„Nem feküdt le a politikának” – Épp a fideszes polgármester feleségének adják a túl önálló igazgató székét

  • Vas András
  • 2017. július 18.

Kis-Magyarország

Volt a csurgói gimnáziumban minden: piszkálás, feljelentés, lejáratás. Végül az eddigi igazgató megunta, és felállt. Utóda gyorsan meglett.

Újabb vidéki városban gyűrűzött be az iskola falai közé a politika – így foglalható össze az alábbi történet konklúziója. Mandátumának lejárta előtt három évvel ugyanis távozott a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium igazgatója, utóda pedig épp a somogyi kisváros kormánypárti polgármesterének felesége lett.

A csurgó gimnázium

A csurgói gimnázium

 

A somogyi történet lényege azonban ennél mélyebbre mutat: nem cáfolt értesüléseink szerint a lemondott igazgató, Kovács József túlságosan is autonóm személyiség volt, Csurgón pedig emiatt végül nem találta meg a „közös hangot” a megfelelő emberekkel, és bár egy ideig még bírta az ellenállást, végül azonban felállt. „Az igazgató sokáig állta a sarat, de aztán belefáradt a küzdelembe, s felmondott. Saját akaratából megy el, de messze nem függetlenül az előzményektől” – állítja egy csurgói forrásunk. „Ellehetetlenítették” – állítja más. „Nem állt be a sorba, nem feküdt le a politikának, elsősorban Szászfalvi Lászlónak.”

Kacsa a csődről

Utóbbi, mármint Szászfalvi valóban megkerülhetetlen személyisége a dél-somogyi kisvárosnak. A rendszerváltástól tizenkét éven át polgármesterként vezette Csurgót, 1998 óta pedig ötödik ciklusát tölti a parlamentben – előbb MDF-esként, majd 2006 óta a KDNP színeiben –, de volt egyház- és kisebbségügyi államtitkár is. A jelenlegi ügy szempontjából cseppet sem mellékesen: református lelkész is. Szászfalviról még azt is beszélik, hogy a kezdetektől nem kedvelte a 2009-ben a Csokonai élére kinevezett Kovács József igazgatót, ugyanis az iskola új vezetője regnálásának első napjaiban megvált a képviselő egyik fontos emberétől – más kérdés, hogy a friss vezetőnek igazából a végrehajtó szerep jutott csak, az illető munkaviszonyának megszüntetéséről már korábban döntött a fenntartó. „Csurgó kisváros, itt nem lehet széllel, s pláne nem orkánnal szemben…” – jegyezte meg forrásunk. Kovács Józsefre „pedig a kezdetekkor rákerült a billog”.

Kovácsról – akit megkerestünk, ám ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben a magyarnarancs.hu-nak – azt mesélik, hogy meglehetősen önálló személyiség, vagyis ha valamivel nem értett egyet igazgatóként, akkor nem lehetett az ügy mellé állítani. De azt sem szerette, ha kívülállók akarták megmondani neki, mit kellene csinálnia, így aztán a kormánypárti városvezetésnél hamar rásütötték az ellenzékiség bélyegét – rögtön meg is indult az aknamunka ellene. Az apró piszkálódások keveredtek a fenntartó Somogyi Református Egyházmegye felé tett nem hivatalos feljelentésekkel, „jóakarói” például többször is elterjesztették, hogy „csődközelbe”, sőt, csődbe jutott az általa vezetett intézmény. Bő két éve például emiatt egy komoly átvilágításon is átesett az iskola, ám kiderült, hogy nem hibázott az igazgató. „Havi ötmilliós hiányról beszéltek” – erősíti meg Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese, egyben az iskola fenntartója. „Ez éves szinten hatvanmillió forint, ami óriási pénz az esetünkben. Amikor az első számokat megláttuk, fel is vett az egyházmegye egy 25 milliós hitelt. Melyet hamarosan visszaadtunk, ugyanis kiderült, nincs rá szükség: egy pontatlan gazdasági elemzés mutatott rossz számokat.”

Az esperes elismerte, hogy az eset miatt Kovács Józsefnek akadtak kellemetlenségei, sőt, ő maga, mint a fenntartó képviselője jelezte neki, ha igaz a gazdálkodási probléma, fel kell majd állnia az igazgatói székből. Felvetésünkre, miután kiderült, hogy nem igazak a vádak, megkövették-e az iskola vezetőjét, Nagy Csaba úgy reagált: miután nem vádolták meg korábban semmivel, nem is kellett visszakozniuk.

