1 tanár: Megszabadulni a szomorú örökségtől (Kerényi József építész)

szerző
Szabó Zoltán
publikálva
2003/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Pedellus: Első nagyszabású munkája Kecskemét belvárosának rehabilitációja volt a hatvanas évek végén.

Pedellus: Első nagyszabású munkája Kecskemét belvárosának rehabilitációja volt a hatvanas évek végén.Kossuth- és Ybl-díjas, a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépület-tervezési Tanszékének vezetője. A hatvanas években támadták, mert szembeszállt a mindent elsöprő modernitással, jelenleg túlságosan újszerű és merész terveit bírálják sokan. Mostanában egy botrányosnak kikiáltott váraljai építkezéséről szólnak a hírek.

Kerényi József: Tizenöt éves korom óta építésznek készülök, talán mert a főváros egyik legkülönlegesebb negyedében, a kispesti Wekerle-telepen nőttem fel. Az egyetem elvégzése után egy véletlen folytán azonnal oda kerültem, ahova mindig is szerettem volna, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségre. Mégis, amikor hívtak, talán kalandvágyból meg az önálló munka reményében, 1964-ben Kecskemétre költöztem, egy vadidegen városba. Ingyen - akkor társadalmi munkának nevezték -, szakmaszeretetből készítettem el a pusztuló zsinagóga, majd a romos volt ferences kolostor hasznosítási javaslatát; így épült meg többek között a tudományos egyesületek székháza, a Kodály Intézet és a két templom közti sétálóutca is. Kecskemét nem tartozott a szocialista nagyipari központok közé, ezért abban a korban, amikor kiemelt városokban, például Salgótarjánban vagy Dunaújvárosban a modernitásra hivatkozva minden régi értéket leromboltak, itt éppen a viszonylagos szegénység teremtette meg a hagyományos mezővárosi arculat megőrzésének lehetőségét. Ezzel a poros alföldi megyeszékhely egy évtizeddel megelőzte Nyugat-Európát, ahol csak az 1973-as olajválság után kezdtek felfigyelni az olyan lepusztult, különleges negyedekre, mint Amszterdam kikötője, mely azóta a revitalizációs programok sokat idézett mintájává vált. A rehabilitáció azonban véleményem szerint nemcsak a régi épületek helyreállítását, hanem a környezetbe illő új házak tervezését is jelenti. Ezért éppen olyan fontos tudni, mit bonthatunk le, mint azt, hogy mit kell megőriznünk. Magyarországon sajnos legtöbbször pont fordítva járnak el, mint ahogy kellene.

P: A program egyik leglátványosabb eredménye a Nagyzsinagóga megmentése volt.

KJ: A Nagyzsinagóga a pusztulás szélén állt. Mint a legtöbb vidéki városban, a gyülekezet itt is a világháború áldozata lett, és az üres épület karbantartásával senki nem törődött, az elhagyott templomot bútorraktárnak használták. Abban az időben természetes volt a funkciótlanná vált épületeket lebontani. Én mégis úgy gondoltam, hogy a főtér egyik tornyának eltüntetése történelemhamisítás lenne, mivel Magyarországon, sőt egész Európában egyedülálló az a látvány, amit a hat nagy vallási felekezet templomának együttese nyújt. A zsinagóga megmentésének szükségességéről csak háromórás beszélgetéssel sikerült meggyőznöm a megyei párttitkárt, ma viszont Kecskemét egyik jelképének számít.

P: Ezzel ellentétben a Lónyay-villa újjáépítésének kapcsán most éppen azért támadják, mert állítólag nem tiszteli eléggé a műemléki környezetet, és vasbetonból-üvegből akar historizáló palotát felhúzni a Vár tövében.

KJ: A Hunyadi János úton Ybl Miklós élete egyik legjelentősebb alkotását hozta létre. Magánál a villánál is fontosabbnak tartom azt a teraszokból, támfalrendszerekből és lépcsőkből álló nagyszabású tereprendezést, mely lehetővé tette a lejtős Vároldal beépítését. Ybl művénél ezen a területen én sem tudtam volna jobbat kitalálni. A villa másolathomlokzatának visszaépítése azonban, ahogy azt az Örökségvédelmi Hivatal most előírja, meggyőződésem szerint értelmetlen. A múlt feltámasztása helyett én inkább egy 21. századi házat akartam létrehozni, mely egyben a második világháború után lebontott Lónyay-villát is megidézné. Terveim szerint a homlokzat kettős üvegfalból készülne, az egykori kőtagozatok pontos másolataival. A terasz alatt megtekinthetők lesznek azok a középkori és török kori romok, amelyeket az építkezés során tártunk föl, és az egymásra rétegződő emlékeket szándékom szerint a legkisebb változtatás nélkül, a maguk eredetiségében őrizzük meg - ellentétben a mai műemlékes gyakorlattal. Ez a látványos épületegyüttes már évek óta ott állhatna a Vár bejáratánál, ha a túlbürokratizált hivatal nem akadályozná az elkészülését.

