Tudományos közéletünk erős embere, s a konzervatív katolikus szellemiség egyik legfőbb hazai letéteményese. Megannyi magas poszt betöltőjeként formális és informális hatalma jószerivel a bölcsészettudományok teljes körére kiterjed, s szintúgy a felsőoktatás tekintélyes hányadára. Az alábbiakban e plenipotens, ám a szélesebb közvélemény előtt szinte teljesen ismeretlen férfiú eddigi életútjának és elérményeinek bemutatására teszünk kísérletet.
Maróth Miklós 1943-ban született Budapesten. A katolikus családból származó ifjú ember a pannonhalmi bencés gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, s a nagy múltú intézmény falai között nemcsak tárgyi tudása nyert megerősítést, de hitfelekezeti elkötelezettsége s - amint arra később számos megnyilatkozásában maga is utalt - a hierarchikus viszonylatok iránt érzett vonzalma is. Az érettségit követően, 1962-ben Maróth az ELTE-re került. Az egyszerre három szakot (arab, latin, görög) is elvégző fiatalemberre egykori egyetemistatársai jó eszű, egyúttal fölöttébb agilis tudósjelöltként emlékeznek, aki hamar kitűnt remek kapcsolatépítő és önreprezentációs képességével. Ennek eredményeképpen nemcsak kolleginája, a ma az ELTE iranisztikai tanszékét egyetemi tanárként irányító Jeremiás Éva szívét hódította meg, de már hallgató korában egy évet tölthetett a Bagdadi Állami Egyetemen, s utóbb a leningrádi Keleti Intézetig, illetve - a korban szokatlan és irigylésre méltó módon - a Harvard egyetemig is eljutott. 1973-1974-ben ugyancsak külföldön, a Bécsi Egyetemen folytathatott klasszika-filológiai és orientalisztikai kutatásokat, ahová legfőbb mentora, az idén elhunyt Harmatta János jóvoltából nyert ösztöndíjat. A hazai és a nemzetközi tudományos közélet csúcsait meghódító Harmattát ugyanis (akire több kollégája is a kötelező kegyelet ellenére módfelett problematikus karakterként emlékszik vissza) 1973-ban Herder-díjjal dekorálták, s így lehetősége nyílott egy Herder-ösztöndíjas kiválasz-tására. A nagy hatalmú Harmatta János Maróthot jelölte, s a későbbiekben is hathatósan egyengette az őt mindenkor
kellő reverenciával
kezelő (s a rosszmájú kollégák szerint hozzá hasonlóan foghíjas fölkészültségű) utódjelölt útját. Tudniillik Maróth Miklós időközben a magyar klasszika-filológia rézsút emelkedő új csillagává vált, s mint ilyet, 1972-ben az "kortudományi Társaság Marót Károly-dí-jával tüntették ki. Ambíciójának megfelelően Maróth ekkor már az MTA "kortudományi Kutatócsoportjának munkatársa volt, s 1975-ben gond nélkül megszerezte a kandidátusi fokozatot is (nyelvtudományok).
Kutatásai a kezdetektől mind a mai napig imponálóan szerteágazóak, s így számos tudományterületre kiterjednek: az arabisztikára éppúgy, mint a görög filozófiára vagy az antik logika- és tudománytörténetre, illetve ezek arab utóéletére. (...)
(A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.21.230/201163. sz. ítéletében megállapította, hogy „az alperesek azáltal is megsértették a felperes jóhírnevét, hogy valótlanul állították: Maróth Miklós „A görög logika Keleten” és az „Arisztotelésztől Avicennáig” című munkáit kritizálták az orientalisták, illetve azt a való tényt, hogy a felperes doktori disszertációját bírálták, abban a hamis színben tüntették fel, hogy az tárgyi tévedésekben bővelkedett.” A bíróság lapunkat eltiltotta a további jogsértéstől, és arra kötelezte, hogy az interneten olvasható cikkből ezt a részt töröljük. Lapunk az ítéletnek eleget téve ezt a részt innen törölte a cikkből - a szerk.)
Ez idő tájt született meg Maróth Miklós főműve, amely - s ez most már talán nem is oly meglepő - egyáltalán nem valamiféle tudós szakmunka volt, hanem egy új felsőoktatási intézmény,
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
A római katolikus egyetem létrehozásában Maróth Miklós ugyanis nem pusztán közremű-ködött, hanem egyenesen döntő szerepet játszott. Az 1989 táján körvonalazódó elképzelés megvalósításához Maróthnak megannyi ellenérdekelt felet és ellentétes álláspontot kellett legyőznie, s hogy ez 1992-re sikerült neki, azért nyilvánvalóan kiérdemli mindannyiunk őszinte elismerését. A tervet ugyanis egyszerre ellenezte a római katolikus Hittudományi Akadémia (mely egzisztenciális okokból inkább az ELTE-hez csatla-kozott volna) s a hivatalban lévő konzervatív miniszterelnök, Antall József, aki tartott a katolikus egyetem és szellemiség "elgettósodásától". A vitát jórészt a Vatikán döntötte el, amikor a római nevelésügyi kongregáció elvi állásfog-lalása útján egyértelművé tette, hogy váltig ellenzi teológiai karok állami egyetemeken történő működését. Az állásfoglalás után immár a Magyar Püspöki Kar is Maróth Miklós elképzelése mellé állt, s az ő személyébe helyezte teljes és osztatlan bizalmát. A Pázmányegyetem 1992 szeptemberében a Ménesi úton kezdte meg működését, ám néhány röpke év alatt Piliscsaba-Klotildligeten, az egykori szovjet laktanyák helyén fölépült a vadonatúj egyetemi kampusz. Az infrastruktúra fejlesztésével pár-huzamosan az egyetem oktatási színvonala is erőre kapott, s nemcsak új szakok jöttek létre a kezdeti embrióállapothoz képest, de az intézmény immár jó néhány éve bízvást valódi tudományos műhelynek is tekinthető. A bölcsészkar alapító dékánjaként Maróth hozzáláthatott konzervatív szellemiségű oktatáseszményének megvalósításához, amelynek középpontjában mindmáig a - megfellebbezhetetlenül hatékonyabbnak ítélt - hierarchikus szerveződés áll. (E szigorúan hierarchikus, hallgatókra és oktatókra egyaránt kötelező fegyelem működését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Pázmány kötelékéből próbálkozásaink ellenére senkit sem sikerült véleménynyilvánításra bírnunk Maróth Miklósról.) Dékáni működése során Maróth számtalanszor konfliktusba került munkatársaival vagy éppen "feletteseivel", a Magyar Püspöki Kar tagjaival, ám pozícióját egészen a közelmúltig szilárdan őrizte. Hosszú éveken át tartó rendíthetetlenségét a kósza hírek a Vatikánnak, illetve egész pontosan a mindenható Opus Dei támogatásának tudták be, bár ezt alighanem dőreség lenne tényként kijelenteni. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy noha a dékáni széktől immár megvál-ni kényszerült (helyét a hebraista Fröhlich Ida foglalta el), még mindig Maróth Miklós az atyaisten a Pázmány-egyetem bölcsészkarán: prodékán, a latin, a görög, az arab tanszék, valamint az egyetemen működő Avicenna Közel-keleti Kutatások Intézete (erről még később) vezetője.
