Számtalan vágy között – Somogyi Réka festményruhái

KOmplett

Somogyi Réka festőnek régi vágya volt, hogy a munkái máshová is „átvándoroljanak”. Tárgyakra, ruhákra. Most ez valóra vált a kooperoo.co segítségével. A Várban lévő Fian Conceptben tartott bemutatón tizenkét művésznő mutatta be az első, festményekből készült kollekciót.

Réka selyemre fest. „A festés a megkönnyebbülés egyik fajtája, meg így is mondhatnám, térképrajzolás. No meg néha jólesik kibeszélni magam, a selyem csendben végighallgat, s aztán kiderül, amit el szerettem volna mondani, talán nem is volt olyan lényeges” – írja magáról. Naplót festek, mondja máshol. 1996 óta dolgozik feltűnően színes, mozgalmas képein. Régi vágya volt, hogy a munkái máshová is „átvándoroljanak”, tárgyakra, ruhákra. Most ez valóra vált a kooperoo.co segítségével. A Várban lévő Fian Conceptben tartott bemutatón tizenkét művésznő mutatta be az első, festményekből készült kollekciót.

false

 

Fotó: Csákó Gábor

Ha egy képet magunkra öltünk, a történetét is magunkra vesszük? Ha egy színes, tobzódó festményt látunk, biztos, hogy vidám és derűs, amit kifejez?

Az Éhes Ház

Van egy másik lakásom. A testemen belül épült, akkor lakom benne, mikor kifordulok magamból. Akkor viszont – ha nem is otthonos – legalább van. Legalább teljesen nem kell kizuhannom a valóságból. Maga a ház egy manhattani bérházhoz hasonlít, én fenn lakom, a legfelső emeleten. Sosem akartam Manhattanben élni, de nyilván nem akarok őrjöngeni sem. Így viszont megnyugtató a tény, hogy nem veszek el, mikor az eszem elvesztem, hanem inkább másik tudatot kapok cserébe, egy másik életet, ahol meghúzhatom magam.

false

 

Fotó: Tompa Tamás

Szép feka lányok laknak itt, sima bőrű babák, nem is tudom elmondani, mennyire irigylem őket, mikor ennyire gyűrött az arcom. „A szerelem kisimít” – mondják nevetve, és látszik rajtuk, hogy ők egytől egyig szerelmesek. Sejtik persze, hogy én is szerelmes vagyok, és azt is, hogy én meg éppen ettől nem vagyok boldog. Fel-felugranak hozzám a tűzlétrán egyensúlyozva ezek a fantasztikus csajok, hoznak édességet, kávét, szóval tartanak, és megsúgják, hogy már nem sokáig tart az egész, mert hamarosan jön a Nagy Szívseprő, és rajtam is segít majd. Látták a minap az utcán, meg is fogták a gombjukat, és azt kívánták, hozzon nekem is szerencsét.

Amikor itt időzöm a belső házamban, mindig a Nagy Szívseprőre vágyom, aki eddig mindig el is jött. De mindig az utolsó utáni pillanatban. És addig valahogy itt is csak túl kellett élni. Mert az Éhes Ház, az önemésztés háza tele van veszéllyel. „Hamm, bekaplak – mondja a belső Száj, és a szava hasonlít a szívem dobogására. – Hamm, lenyellek egyben! Vagy nem is, inkább felfallak, nagy falatokban tépem a húsod! – már vészesen hadar. – A véredtől vagyok ilyen szép duzzadt és vérbő, te táplálsz, a te finom tébolyod!” Ilyenkor visszafelé folyik a vérem, száguld az erekben, félek, már nem soká. Összekuporodom a belső Szív sarkában – a Száj szélén a ráncban, és várok. És akkor jön! Már látom is a Nagy Szívseprőt! Mellette ott a bekormozott macska, aki tegnap még hófehér volt, ám most a babonák macskájára hasonlít, és őt is meg kellene tisztítani. És a Nagy Szívseprő dolgozik, dolgozik, alig lehet kivárni, de egyszer csak eltűnnek a lépcsők, megnyugszanak az erek, semmivé foszlanak a szép lányok. Tisztul a tudat. A végén nagy rend lesz, kirepül minden belőlem, és újra Pesten fekszem. Egy merő izzadtság az ágy, de a fehér cicám a végében dorombol, és követeli, hogy etessem meg végre.

A testemből megszökött gésa

„A vágy vidéki hentes” – idézte annak idején – már nem tudom kitől – valaki, aki fontos volt számomra. Csak néztem rá, kicsinek éreztem magam, egy apró kis tollas csibének. Féltem a vágyától, hogy rögtön miszlikbe szaggat. Egy férfinek lehet, hogy ez a vágy, gondoltam akkor, az én vágyam nem ilyen. Aztán eltelt sok-sok év, és rájöttem, hogy de igen, ilyen. Ám ehhez az kellett, hogy egy nagy szerelem után teljesen magamra maradjak. Teltek a napok, hónapok, és azt tapasztaltam, valami megváltozott bennem. Túl nyugodt lettem, fásult, közönyös, peregtek csak az órák egymás után. Felkelés után rögtön arra vágytam, hogy legyek valahogy túl a napon, legyen végre este, éjjel, aludhassak, ne kelljen gondolnom semmire. Főleg nem a bennem a lakó egykori gésára.

false

Az a gésa nagy kedvvel tette a dolgát, kényeztetett, szórakoztatott, jól bánt magával is. Hol lehet most? – kérdeztem magamtól –, és csak azt tudtam, túl messzire nem mehetett. A saját gésám nem szakadhat el tőlem, gondoltam, nincs meg nélkülem, bennem nőtt fel, én tanítottam, enyém. Aztán egy idő után, mikor nem is kerestem már, szelíd hangot hallottam a csípőm környékéről. „Itt vagyok – súgta –, itt próbálok visszakapaszkodni beléd.” Erős köteleket dobtam neki, hátha úgy könnyebb. És könnyebb is lett. Erős kis gésa ez. „A lebegő világ művésze vagyok, tartják rólam – mondja –, de nekem vannak érzéseim, vannak vágyaim. Én egy animéből jövök vissza hozzád, tiéd a storyboard, én kész vagyok gyilkolni is.” Összecsillant a tekintetünk. Kész voltam visszaengedni. Éreztem a vért, a lüktetést. Amikor megszökött belőlem, máshogy volt fehér az arcom. Mióta újra együtt vagyunk, jó velünk – vigyázni.

A kollekció következő bemutatója október 10-én 18.00 órakor Hordható festmények címmel a Paloma Budapestben (Kossuth Lajos utca 14–16.) lesz!

Figyelmébe ajánljuk