Pomáz

Üzenet a polgármesternek

  • narancs.hu
  • 2012. szeptember 18.

Kis-Magyarország

Egy pomázi lakos nyílt levelet írt a település polgármesterének még augusztusban. A dokumentum közüggyel foglalkozik, ezért joggal remélhette írója, hogy valamelyik helyi lap – kettő is van belőlük Pomázon – lehozza majd az anyagot. Nem tették. Mi azonban örömmel adunk helyt neki.

Márciusi cikkünkben számoltunk be arról, hogy egy ideje közel félezer pomázi ingatlantulajdonos szembesül minden nagyobb esőzés alkalmával azzal, hogy telkeiket, pincéjüket és az utat elönti a hegyoldalról lezúduló eső. Ez a probléma közel sem volt új keletű jelenség az Orlovác nevű városrészen: az önkormányzat már 2006-ban megpróbált megoldást találni a helyzetre, amikor a képviselő-testület rendeletet hozott az utak szilárd burkolattal történő ellátásáról. Ehhez azonban néhány feltételt teljesíteni kellett az ott élőknek: egyrészt a tulajdonosoknak ingatlanonként 80 ezer forinttal kellett hozzájárulni az útépítés költségeihez, másrészt pedig az útépítéssel egyidejűleg gondoskodni kellett a csapadékvíz elvezetésének műszaki megoldásáról. Ez ingatlanonként további 200 ezer forint hozzájárulást jelentett. A képviselő-testület azt is előírta, hogy a csapadékvíz-elvezetési beruházásnak társulati formában kell megvalósulnia – így jött létre a Vízközmű társulás. Az ingatlanonként összesen 280 ezer forintos tétel 450 családot érintett.

A beruházás azonban ellentmondásosan valósult meg: az önkormányzat szerint elkészültek a munkálatokkal, a lakók azonban ezt vitatják. (Korábbi cikkünkben a problémákról részletesen írtunk – a szerk.) Az ügyben szerettük volna Pomáz polgármesterét is megkérdezni, ő azonban nem nyilatkozott lapunknak.

A városrész egyik lakója nemrég nyílt levelet írt a polgármesternek az üggyel kapcsolatban, mivel augusztusban újabb fizetési felszólítás érkezett az önkormányzattól. A helyi lapok nem adtak helyet a dokumentum közlésére, mi azonban igen.


NYÍLT LEVÉL

Vicsi László polgármester
Pomáz Város Önkormányzata

Tisztelt Polgármester Úr!

A napokban érkezett a nevemre egy sárga csekk, amelyre írt összeg egyrészről többszörösen meghaladja a havi nyugdíjamat, másrészről jogtalan követelést tartalmaz.
A jogtalanságot alátámasztja az Orlovác városrészen meg nem épült csapadékvíz-elvezető árkok tanúsága. Ezért eme szégyenteljes beruházás személyi felelősségét ma is vizsgálja a rendőrség.
A történet még 2006-ban kezdődött, amikor az önkormányzat a városrész földútjaira aszfaltburkolatot tervezett. Mivel ilyen esetekben az építési törvény szerint a csapadékvíz elvezetéséről is gondoskodni kell, úgy döntött, hogy ezt megtervezteti (megtörtént), és a vízelvezető árkok kialakításának finanszírozásához lakossági hozzájárulást ír elő. Az ingatlanokra kivetett összeget úgy határozták meg, hogy idézzem az akkori egyik képviselőt: itt módosabb emberek laknak, tehát fizessenek jó sokat. Ezen a testületi ülésen Ön is részt vett. Az összeg mellett nem volt költségvetés, de így is megalakult a társulás.
Ámde menet közben derült ki, hogy nem építették meg a tervezett vízelvezetőket, ellenben akkor még a társulás, most az önkormányzat tartja a markát, követel és fenyegetőzik.
A beruházást vezénylő Polgármesteri Hivatal úgy adta át a forgalomnak (a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak) az utakat, hogy nem is értesítette a lakosságot képviselő társulatot. A társulat pedig, mint aki jól végezte dolgát, a tagok tudta nélkül megszüntette önmagát.
Hat éve jelzem Önnek a fennálló anomáliákat, vajmi kevés sikerrel. Az önkormányzati választások előtt jó néhány lakos követelésének engedve, egy kvázi bizottság alakult a panaszok kivizsgálására. Ez inkább kampányfogás volt, mert azon kívül, hogy megállapította, tényleg nem épült meg a terv szerinti létesítmény, semmi foganatja nem volt.
Közben folytatólagosan érkeztek az ingatlantulajdonosok számára a fizetési felszólítások, és a végrehajtással történő fenyegetések.
A türelmi idő fogytával rendőrségi feljelentés lett, ismeretlen tettes ellen csalás bűntettének gyanújával. A vizsgálat első fázisában a rendőrség is megállapította, hogy valóban az érintettek tudta nélkül megváltoztatták a terveket, és nem építették meg az objektumokat. Most szakértők vizsgálják a kivitelezés dokumentumait, a teljesítési igazolásokat, és egyszersmind a személyi felelősséget.

Tisztelt Polgármester Úr!

Önök kényelmesen hátradőlve várják, mire jut a rendőrség. Pedig ott az apparátusban dőltek el a dolgok. Önt minden alkalommal időben, levelekben tájékoztattuk a kialakult helyzetről. Belső vizsgálatról nincs tudomásom. Bármi is legyen a nyomozás eredménye, én úgy vélem, hogy Önt ebben a tekintetben politikai felelősség terheli.
A jegyző asszony február elején írt levelében tájékoztatott, hogy azért küldik ki a fizetési felszólításokat, nehogy elévüljenek a követelések.
Én most azért küldöm vissza a csekket, hogy jelezzem, a fentiek miatt nem ismerem el a tartozásomat.

Pomáz, 2012. augusztus 27.

Tisztelettel,
Dr. Varga István

(Ha vidéken él, és jogsérelmének nem tud nyilvánosságot szerezni, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu-ra)

Figyelmébe ajánljuk