Mindeközben Maróth a Magyar Tudományos Akadémián is imponáló előmenetelt tett. Az "kortu-dományi Kutatócsoport vezetőjét 1995-ben levelező, majd 2004-ben (Harmatta János, a Harmatta-tanítvány Ritoók Zsigmond, valamint a kiváló Borzsák István ajánlására) rendes taggá választották. Idén már Maróth tölti be az Akadémia első, Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnöki tisztét is, s így a néprajztól a zenetudományig, a színház- és filmtudománytól az anglisztikáig egy sereg tudomány-terület tartozik illetékességi köré-be. Természetesen ő az Akadémia klasszika-filológiai bizottságának elnöke, valamint elnökségi tagja az Union Académique Internationale-nak, illetve a londoni székhelyű Academia Europea elnevezésű szövetségnek is. Az általunk megkérdezettek elmondása szerint Maróthot éppen hogy nem nyomasztja számos hatalmi pozíciója, miként az sem, ha mások pályázatáról, karrierjéről, sorsáról kell döntenie.
Bokros teendői közepette Maróth Miklós nem tartotta magát távol a közélet vagy éppenséggel
a napi politika
eseményeitől sem. Ilyen irányú tevékenysége különösen az ezred-forduló táján vált sok kollégája számára zavaróan szembetűnővé. Maróth mint nagy tekintélyű konzervatív-kereszténydemokrata személyiség több ízben is hatékonyan kiállt a Fidesz mellett, amely jobbkanyarja után igencsak rászorult az ilyesfajta megerősítő gesztusokra. A hála nem is maradt el, a 2000-ben a Kövér László-fórumot sikerrel elvezetgető akadémikus helyet kapott abban a kormányküldöttségben, amely az észak-afrikai államokba (valamint a magyar ügyvédválogatott tétmeccseire) ellátogató Orbán Viktor miniszterelnököt kísérte. Ráadásul ezen út során született meg a terv a már említett Avicenna Közel-keleti Kutatások Intézetének létrehozásáról, amelynek majdani vezetőjét így már nem is kellett túlontúl hosszasan keresgélni.
A kormánypolitika és a keresztény tudományosság termékeny összekapcsolódásának egyéb tanulságos példájával is szolgálhat Maróth Miklós pályaképe. Kiemelkedő szerepet játszott ugyanis az úgynevezett Vörös Győző-ügyben. Amint azt a Narancsnak egy évekkel ezelőtti írása (Szalay Tamás: A Vörös Győző-ügy és az MTA: A múmiák bosszúja, 1999. május 27.) már meggyőzően taglalta, minden jel szerint Maróth Miklós személye teremtett kapcsolatot az egyiptológia ifjú kóklere és a frissen kormányra került Fidesz között. Maróth (akinek Gáspár fia ekkortájt Orbán Viktor tanácsadójaként működött) 1998-ban nemcsak a régészet tárgykörében Vöröshöz hasonlóan nem szakavatott kijelölt miniszterelnököt vezette tévútra, de tekintélyé-vel több ízben a nagy nyilvánosság előtt is hitelesítette a magát előszeretettel Indiana Jonesnak maszkírozó misztifikátor tudományos fölfedezésként elővezetett kamuflázsait. Mi több, saját egyetemén Vörösre bízta az egyiptológia oktatását, s az ifjú titanic necces PhD-disszertációjának elfogadtatásában is oroszlánrészt vállalt.
Az 1998 és 2002 közötti kormánykurzus éveiben Maróth fél-officiális váteszként számos alkalommal fejthette ki véleményét a világnak az ő dolgairól. Merőben borúlátó megnyilatkozásaiból e helyütt csak egy rövid, merengő passzust idéznénk
közgondolkodói kaliberének
belövésére. A 2000 áprilisában elhangzott konferencia-előadáson Maróth a következő szavakkal zárta fölszólalását: "A sokszínű Európa helyett a kultúra és az oktatás területén egy >>gleichschachtoltkinek volt a terminusa a gleichschachtolás, az tudja azt is, hogy mire gondolok. Mindezt azért tartom fenyegető veszélynek, mert akkor, amikor pénzügyeinket nemzetközi körök intézik, amikor az ipari termelésünket nemzetközi cégek adják, amikor a hadseregünket a NATO vezényli és folytathatnám a sort, ugye emberjogi bíráskodás csak Brüsszelben lesz, törvényes rendünket az európai rendhez kell alakítani, akkor a honvédelem feladatát a műveltségünk, az oktatási rendszerünk láthatná el. Tehát ha egy sajátos, magyar műveltségünk van, ez az, ami az identitástudatunknak az alapja lehetne, ha ezt is másutt fogják megszabni, akkor nem tudom, mi fogja összetartani a magyar népet." (Elhangzott a Magyarország Felemelkedéséért Közhasznú Alapítvány rendezvényén.)
Ugyancsak több ízben megszólaltatták a témában illetékesnek tekinthető Maróthot a 2001. szeptemberi eseményeket követően. Maróth úgy is, mint hithű katolikus, s úgy is, mint szaktudós felettébb problematikus módon tekint tárgyára. Az iszlámszakértő, aki már évtizedekkel ezelőtt - egy doktori védésen kifakadva - tudományos kutatásra méltatlannak és irrelevánsnak minősítette az iszlám népi vallásosságot, 2001-ben is igencsak sikamlós, bár keresztényként nyilvánvalóan védhető fejtegetésekbe bocsátkozott. Az iszlám - Maróth szerint - "egyre nagyobb teret hódít Európában, mert a mozlim családokban sok a gyerek. Angliában a második legnagyobb vallás a mozlim, és ez a helyzet Franciaországban és Hollandiában is. Engem némileg nyugtalanít, mert ez az európai kultúra végét jelentheti. Ha lineárisan gondolkodunk, kiszámítható, milyenek lesznek a népességi arányok száz év múlva. Megvan annak a veszélye, hogy a hagyományos értelemben vett Európa eltűnhet." (Népszabadság, 2001. október 27.) A katolikus Új Embernek nyilatkozva még sarkosabban fogalmazta meg pesszimista álláspontját: "Meddig marad Európa Európa? És meddig marad keresztény? Az a veszély ugyanis, hogy fölfal minket az iszlám!" (Új Ember, 2001. december 23.)
Maróth Miklós mostanában több komoly tudományos publikációval is előállt, így egy folyamatosan terebélyesedő görög filozófiatörténettel, illetve a középkori zsidó költő-filozófus, Yehuda ha-Levi Kuzári című értekezésének kommentált magyar kiadásával. Az előbbit a kérdéskör egyik nemzetközileg elismert hazai kutatója kérdésünkre "végtelenül szomorú könyvnek" nevezte, amely már az első számú lábjegyzetnél ment-hetetlenül elbukik. (E lábjegyzet ugyanis csacska módon azt állítja, hogy "Platón szövegeire az ókori beosztásnak megfelelően a margón található számok és betűk alapján hivatkozunk.") Furcsa, bár emberileg és az erőviszonyok ismeretében nagyon is érthető, hogy e nagyszabású műről mind ez idáig csak egyetlen (Ritoók Zsigmond által jegyzett, jámboran neutrális hangvételű) recenzió látott napvi-lágot. A Kuzári-kiadás értékelését azonban elvégezte Tatár György filozófus a BUKSZ e nyári számában. A méltányos, valamint kikezdhetetlenül szaktudományos megalapozottságú kritika (Dezorientalizmus) módfelett lesújtó ítéletet mondott Maróth teljesítményéről.
Maróth Miklós tudományos, illetve tudománypolitikai pozícióit mindazonáltal aligha veszélyeztetik szapora tárgyi tévedései vagy az azokat kipécéző bírálatok, s szemmel láthatólag nem árthatnak neki a személyi és a politikai konfliktusok, a csalódott mentorok és a méltán háborgó kollégák sem. A szigorú tudós ambíciója töretlen, s a bennfentes hírharangok szerint új posztok (elsősorban az MTA elnöki tiszte) meghódítását fontolgatja. Az idén 62 éves Maróth, akinél sikeresebb tudós Hunnia virányain még nem akadt, egyre csak halad előre. Ki tudná ma megmondani, még milyen tisztségeket és dekórumokat tartogat számára az élet?
