Az önérdek-érvényesítés mesterműve – Hogyan vált Tormay Cécile Bujdosó könyve a Horthy-korszak után a 21. század első évtizedeiben másodszor is a jobboldal kultuszopusává

  • Kádár Judit
  • 2018. július 15.

Könyv

A Bujdosó könyv, amit a 2. világháború után a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság Mussolini és Hitler műveivel együtt az elsők közt tiltott be, a harmadik Magyar Köztársaságban először 1998-ban jelent meg újra. Kiadása minden bizonnyal kifizetődő volt, hiszen az­óta számos újabb követte, sőt pár éve e-könyvként is beszerezhető (Az első kiadások sikeréről lásd: A fasiszta biznisz felvirágzása, Magyar Narancs, 2009. július 23., legutóbbi kiadása: Lazi Könyvkiadó, 2015, 487 oldal, 3200 Ft – a szerk.).

A Bujdosó könyv, amit a 2. világháború után a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság Mussolini és Hitler műveivel együtt az elsők közt tiltott be, a harmadik Magyar Köztársaságban először 1998-ban jelent meg újra. Kiadása minden bizonnyal kifizetődő volt, hiszen az­óta számos újabb követte, sőt pár éve e-könyvként is beszerezhető (Az első kiadások sikeréről lásd: A fasiszta biznisz felvirágzása, Magyar Narancs, 2009. július 23., legutóbbi kiadása: Lazi Könyvkiadó, 2015, 487 oldal, 3200 Ft – a szerk.).

Tormay Cécile kötetének újjáéledt népszerűsége felveti a kérdést, sikere vajon hírhedt és vélhetően sokak által fő témájának tartott antiszemitizmusának köszönhető-e, vagy más tartalmi összetevői is hozzájárultak, hogy a Horthy-korszak után a 21. század első évtizedeiben másodszor is a jobboldal kultuszkönyvévé vált.

A naplószerűen szerkesztett mű felszíni olvasatban az 1. világháborús vereséget követő két újabb megrázkódtatás, az elbeszélő által egyaránt elutasított polgári demokratikus forradalom és a proletárdiktatúra történetének krónikája. Egy amatőr történetíró az úri magyar középosztálynak és az arisztokráciának szóló, szenvedélytől fűtött és fellengzős, ám különösen érzékletes metaforákkal teletűzdelt írása. (Az előszó szerint az írónő a memoárt egész „Nemzetének” ajánlotta, amit egy három alkotóelemből álló, ezeréves csernek látott: „a gyökere a paraszt, a törzse a régi nemességből lett és véle összeforrott értelmiség, a lombja az antik értelemben vett arisztokrácia, a kiválóság”. E felosztásból kiindulva az álnaplót aligha szánta a „gyökér” alsóbb osztálybelieknek is.) Megírásával Tormay az uralkodó elit tagjait akarta felrázni abból a sokkos állapotból, amit részben a Magyar Királyság összeomlása, vele hatalmi pozíciójuk és az utódállamokhoz kerülő birtokaik elvesztése, részben pedig az okozott, hogy a polgári forradalom tervezett földreformjának megvalósítása esetén magyarországi ingatlanaik is veszélybe kerültek volna.

false

Behatóbb tanulmányozása alapján a Bujdosó könyv konkrétabb célkitűzések megvalósításának propagandaeszközeként is szolgált. Közvetlen célja a szétzilált jobboldal erőinek egyesítése, majd győzelemre segítése volt a következő (a győztes hatalmak nyomására akkor először egyenlő, általános és titkos választójog alapján lebonyolított) országgyűlési választásokon. Bár a választásokat eredetileg 1920. január végére írták ki, és Tormay könyve valamikor az év végén jelent meg, összefogásra irányuló propagandája a hatását mégis ki tudta fejteni. A megszálló csapatok kivonulásának függvényében a választásokat ugyanis több részletben tartották, s egészen 1921 októberéig elhúzódtak. A győzelmet, mintha mi sem történt volna, az erre az alkalomra egyetlen pártba tömörülő háború előtti politikai elit szerezte meg, s gróf Bethlen István alakíthatott kormányt. Az az erdélyi arisztokrata nagybirtokos került tehát hatalomra, akinek „ellenforradalmi” szervezkedését az írónő a könyv tanúsága szerint a kezdetektől, szinte az őszirózsás forradalom győzelmének másnapjától támogatta.

Erdélyi nők

A Bujdosó könyv nem egyszerűen a régi elit hatalmi pozíciójának visszaszerzését segítő álnapló, hanem olyan álcázott önérdek-érvényesítő propagandát kifejtő kiadvány, amelynek rendeltetése annak bizonyítása volt, hogy Tormay a kezdetektől kulcsszerepet játszott a polgári demokrácia elleni szervezkedésben. A 43 éves, férjezetlen, anyja háztartásában élő írónő feltehetően azért fogott megírásába, mert nemességet és államtitkári címet szerzett apja halálát követően anyagi helyzete eleve bizonytalanná vált, a Monarchia bukása után pedig okkal félhetett a deklasszálódástól. A kötettől társadalmi pozíciója megtartását és megerősítését remélte, s nem is kellett csalódnia, mert egyedülálló nő létére a két világháború között bejutott a társadalmi elitbe, ahová mindig is vágyott.

