fizetéseiről szóló SMS-eket is: ezek már a Student Pro nevű szövetkezettől érkeztek – mit ad isten, ennek az iskolaszövetkezetnek a vezetője is előzetesben ül, de 100 millió forintot meghaladó adótartozás is szerepel a cégadatok közt. Elég problémás cégnek tűnik ez már így is, de megtudjuk, hogy Zsófi órabérével sem stimmelt minden: „Ha megnézed a szerződést, ott nettó 639 forint van, amitől először meg is ijedtem, de biztosított a csaj az I love munkában, hogy nyugodjak csak meg, mert igazából 700-as órabér van, annyit adnak majd” – meséli. (Fontos lett volna, hogy a DM megerősítse, kivel állt szerződéses viszonyban, de lapzártánkig ezt nem tette meg.)

A H&M szerencsére nem titkolózott számos más, diákokat úgyszintén foglalkoztató multitársaival ellentétben. Megkeresésünkre közölte, hogy a „H&M megbízásos kapcsolatban állt a Human Operator Zrt.-vel, időszakos, rövid távú felnőtt- és diákmunkaerő-kölcsönzés kapcsán. A munkát a területileg illetékes Human Operator által működtetett irodák közvetítették az üzletek számára”. Dóri például kasszásként dolgozott a népszerű ruházati láncnál májusban és júniusban, de nem kapott fizetést, amiért természetesen többször szólt kapcsolattartójának, aki viszont pár nap múlva „eltűnt”. A lány hozzánk eljuttatott szerződése egy hiányzó láncszem a történetben: ő is az IdeHazával szerződött – de mivel a H&M a Human Operatorral, így teljesen nyilvánvaló, hogy a megbízást utóbbi cég kiszervezte az előbbihez. Tűkön ülve várjuk az IdeHaza 2016-os cégadatait, mivel azok a határidő ellenére valamiért nem lettek közzétéve.

Nagy Gergely Miklós és Rácz Tibor számos egyéb részletre kitérő cikkét a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk