Kicsi Lili Projekt: ANEZ zenekar

KOmplett

Az ANEZ Mavanama című lemezének a bemutatóján egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Néztem a szürreális vetítést és benne a két, szinte lebegő figurát, úsztak be a fülembe a gyötrő-felemelő dalok. Ezt szeretném az én könyvpremieremen is, gondoltam, ezt a világot. És így is lesz.

Anesszal (polgári nevén Szalai Anita) százezer éve ismerjük egymást, még akkor sodródtunk össze, mikor a Sziáminak vokálozott. Egy jó kis időszak volt, Müller Péter akkor indította el a songwriters klubját, ahol sok kortárs író először kapott kedvet a dalszövegíráshoz. Többen így is maradtunk. Működött a dolog, és külön jó volt, hogy a szövegek rögtön dalformát kaptak, előadódtak, jártuk velük a vidéket is. Megpróbálkoztam az énekléssel is, de mindig jobban jártam, ha Anesz és Enikő szólaltak meg helyettem. De Anesz hangját már akkor is imádtam. Később a Björkousticban hallottam és imádtam. (Anesz vokálozott az évek alatt a Soerii és Pooleknek, a Magashegyi Undergroundnak, az Anselmo Crew-nak, saját zenekara a Szalai Anesz trió volt.)


Anesz nemcsak énekel, hanem dalokat szerez, dalszövegeket ír, és ő komponálja meg a színpadi designt is. (Külön VJ-vel, E-vel dolgoznak.) Gitározik, zongorázik, ez utóbbi a kedvencem, mert látványban sem utolsó. Szerintem leginkább az ANEZ-ban talált önmagára. Az ANEZ egy elektronikus duó, és én bírom az ilyesmit, a műfajban nagy kedvencem a Stereo Total. Ott is egy pár alkotja meg az albumokat, és hozza létre az őrületet, mint itt. Demeter Zoltán (Zozi) Anesz párja, zenét szerez, szöveget ír, basszusgitározik, hangmérnökként dolgozik. (Ő is kismillió zenekarral működött már együtt, a Tod Doyle-ban mixelt, bőgőzött, de bőgőzött és szintetizátorozott a Magashegyivel is, dolgozott a Kaukázussal, Mester Tamással, többek között.) Az ANEZ két albumán (az első címe Dust) valami egészen unikálisat hoztak létre, ami a fellépéseken még varázslatosabban működik.


Kicsit félve álltam elő az ötlettel, hogy a kedvenc számaimra új szövegeket írok, olyanokat, amiket a Kicsi Lili szereplői énekelnek. Tudtam, ha Anesz belemegy, mindegyik karaktert hozni tudja. Szerencsére Zozival igent mondtak, és elkezdtünk dolgozni. Mikor előző héten a próbán meghallottam az Erdő dallamára Mari dalát, kirázott a hideg. Lili dala pedig (a Kagylóhéjra) igazi hideglelés. Működik. Működni fog. E-vel (Palkovics Edina) és az ANEZ-zal kitaláltuk a színpadképet is, tökéletesen illeszkedik. Aki tudja, töltse le az albumokat (nem árulom el, mely dalokat dolgoztuk fel még), érdemes ráhangolódni. (Az ANEZ honlapján fenn van szabadon letölthetően minden.)

A bemutatóm másnapján indul az ANEZ amerikai turnéra, fellépnek Atlantában, New Yorkban és Chicagóban.

Várunk mindenkit ezzel a műsorral október 25-én, 19 órakor a Toldi moziban.

A zenekar weboldala: www.anez.hu

Figyelmébe ajánljuk