P: Tanárként hogyan látja a jövő építészeit?

KJ: A budapesti építészkar hagyományosan híres magas színvonalú mérnöki képzéséről, a nálunk végzett diákok nyugati kollégáik többségével ellentétben nem csupán dizájnerek vagy beruházási gegmanek, hanem a statika és az épületgépészet terén is otthonosan mozognak. A művészeti oktatásban viszont, ha nem is komoly hiányosságok, de jelentős hangsúlyeltolódások, aránytalanságok vannak. Számomra példaértékű a zürichi egyetem, ahol a technikai és a művészeti tárgyak aránya egy a kettőhöz, míg nálunk ez pont fordítva van. Hiba az is, hogy az oktatás során nem kapnak elég hangsúlyt az újkori alkotások és alkotók, pedig valószínű, hogy egy magyar építésznek pályája során több gondja akad szecessziós épületekkel, mint a sumer zikkuratokkal. Éppen ezért én már az alsóbb évfolyamokon közös előadásokat tartok az építészettörténeti tanszék munkatársával, és az általam oktatott építészeti alapismeretek órán is nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy diákjaim képesek legyenek az építési hely kultúrájának a megismerésére, tudják, mikor kell bontaniuk, és mikor nem szabad.

P: Hogyan képes a műszaki képzés lépést tartani az egyre gyorsabban változó technológiákkal, a számítógépes tervezés fejlődésével?

KJ: A számítógép használata a tervezésben ma már nélkülözhetetlen, én sem tudnék meglenni nélküle, mégis jónak tartom, hogy az egyetemi képzés első két évében a diákok először a hagyományos módszerekkel ismerkednek meg. A tervezési folyamatokat megkönnyítő szoftverek ugyanis elrejtik a hibákat, és a látványos grafikák egy rossz tervet is viszonylag elfogadhatónak mutatnak, így ezek a programok becsaphatják a gyakorlatlan építészt. Emellett a papíron történő tervezés nemcsak elméleti jártasságot és magabiztosságot ad, de fejleszti a leendő építészek művészi látását is. A tervezőszoftverek ráadásul olyan gyorsan fejlődnek, hogy az építészek tulajdonképpen csak a gyakorlati munka során sajátíthatják el teljes mélységükben a programok használatát, a hagyományos, néha nehézkesnek tűnő módszerek azonban ehhez is biztos alapokat adnak.

P: A laikus a mai magyar építészetben, beleértve a műemlékes szakterületet is, számos olyan problémás jelenséget, elméleti és esztétikai kuszaságot lát, ami aggodalomra adhat okot. Mit tehet az egyetem?

KJ: Az építészképzés már jelenleg is komoly átalakuláson ment keresztül. Remélem, hogy sikerül megszabadulnunk az elmúlt ötven év szomorú örökségétől, és elérjük, hogy a nálunk végzett hallgatók ismét olyan szilárd kulturális háttér birtokosaiként kezdjenek hozzá az alkotáshoz, ahogy azt elődeik tették. Egy demokratikus társadalomban ugyanakkor gyökeresen új szemléletre van szükség. Egy mobil melegedőállomás megtervezése hajléktalanok számára éppúgy a korunk kihívásaival való szembenézést jelenti, mint az önkormányzatokkal való kapcsolattartás esetleges "járulékos költségeinek" figyelembevétele a költségvetés összeállításakor. Egy diktatórikus világban a minőségi alkotás csak elszigetelten, egyedi kivételként tudott megjelenni. Ma viszont - és ez a jövőben, remélem, még inkább így lesz - elsősorban az építész képzettsége és művészi tehetsége számít.

Szabó Zoltán

Zsuppán András

szerző
Szabó Zoltán
publikálva
2003/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...