Szigetszentmiklós

Újabb sikertelen igazgatói pályázat a Batthyány Gimnáziumban

  • narancs.hu
  • 2012. július 20.

Kis-Magyarország

Nem nevezett ki senkit Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium élére. Az intézményben az előző igazgató áprilisi leváltása óta forrnak az indulatok, a szülők és a tanárok akkor megakasztották az oktatást.

Ismét sikertelen lett a szigetszentmiklósi gimnázium igazgatói pályázata, miután a „három pályázó közül egy a pályázatát visszavonta, kettő pedig nem rendelkezik az előírt végzettséggel. A pályázati eljárást újra le kell folytatni, és annak eredményes befejezéséig, de legfeljebb egy évig a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell elláttatni a vezetői feladatokat” – tájékoztatta a narancs.hu-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma péntek délután. (Azért a minisztérium választ igazgatót, mert az intézmény átkerült az államhoz. A Batthyány csak egy a sok iskola közül, amelynek igazgatójáról Balog Zoltán dönt – a szerk.)

A két, pályázatát végig fenntartó induló közül az egyik Mede Norbert jelenlegi megbízott igazgató, a másik Czita Zoltán korábbi vezető volt. Mindkettőjük pályázatát a törvényi előírásban szereplő közoktatás-vezetői végzettség hiányában utasították el, ugyanis jelenleg mindketten még végzik a kétéves képzést. Mede Norbert tájékoztatásul annyit mondott a narancs.hu-nak: nem tudja, hogy augusztus elsejétől ki lesz a vezető, ugyanakkor az intézmény fenntartója, a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) bekérte az iskolai szmsz-t.

Döntést ugyanis a PMIK hoz majd: tőlük annyit sikerült megtudnunk, hogy legkésőbb keddig megnevezik az ideiglenes vezetőt.

 

Tüntetés az iskola előtt áprilisban


Tüntetés az iskola előtt áprilisban

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Áprilisban  az összes, akkorra az államhoz került iskolában pályázni kellett az igazgatói posztra. A pályáztatás adminisztratív okból sikertelen volt, ezért a PMIK nevezett ki igazgatót. A szülők és a tanárok meglepetésére nem az addigi igazgató, Czita Zoltán, hanem a vezetési tapasztalattal nem rendelkező Mede Norbert kapott megbízatást augusztus elsejéig. Erre a tanárok bizonyos tisztségekről lemondtak, a szülők pedig azzal fenyegetőztek, hogy nem engedik gyermekeiket iskolába. Egy szülői fórumon Mede irodájához vonultak, mire ő kihívta a rendőrséget. Később a városban rendeztek ellene fáklyás tüntetést. A döntést a PMIK végig jogszerűnek és átgondoltnak minősítette.

Több szigetszentmiklósi tanárral is beszéltünk a mostani minisztériumi döntés kapcsán, nem számítottak másra, mint a most kialakult helyzetre, ám az szmsz-ből nem tudják egyértelműen kiolvasni, hogy kinek van esélye arra, hogy a PMIK kinevezze. Ugyanis a helyi szmsz szerint az egyik igazgatóhelyettest kellene megbízni a következő pályázat lebonyolításáig átmenetileg, ugyanakkor forrásaink felhívták a figyelmünket arra is, hogy a döntést ezúttal is az a PMIK hozza, amely egyszer már Medének bizalmat szavazott.

Figyelmébe ajánljuk