A női szerepek – ma

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. ápr. 14., 09:17
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az AMADEUS Művészeti Alapítvány és a Pepper Art Projects több éve dolgozik a fiatal kortárs képzőművészek pályájának támogatásáért. A T-modell – tradicionális és trendi női szerepek című kiállítás az első közös állomása a két művészeti alapítvány együttműködésének.

A kurátorok, Benkő Zsuzsanna és Hanka Nóra művészettörténészek szándéka szerint a tradicionális és trendi női szerepekre kerestek példákat kortárs képzőművészeti alkotásokon keresztül. Az alkotók különböző megközelítésekből szembesítik a nézőt a női és a művész szerepek mivoltjával, összetettségével, a műveket pedig különböző szöveges források egészítik ki, melyek szintén a kiállítótér falain kaptak helyet, és melyeket a legkülönbözőbb forrásokból válogattak a dalszövegektől a szociológiai tanulmányokig. Szándékosan kizárólag 2000 utáni műveket és szövegeket láthat a néző, melyek a legjobban tükrözik a kortárs vélekedést a nők szerepéről.

false

Mi nem változik meg soha? – részletek a megnyitóbeszédből

Mindannyian jól tudjuk, hogy minden sokkal egyszerűbb, ha jól ki vannak osztva a szerepek, ha egyszerűen leosztják a lapokat. Mikor tudjuk, hogy ezt húztuk, ezzel kell játszani, ezeket kell kijátszani. Ha komolyan vesszük a szabályokat, ha elfogadjuk, ha besimulunk közéjük, baj nemigen érhet. Nos, a szőnyeg jó régen kirántódott a lábunk alól, legyünk akár nők, akár férfiak – akár köztes neműek –, a talaj inog, itt kéne valahogyan talpon maradni. A kérdéseinkkel együtt.

Mert mi is a szerepem? Azonosulni tudok-e egyetlen, jól körülhatárolható viselkedés- és életformával? Jó-e ez nekem? És ha nem, akkor miért nem? Azért, mert nem érzem jól magam, vagy mert mások  azt sugallják, nem nekem való, ahogyan élek? És ha a válaszok megvannak, lépni kell. De hol vannak a kapaszkodók? Mik lennének azok? A tradíció? Vagy az úgynevezett belső késztetések, amik nem is tudom pontosan, micsodák? Azt hihetnénk, már felszabadultunk jó csomó kényszer alól, de ez koránt sincs így. Főleg, hogy sokszor magunkban sem tudunk függetlenedni a tehertől. Az én generációm már abban nőtt fel: mosódnak a határok. És ez nem könnyíti meg a helyzetet.

A külsőségek terhe

Mindenképpen valahogyan viszonyulnunk kell a szerepeinkhez. És azok is viszonyulnak hozzánk. És minden egyes modell teli van ellentmondásokkal, és a mérleg nyelve még mindig nem a nők javára billen ki. Hiszen lehetünk bármilyen modernek, önmegvalósítók és önállóak, egy női lecke örök: jól kell kinézni. Különben eláshatjuk magunkat. Nincs olyan tradíció, amelyik szerint a nőnek is joga van rosszul festeni. Miért nincs ilyen? Miért nincs még most sem jogunk szembeszállni azzal, hogy a nő tradicionálisan csinos, jól néz ki, szexi? És mi az, hogy szexi? Mitől szexi valaki? És hány éves korig jelentkezhetünk még a bókokért?

„Negyven felett a legtöbb nő molett” – áll egy hetvenes években megjelent illemtankönyvben –, és hogy épp ezért negyven felett már nem illik színes és szűk ruhákban járni. Húgommal találkoztam épp, mikor ezt olvastam. Leültünk, rendeltünk, és a húgom meglátott egy velem egykorú nőt szuperminiben „De gáz. Nem veszi észre, milyen ciki szegény” – nevetett fel. Csak ezután nézett rám. Ugyanolyan szoknya volt rajtam is. És ha nekem jó így? Ha mélységesen nem érdekel, tetszik-e valakinek? Felvetődik a kérdés: Az öreg nő ember még egyáltalán? Ha még nagymama sem lett, mert nem vállalt akármilyen okból gyereket, akkor mi lehet a közvélemény szerint az útja, a sorsa?

„Én már nem létezem – mondta nemrég egy ismerősöm, aki csak pár évvel idősebb nálam. – A férfiak már nem néznek meg, nem hiszem, hogy valaha még sikerülne párra lelnem.” De miért kell bedőlni annak, hogy idősebb nőt maximum protézisreklámban látunk? Való igaz, hogy a biológia kegyesebb a férfiakkal, de aki belesimul abba a modellbe, hogy ő a kora miatt nem értékes többé, csapdába esik. Nem vagyok hajlandó kétségbeesni a korom miatt. Ezek miatt a reklámok miatt fekszenek egyre többen kés alá, és néznek ki önmaguk karikatúrájának. Karácsonykor St. Moritzban jártam. Azt hittem, pihenni érkeztem, de körbenézve felmerült bennem, hogy az évi rendes botoxtalálkozón veszek részt. Na de mi van akkor, ha már a botox és a műtét sem segít?

Verebics Ágnes: Ciccolina

Verebics Ágnes: Cicciolina

 

Az anyaság és a gyerektelenség kérdése

A szexuális előítéletekről már ne is beszéljünk. Nőként, amíg szexuálisan aktívak vagyunk, kivel feküdhetünk le? Ciki, ha sokkal fiatalabb a pasi, ha meg idősebb, biztosan apakomplexusunk van, meg nyilván a pénzéért megyünk hozzá. És mindig fejünk felett a parancs, gyerekeket kell szülni! Holott egyre több pár választja tudatosan a gyerektelenséget, nyíltan vállalva, hogy két ember egysége is lehet egy család. Több ok miatt dönthet így valaki. És mondjuk a sajnálatos betegségeken kívül nem feltétlenül önző karrierista, aki így választ, hiszen a két dolog – ha nem is könnyen, de – összeegyeztethető.

Szabó Magda mondta egykor: „Boldogtalan embereknek nem szabad, hogy gyereke szülessen.” Ez is lehet motiváló erő. Hogy ne örökítsük át a szenvedést. Dönthet valaki amiatt is a gyerektelenség mellett, amit a világról gondol. Nemes Nagy Ágnes írta 1946-ban: „Veszett éhségem égő, / de visszatart a végső, / hogy bármely csinos égkő / szülésre kell a szép nő. // Én nem fogok rohadni, árnyakban vért fakadni / s míg vihog a hadfi, új katonákat adni.” Igen ám, de a tény attól még tény marad: a gyerekszülés a nők dolga. És hiába divat ma trendi apukának lenni, és tologatni a babakocsit, esetleg még otthon is maradni a gyerek mellett végső esetben, ezek még mindig a kivételek, és még mindig él az anyai ösztön mítosza, ami alapján kötelezően elvárják minden nőtől az utódot. Ha nem szülsz, nem vagy jogosult a létre. Ezt hangoztatják ma hivatalos szinten is. Merj ellentmondani, és ne tudd meg, mit kapsz a fejedre. Nem tudom, minek kell történnie, hogy mindez megváltozzon.

„Semmiképp sem elítélendő az ilyen nő – kommentálta a pszichológus, mikor egy cikkben összefoglaltam mindezt –, elítélni nem kell, hisz anélkül is elég bajuk van az ilyen nőknek.” És ebben már vaskosan benne van az ítélet. Főleg, hogy utána sorolja szépen és rendben, hogy nyilván szerepzavaros és személyiségzavaros az ilyen, férfiszerepzavarban szenvedő partnert választ, és a többi és a többi. Voltaképpen azt mondja, hogy tűrjük meg az ilyet és sajnáljuk, szegény szerencsétlen, nem vehet részt az össznépi rendes emberek életében!

Töttös Kata: Próbafekvés

Töttös Kata: Próbafekvés

 

Két éve megkérdezte egy magyar újságírónő Trinli Táje Dordzse buddhista lámát, a 17. karmapát, hogy mi a véleménye arról, ha valaki például azért nem vállal gyereket, mert fél attól, hogy nem tudná rendesen eltartani, felnevelni. A láma válaszával mélységesen egyetértek. Ő ebben nem az önzést látta, hanem éppen a törődést, a féltést, a felelősségteljes gondolkodás lenyomatát. Azt mondta, csak annyi gyermeket vállaljunk, amennyiről biztosan gondoskodni tudunk. (A jövőt persze nem tudjuk száz százalékig kiszámítani, de valamennyire látjuk azért a határainkat.) Az egyén pedig általában a saját sorsát nézi, nem a nemzetstratégiai szempontokat. Saját körülményeit, lehetőségeit mérlegelve dönt a gyerek mellett vagy ellen. Tudjuk, mit történik, ha az állam dönt helyettünk.

A házimunka mégis kié?

Felrobbanhat a világ, de a rendrakás utána, azaz a házimunka azután is a nők dolga lesz.

Már a kifejezés is: részt vállal – mutatja, hogy a férfitől még mindig nagy kegy, ha besegít. Hiszen az egész ugye a nőé, ő egy kis részét elveszi… Tehát mi maradt nekünk? Minden lehetünk, mindent megcsinálhatunk, de minden falat megkapott szabadság csak a terheket hizlalja. Vannak minták, új minták is, de a nők alávetettsége még mindig sok szempontból adott dolog. Sok dolgunk van még. Az aktivisták és a művészek szerencsére fáradhatatlanul dolgoznak is.

A kiállítás április 23-ig látogatható az AMATÁR-ban (III. kerület, Veder utca 14.), kedden és csütörtökön 12–18 óra között.

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. ápr. 14., 09:17
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4 Boroka
    Boroka
    2015. április 14., kedd 22:48
    Előre is elnézést, hogy nem (az amúgy nagyon elgondolkodtató) cikkel kapcsolatban írok, de egy apró észrevételem mégis lenne: javítsatok ki ha tévedek, de a fenti "Próbafekvés" című kép - bár nagyon jól meg van festve - de úgy gondolom egy 2007-es Steven Meisel kép, ami az olasz Vogueban szerepelt (lásd: http://iwantigot.geekigirl.com/2008/01/03/vogue-patterns-by-steven-meisel/). Azért a kiállításnak nagyon örülünk! :)
  2. 3 ferencke
    ferencke
    2015. április 14., kedd 19:45
    Mindenki a szerepekkel foglalkozik, de lássuk be, valamennyien szerepeket játszunk. És hát vannak tehetséges és kevésbé tehetséges szerepjátszók. 66 éves férfiként olyan nő a feleségem, akinek a 10 kg túlsúlya az egyetlen hátrányos tulajdonsága. (Tabutéma) Egyébként káprázatosan okos, igen csinos, jó ízléssel, mértéktartással öltözik, naggyon jól főz és elszántan takarít. Nagyon vonzó, ha értitek, mire célzok itten. Idén ő is 66 lesz, mint én. Idegbeteg nők meg sehogy sem képesek azonosulni semmilyen szereppel, ezért nehéz lehet nekik. Nem vagyok pszichiáter, így tanácsot nem tudok adni nekik.
  3. 2
    Rónai Dana
    2015. április 14., kedd 19:24
    Megjegyzem, a fiatalos külső, vékony alkat, nem őszülő haj, stb. mind olyan tulajdonságok, amik apáról lányra és anyáról fiúra is öröklődnek, keresztbe. Amúgy minden tulajdonság és minden tehetség, zsenialitás is ilyen. Ettől is biztos, hogy a társadalom és neveltetés fosztotta meg a nőket az érvényesülés lehetőségétől folyamatosan és módszeresen, hiszen a tehetség gének mindig csak a fiúk esetén kaptak megnyilvánulási lehetőséget és támogatást, a lányok esetén soha. Mennyi elveszett lehetőség volt ez, évezredeken át !
  4. 1
    Rónai Dana
    2015. április 14., kedd 19:18
    Én 55 éves vagyok, de triplán férjhez tudnék menni, ha a jelenlegi partnerem lelépne, persze ő sem teszi. És ráadásul jól, szerető partnerhez. Sosem éreztem, hogy senki vagyok, pedig van túlsúlyom is, nem kevés. És nem érzem úgy, hogy a férfiakhoz kegyesebb volna a biológia - max. a társadalom kegyesebb, hiszen az egzisztenciájuk okán elnézőbbek a ráncaikkal. De hogy kevésbé öregedik valaki, az nem nemfüggő, hanem egyéni alkat kérdése.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Karafiáth Orsolya

KO. Art. Rév. Arany. Fals. Idő. Árnyék. Tény. Horror. OK. Rock. Show.Idegek.

Karafiáth Orsolya
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk