A puding éve

szerző
- bojtár-bundula -
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hogy a Fidesz a végrehajtói hatalmi ág megerősítésére törekszik, elsősorban a törvényhozói rovására, nem ennek az évnek, hanem az előzőnek volt az újdonsága. Ezt sugallta a kormányprogram, a párt vezetőinek számos megnyilatkozása, a "több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás" jelszó a választási kampány alatt és közvetlenül utána. Tavaly ilyenkor azonban kevesen gondolták volna, hogy a vezető kormánypárt ilyen szép eredményeket ér el ilyen rövid idő alatt.

Hogy a Fidesz a végrehajtói hatalmi ág megerősítésére törekszik, elsősorban a törvényhozói rovására, nem ennek az évnek, hanem az előzőnek volt az újdonsága. Ezt sugallta a kormányprogram, a párt vezetőinek számos megnyilatkozása, a "több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás" jelszó a választási kampány alatt és közvetlenül utána. Tavaly ilyenkor azonban kevesen gondolták volna, hogy a vezető kormánypárt ilyen szép eredményeket ér el ilyen rövid idő alatt.

Magyar glóbusz

Pedig ezt a szándékot tulajdonképpen már akkor sem indokolta semmi. A magyar demokrácia 1989-90-ben kialakult intézményei, ha nem is kifogástalanul, de normálisan működtek, a törvényhozás nem korlátozta sem az Antall-, sem a Horn-kormányok tevékenységét olyan mértékben, amely veszélyeztette volna az ország irányítását, és ha az akkor még Sólyom László vezette Alkotmánybíróság néha (a "láthatatlan alkotmány" sugallatára) be is kavart a végrehajtó hatalomnak, az általa követelt korrekciók nem csorbították döntően a kormányzat szuverenitását. A rendszer üdítően demokratikus vonása volt az önkormányzatok függetlensége a központi hatalomtól, aminek anyagi garanciáit az 1990-es önkormányzati törvény teremtette meg (bár ezekből a garanciákból később minden nyomorult kormány visszavett egy kicsit). A számos fék és ellensúly pedig óvta a társadalmat a kormányzat és a hatóságok túlhatalmától.

Ehhez képest, ha 1999 végén az ország közjogi panorámáján legeltetjük a szemünket, leginkább romokat fedezhetünk fel.

A kormánypártok a lehető legváltozatosabb és legleleményesebb eszközöket használták fel hatalmuk koncentrálásához.

A parlament

Legkönnyebb dolguk a szerencsétlen, a köz által legalábbis lesajnált parlamenttel volt. A háromhetenkénti ülésezésre való áttérés - aminek sem bevezetésekor, sem azóta semmiféle elfogadható indokát nem adta az ötletgazda, és amit nemes egyszerűséggel úgy értek el, hogy a házelnök az ellenzék tiltakozására fittyet hányva háromhetente szólítja be képviselőtársait - ahhoz vezetett, hogy az ellenzéknek lényegesen nehezebb dolga van akkor, amikor nyilvánosan és jól nyomon követhetően meg kívánja fogalmazni kritikáját a kormánnyal szemben. A parlament súlytalanná válásával a politika, és a vélemények ütköztetése kikerült szokott helyszínéről, és valahogy megfoghatatlanná vált: az igazán fontos dolgok nem ott történnek és nem ott hangzanak el, hanem a pártközpontokban, a miniszterelnök és az agrárminiszter magánbeszélgetésein, pártdzsemborikon, a sajtóban. És a helyzet akkor sem sokkal jobb, amikor véletlenül épp ülésezik a parlament: a fideszes képviselők szívesen szórakoztatják magukat saját minisztereik interpellálásával (amit persze éppúgy nem tilt semmilyen szabály, mint azt, hogy pucér nőket ábrázoló újságok társaságában hosszú időt töltsenek a vécében, csak olyan gyerekesnek tűnik a dolog).