Jön a polgármesterné

Forrásaink megjegyezték: a történtek után maradhattak tüskék az igazgatóban, aki ezek után sem állt be abba a bizonyos sorba. Ráadásul Csurgón sokan a városvezetéssel szembeni fricskaként értékelték, hogy a tavalyi kockás inges tüntetések idején a március 15-i városi megemlékezésen a Csokonai műsorában a forradalmárokat megszemélyesítők kockás inget viseltek. De más esetekben is kiderült, a Csokonai ugyan részt vesz a város életében, de nem afféle mindenhová kiterelhető intézményként.

A gimnázium könyvtára

A gimnázium könyvtára

 

Nagy Csaba szerint mégis váratlanul érte őket Kovács József bejelentése, amikor az iskolavezető a legutóbbi érettségi kezdetekor jelezte, másutt szeretné folytatni pályafutását. „Bár nehéz helyzetbe kerültünk, úgy voltunk vele, ha menni akar, nem erőltetjük azt, hogy maradjon” – állította az esperes a fóti, ökumenikus fenntartású alapítványi iskolába távozó igazgatóról, akinek utódát igencsak hamar megtalálták, s éppen emiatt terjedt el a városban, hogy a városvezetés lobbizta ki a váltást.

Augusztus 16-tól ugyanis Füstös János polgármester felesége vezeti majd öt éven át a Csokonait, Füstösné Ábrahám Judit kinevezésére már rá is bólintott a sebtében összehívott református közgyűlés. A tantestület tagjait azonban senki sem kérdezte meg. „A köznevelési törvény szerint nem is kell” – magyarázza az esperes, aki szerint nem volt idő megpályáztatni az állást, s a tanévkezdésre mindenképpen végleges vezetőt akartak, ugyanis több pályázati projektjük, többek között egy 650 milliós tornacsarnok-beruházás is fut, ezért nem maradhat igazgató nélkül az iskola. Így került képbe a magyar–történelem szakos tanárnő, aki korábban tanított a Csokonaiban, és most az egyik állami iskola tagintézményi vezetői posztját cseréli a református gimnázium igazgatói posztjára. „Amikor megkerestük, nem azt néztük, kinek a hozzátartozója, hanem azt, hogy megfelel az egyházi törvényben előírtaknak, vagyis protestáns. Az egyházmegye közgyűlését nem rohamtempóban hívtuk össze, hiszen bő három héttel az igazgató bejelentése után ült össze. A grémium nem rábólintott egy előre eldöntött tényre, hanem támogatott egy javaslatot.”

Nem értették meg egymást

Nagy Csaba szerint amúgy a fenntartó, vagyis a református egyházmegye elégedett volt Kovács József munkájával. Hozzátette ugyanakkor, hogy „természetesen” akadtak – elsősorban anyagi jellegű – konfliktusok. „Több olyan projektet is kidolgozott, mely országos visszhangra lelt, ilyen volt a kézilabdacsapat, vagy éppen Az asztalnál Csokonai és egy… című kortárs irodalmiest-sorozat. Ha rajtunk múlik, kitölthette volna a mandátumát.” Nagy Csaba hozzátette: nem tudott róla, hogy valakivel komoly konfliktusa lett volna a korábbi igazgatónak, s cáfolta, hogy a politika nyomást gyakorolt volna rájuk ebben az ügyben.

„Azt sem éreztem, hogy rossz viszonyban lett volna Szászfalvi Lászlóval” – állította Nagy, aki ugyanakkor elismerte, hogy „az látszott, nem feltétlenül értették meg egymást, de ez előfordul két ember között. A képviselő vélhetően szívesen vett volna részt gyakrabban és komolyabban az iskola életében, mint lehetősége volt rá, de részéről ez érthető: ő volt a polgármester, amikor az egyház visszavette a gimnáziumot, s nagyon sokat segített, így már ezért is remélhette, hogy jobban részese lesz a mindennapoknak. Vélhetően Kovács Józsefben tényleg maradt néhány tüske az elmúlt évek miatt, hiszen belement bizonyos csatározásokba. Amelyekre amúgy semmi szükség nem lenne: kívülről csak akkor kiabáljon valaki, ha segíteni akar. Ha csak kritizálni, menjen inkább focimeccsre” – summázott igen frappánsan az esperes.