Bizottságok

Lényegében megszűnt a parlamenti ad hoc és albizottságok munkája is. Az ellenzék számos alkalommal követelte azt, hogy ily módon - kormánypárti képviselőkkel együtt - részletes betekintést nyerhessen bizonyos, tetemes mennyiségű közpénzt is érintő ügyekbe: a kormánypártok minden alkalommal megakadályozták. Ahelyett, hogy a Postabank rossz hitelezési gyakorlatát, valamint ügyeinek rendbetételét parlamenti bizottság kísérné figyelemmel, a Postabank örökségét a nyilvánosság elől elzárkózó Reorg Rt. értékesíti (amelynek élére tavasszal bizalmi emberét nevezte ki a kormány, illetve az ÁPV Rt.). Ebben az ügyben sok-sok ellenőrizetlen milliárd pörög. De nem vizsgálja bizottság Simicska Lajos volt APEH-elnök korábbi cégeinek áfa-visszaigénylési és adó-, valamint járulékfizetési gyakorlatát sem; az ügyészségi vizsgálat hatékonytalanságát pedig mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy mind a mai napig nem hallgatták ki Schlecht Csabát (vagy legalábbis nem tudunk róla), akinek Simicska a jelentős köztartozást felhalmozó cégeket eladta. (Simicskának ebben az ügyben saját maga ellen kellett volna bizonyítékokat szolgáltatnia.) Nem derült fény a parlamentben arra sem, hogy ki és miért írt levelet két amerikai szenátornak annak érdekében, hogy az Egyesült Államok kormánya az ő szívüknek kedves személyt, a Lockheed Martin cég budapesti képviselőjét nevezze ki budapesti nagykövetnek. Az egyetlen különbizottság, amely 1999-ben működött, az úgynevezett megfigyelési volt - ez jellemző módon 1999 legostobább álügyében folytatott "vizsgálatot". Az, hogy e bizottság munkáját ráadásul - a Fidesz akarata szerint - egy gyengeelméjűnek tűnő kisállattartó vezette, a parlamenti munka további diszkreditálódásához vezetett. Ezekben az ügyekben mind a mai napig nem derült ki a teljes igazság. Gyaníthatóan azért, mert az súlyos károkat okozott volna a legnagyobb kormánypárt népszerűségének.

A kormány nem mer szembenézni sem az ellenzékkel, sem a nyilvánossággal. A kormány fél azoktól a kérdésektől, amiket nem manipulálhat. A kormány ezekben a kérdésekben nem kommunikál, hanem kinyilatkoztat. A "polgárokkal folytatott párbeszédet", aminek meglétét a Fidesz olyannyira sulykolta a tavalyi választási kampány idején a közvéleménybe, a kormány befejezettnek nyilvánította.

Az ellenzék mindezzel szemben tehetetlen volt. A háromhetenkénti ülésezés ügyében az Alkotmánybírósághoz (AB) fordultak: az új összetételű AB azonban mindössze arra utasította az Országgyűlést, hogy egyértelműsítse a házszabályt, és nem mondta ki az intézkedés alkotmányellenességét. (A határidő a múlt héten járt le, és a házszabály módosítása elmaradt. És nem történt semmi.) Szomorú módon a kormányzat számára kizárólag a kétharmados törvények jelentenek akadályt abban, hogy akaratát maradéktalanul a törvényhozásra kényszerítse: e fontos törvényeket, ha emlékszünk még rá, részben akkor kötötték kétharmados többséghez, amikor mindenki úgy gondolta, hogy az MSZMP vagy annak utódja nyeri a választásokat. Azért, hogy bizonyos fontos kérdésekben a posztkommunisták kompromisszumra kényszerüljenek az ellenzékkel. El kell ismerni, a Fidesz itt is gyorsan rájött a megoldásra: miután belátta, hogy a kétharmados törvények körét az ellenzék nélkül nem tudja szűkíteni, feles törvényekkel igyekezett megkerülni az ellenzékkel való megegyezést. (E próbálkozások egy részével azonban elhasalt az Alkotmánybíróságon.)

Önkormányzatok, fékek, ellensúlyok

A kormány az önkormányzatok, a másik fontos és tőle független hatalmi centrum ellehetetlenítését a pénzük elvonásával (a helyben maradó személyi jövedelemadó arányának 5 százalékra csökkentésével), majd újraosztásával oldotta meg. Már most világos, hogy az újraelosztáskor leplezetlen pártpolitikai szempontok érvényesülnek majd: a kormánypárti önkormányzatokkal bőkezűbb lesz a központi költségvetés, az ellenzékiekkel pedig akkor lesz bőkezű, ha 2002-ben kormánypártiak lesznek. Különösen szembetűnő ez a főváros esetében.

A 2000-es költségvetés egyes tételeinek szűkmarkúsága arra utal, hogy a beterjesztők és az igennel szavazók el akarják lehetetleníteni az ombudsmani hivatalok munkáját, és megnehezíteni az - egyébként amúgy is passzívabbá vált - Alkotmánybíróságét. Továbbá. Dávid Ibolya az idén nyáron megkóstolta a Legfelsőbb Bíróság elnökét, Solt Pált (akivel ezt megelőzően Orbán Viktor négyszemközti tárgyalásokat folytatott: hogy miről, az azóta sem derült ki), és - az Agrobank elnökének, Kovács Mihálynak folyamatban lévő perével példálózva -az ítélkezés lassúságát hányta a szemére. Normális demokráciákban meglehetősen szokatlan, hogy az igazságügyi (vagy bármilyen) miniszter folyó perekről mondjon véleményt, arról már nem is beszélve, hogy az ítélőtáblák felállítása - amit a Fidesz vezette parlamenti többség fúrt meg még tavaly - többek közt pontosan az ítélkezés felgyorsulását szolgálta volna. A Fidesz egyik régi mániája egyébként, hogy a bírói kar tele van megrögzött komcsikkal - egyelőre azonban kevés ötletük mutatkozott arra, hogy ezt a rém kellemetlen tényt miképpen tudnák orvosolni. (De nem úgy ismerjük a fiúkat, hogy ne dolgoznának már a megoldáson.) Az ügyészséggel mintha kicsit előbbre tartanának, érdekes például, ahogy Györgyi Kálmán legfőbb ügyészről felröppent a hír, hogy néhány évvel ezelőtt olajszőkítőket fedezett, oszt´ azóta se egy cáfolat, se egy vizsgálat, Györgyi viszont maradt, aki volt - de lehet, hogy csak lázas fantáziánk játszik velünk. Az mindenesetre tény, hogy a Fidesz számára fontos bírósági ügyekben született az ő szempontjukból kedvező és kedvezőtlen ítélet egyaránt: a Tocsik-perben elmeszelték Boldvait és Budait (első fok); némi bankárellenes hisztériakeltéshez a parlamentben kapóra jött a szintén agrobankos Kunos lecsukása; két hete viszont maga a Fidesz vesztett pert az Élet és Irodalommal szemben (másodfok). A Fidesz kudarcot vallott (egyelőre) a jegybank elnökének lejáratására, majd elmozdítására tett kísérlettel, ám csodálkoznánk, ha Orbánék feladták volna a harcot.

Végül essék szó arról is (bár, kardunkra mondjuk, végtelenül ununk szólni róla), hogy a köztévé sorsa is a Fidesz akarata szerint alakult. Az persze örvendetes tény, hogy az MTV megszűnt különféle, főként szocialista kötődésű sipisták kifizetőhelye lenni, az azonban már kevésbé, hogy az új elnök végtagjaira kötött madzagok leginkább a miniszterelnöki kabinet irányába látszanak vezetni.

*

Ennyi szépről és jóról Horn Gyula annak idején tán még álmodozni sem mert.

Takarítók

A Fidesz (és az FKGP) bevallása szerint e szokatlan méretűre duzzadt hatalmat nem önös érdekből gyömöszölte zsebébe. A párt kormányra kerülése előtt és után azt ígérte, hogy a nyilvánosság elé tárja, majd pedig felszámolja azt az informális, (vörös) pókhálószerű kapcsolatrendszert, a politikai és gazdasági korrupció szövevényét, amely az előző kormány hivatali ideje alatt Magyarországot mételyezte. Lesz majd leleplezés, fehér könyv, sőt bírósági tárgyalások, csak győzzük kapkodni a fejünket.

Ehhez képest viszont nem történt semmi. A két per (a Tocsiké és társaié, valamint az Agrobank vezetőié), amelyek a legendák szerint eme rémséges ármányra szolgálhattak volna bizonyítékul, megkérdőjelezhető ítéletekkel zárultak. A Fidesz-kormány tanácsadójaként fellépő Tellér Gyula pedig a Magyar Nemzetben megjelent cikksorozatában - amit kormánypárti körökben az év legnagyszerűbb szellemi teljesítményeként ünnepeltek - némi tudományoskodó, szódavízzel felspriccelt Magyar Fórum-ersatzot szolgált fel az érdeklődőknek a különféle "uzsorakörökről" meg arról, hogy bizony kifosztják az országot a külföldiek, de ez még mindig jobb, mintha nem fosztanák. Tellér ráadásul már az elején leszögezte, hogy ő bizony konkrét ügyekkel nem foglalkozik, ott a sajtó, megírt az mindent. (Mégpedig elég jól: a nagy műben itt-ott, hogy is mondjuk csak, szívünknek kedves mondatokat is felfedezni véltünk.) A leleplezés tehát elmaradt, és gyanítjuk, már nem is igen kerül rá sor.

A két kormánypárt másik nagy célja, amelynek nevében bizalmat kértek választóiktól, a társadalom némi átformálása, a polgárnak nevezett réteg, vagy mi, felemelése volt. A polgárról - legalábbis a kormány szociálpolitikainak minősíthető intézkedéseit tekintetbe véve - ezek után az derült ki, hogy rendelkezik munkával, a magyar átlaghoz képest tisztes jövedelemmel, nem kevés gyermekkel, rendezett házasságban él, és hogy (mindebből következően) nem cigány. ´ket támogatja és segíti a Fidesz. (A kisgazdák meg azokat, akik őket szeretik: az őstermelőket.) Hogy az előbbi paraméterekkel Magyarország lakosságának hány százaléka írható le, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy e körön kívül a Fidesz egyetlen más rétegnek az elvárásait sem teljesítette, népszerűségvesztésén éppenséggel nincs mit csodálkozni. Meglehet, ezek az elvárások eleve nagyok voltak velük szemben, de azt se feledjük, a Fidesz választási kampánya alatt mindent meg is tett ennek érdekében. Szívtak a nyugdíjasok, a közalkalmazottak, elsősorban a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók.

Píáristák

Azoknak, akik csalódtak várakozásaikban, és a jelek szerint sokan vannak ilyenek, a semmit nem lehet eladni a mégoly zseniális kommunikációs stratégiával sem. Főleg, ha ez a zsenialitás leginkább csak a média mitomániájában létezik. A Fidesz politikusaival az úgynevezett modern píártechnika jegyében elhitették, hogy elegendő tízéves gyerekek számára is érthető, katekizmusszerű "üzenetekkel" kábítani az embereket, a valóság összetett jelenségeit tőmondatos axiómákká csupaszítani. A kiválasztottságtudat, a "csak mi tudjuk az egyedül üdvözítő utat" intoleráns, egyszersmind erőt sugározni akaró meggyőződése, a szavak szintjén egyébként mennybe menesztett polgárok hülye gyerekként való kezelése: ez a Fidesz kommunikációjának a lényege. És persze kerülni minden olyan témát, ami a néhány közepes képességű reklámügyi vállalkozó kreálta virtuális Fidesz-Magyarország idilljét zavarja. Ezért kellett például Orbán Viktornak a Simicska-ügyekre válaszul törvénytelen megfigyelésekről hadoválni.

Érthetetlen, hogy ezek az egykor éles eszűnek hitt fiatalemberek még mindig képtelenek átlátni e stratégia buktatóit (vagy legalábbis úgy tesznek, mintha nem tudnák). Deutsch Tamás például egy interjúban a minap arról beszélt, hogy az MSZP nagyobb népszerűségének nyilván az az oka, hogy ők jobban kommunikálják eredményeiket a társadalomnak. Világos: minden azon múlik csupán, hogyan adom el az árut. A fiúk, nem először történetükben, már megint úgy maradtak.

A jövő mérnökei

Pedig 2002-es esélyeik korántsem szálltak még el: legnagyobb riválisuk, az MSZP támogatottsága nem azért nő, mert ellenállhatatlan politikai offenzívája egyre-másra győzi meg a választókat a szocialisták nagyszerűségéről, hanem mert a Fidesz ez alatt az egy év alatt túl sok embert, széles társadalmi rétegeket sértett meg és hagyott figyelmen kívül a jövő tervezésekor.

Ez utóbbi egyébként csak a Fidesznek nem tűnik fel; a választópolgárok egy jelentékeny részén kívül hasonlóan értékeli a helyzetet a két szövetséges, az MDF és a kisgazdapárt is. Ez az év róluk is szólt: aktivizálódásuk, hol óvatosabb, hol markánsabb különutasságuk oka éppen az a felismerés, hogy a Fidesz-bázis erodálódása az ő combosodásukhoz is vezethet. Emlékezzünk, Kövér László milyen idegesen reagált az MDF és az MDNP közeledésére. Pedig a hajdani nagy MDF esetleges magára találása akár jól is jöhet a Fidesznek, hiszen leszakadó jobbos szavazóit a demokrata fórum (vagy ahogy hívni fogják) magánál tarthatja.

De ez a jövő. A jelen pedig az, hogy a Fidesz (és Tölgyessy Péter) várakozásai ellenére sem a kisgazdák, sem az MDF nem úgy viselkedik, mint akinek nincs más választása, mint felolvadni a Fideszben. Az állítólag már tényként kezelhető kétpólusú pártrendszerről nemigen akarnak egyelőre tudomást venni, mint ahogyan az ellenzéki SZDSZ sem. Hogy e nekibuzdulás mire elég, arról egy év múlva esedékes összefoglalónkban már többet tudunk mondani.

A Fideszt azonban korai leírni: és nemcsak ellenfeleinek eddigi tehetetlensége miatt. Mindenekelőtt azért kell számolni velük, mert a például a gazdaságiminiszter-cserében is körvonalazódó kormányzati elképzelések végiggondolt koncepciót sejtetnek - ellentétben az MSZP-vel, ahol a párt jövőképe kimerül a várakozásban Németh Miklósra.

Chikán menesztése, Matolcsy érkezése a látszat ellenére nem jelentéktelen esemény. A ciklus fele lényegében eltelt, és a Fidesz a választásokra való felkészülést kezdte meg Matolcsyval. Bár a Fidesz-vezetők nyilvános szereplése, amely nem váltotta ki a polgárok osztatlan elismerését, nagyban hozzájárult az MSZP felfutásához, az nem jelenti azt, hogy politikai ösztöneik ne működnének. Választásokat nyerni a közalkalmazottak s még inkább a nyugdíjasok nélkül nem lehet. Márpedig ha valakiket a Fidesz az eddig eltelt időben maga ellen fordított (vagy eleve maga mellé sem állított), úgy ezeket a társadalmi csoportokat mindenképp. E csoportok megnyerésére, a majdani bér- és nyugdíjemelésekre a fedezet gyűjtése megindult. Chikán alatt lényegében folytatódott az előző kormány gazdaságpolitikája; ővele a politikai célzatú osztogatást nem lehetett lenyeletni. (Fintorgott is eleget Torgyán miatt.) Matolcsy viszont, amint azt magától a miniszterelnöktől hallottuk, nem az a pöcsölős professzoralkat. És nem nyúl mindjárt a beretváért, ha romlik az a rohadék egyensúly.

Ez azonban még messze van.

Addig lesz jövő májusban egy elnökválasztás. A kisgazdapárt és személyesen Torgyán József, Magyarország legnépszerűtlenebb politikusainak egyike ekkor nyújtja be a számlát a Fidesznek a tavaly májusi nyolcvankét helyért.

Fizetni mi fogunk.

- bojtár-bundula -

szerző
- bojtár-bundula -
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...