Noha némely, a korszakról szóló történeti mű olvastán könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a 20. század eleji Magyarország lakossága szinte kizárólag férfiakból állt, Tormay könyve épp annak alátámasztására szolgált, hogy a megrázkódtatásból elsőként nem az államot a kiegyezés óta irányító szűk réteg férfijai, hanem a köreikbe tartozó nők ocsúdtak fel. Sőt, saját bevallása szerint az ellenforradalom szervezésének ő maga volt az egyik kezdeményezője, majd az ernyőszerűen összefogott különféle női csoportosulások vezetője is. Utóbbi szerepet állítólag egyenesen a fényes történelmi nevet viselő gróf Batthyány Lajosné ruházta rá még 1918 novemberének végén. Az uralkodó elithez törleszkedő Tormay az ő buzdítására – „csináld meg azt a programot, és állj a mozgalom élére!” – két hónap múlva létre is hozott egy osztályokon átívelő, a társadalom katolikus és protestáns női tagjait összefogó jobboldali szervezetet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét. Így amikor a hatalom megszerzése érdekében a lakosság nemzeti érzésének felkeltését szorgalmazó Bethlen 1919 februárjában megalapította a Nemzeti Egyesülés Pártját, Tormay már mint egy létező politikai szervezet vezetője csatlakozhatott hozzá. Az új pártnak a vele szövetségre lépő csoportok vezetőiből álló szervezőbizottságába gróf Bethlen és gróf Klebelsberg Kuno mellé őt is beválasztották. Ekkori tervei szerint politikusként kívánt tehát színre lépni – ám a NEP rövid életűnek bizonyult, amint megalakult, rögtön meg is szűnt, a választásokat végül más formációval nyerte meg Bethlen számára a jobboldal. Az írónőként már ismert Tormay így kimaradt a pártpolitizálásból, s ekkor fogalmazódhatott meg benne a gondolat, hogy valamiképpen az írást kellene összekapcsolnia a politikával. A Bujdosó könyv alapján 1919 márciusának végén jutott eszébe, hogy meglévő feljegyzéseit akár naplóvá is formálhatná. (Könyvében a NEP megalakulásáról beszámolt, de saját szervezőbizottsági tagságának epizódját nem említette.)

A kötet a proletárdiktatúrát követő zűrzavaros helyzetben jelent meg, amikor még nem dőlt el, hogy a régi elitnek végleg sikerült-e visszaszereznie a hatalmat, mi több, az sem volt világos, hogy az ország egyáltalán királyság marad-e. Az óvatos Tormay ezért az ellenforradalmi konspirációról csak itt-ott lebbentette fel a fátylat. „Sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai” – írta az előszóban, nem manipulatív szándék nélkül. Úgy tűnik ugyanis, hogy nem az „élő emberek” kilétét védte elsősorban, hanem inkább azt igyekezett titokban tartani, hogy a polgári demokratikus rend ellen szervezkedő körök honnét kaptak anyagi támogatást. Akadt azonban valaki, akinek személyét és tevékenységét valóban megpróbálta nehezen azonosíthatóvá tenni. Az erdélyi nők megszervezésében kezdeményező szerepet játszó asszonyt, aki Budapesten sem tétlenkedett, többnyire „erdélyi barátnőm”-nek nevezte. Vélhetően ugyanezt a személyt, aki egy fővárosi találkozón először vetette fel, hogy a szervezetépítéshez anyagi eszközökre is szükség lenne, s feltehetően segített is a pénzszerzésben, másutt gróf Mikes Árminnéként említette, s egy esetben azt is elárulta, hogy a meggyilkolt Tisza István közeli rokonáról van szó. Azt azonban soha nem írta le, hogy a barátnő lánykori neve Bethlen Klementina, s az ellenzék vezéralakjának, Bethlen Istvánnak a testvére. A grófnő szintén erdélyi származású férjének, Mikes Árminnak a fivére is részt vett a Károlyi-kormány elleni szervezkedésben, de Tormay mondataiból, például „Mikes János szombathelyi püspök felkeresett és egy megbízást adott”, lényeges információ a katolikus főpapról sem derült ki. Miként Kiss Károlyról, a nőszervezet frissen felvett titkáráról is csak annyit hozott olvasói tudomására, hogy „erdélyi barátnője” küldte hozzá, s a fiatalember hamarosan „beszélt” a teendőkről egy másik híres püspökkel, Prohászka Ottokárral.

Démoni dilettáns

A kulcsszereplőket védő titkolódzása ellenére a jövőt szem előtt tartó írónő az ellenforradalom többi résztvevőjének a nevét mégis fontosnak tartotta megemlíteni. A műben a „polgári” értékek (a szót az „úri” szinonimájaként használta) védelmezőiként a nemesi és főúri méltóságok jól ismert nevei mellett sorra feltűnnek kiterjedt családjának tagjai, a Tormayak, Szegedy-Maszákok, különféle unokatestvérek és férjeik. Utóbbiak egyike, Kozma Miklós, a Bujdosó könyvben a Károlyi-kormány idején megalakult szélsőjobboldali szervezet, a Magyar Országos Véderő Egylet vezetőjének, Gömbös Gyulának segít az internálás elől menekülni. Az utókor hálája nem is maradt el: a Horthy-korszakban nem egy ellenforradalmár rokonból lett miniszteri tanácsos, a MOVE elnökét menekítő Kozmából pedig a Gömbös-kormány belügyminisztere.

Az írónő nemcsak az ellenforradalom anyagi hátteréről hallgatott diszkréten; más, az ország jövőjét meghatározó kérdések tárgyalásakor is óvatosan járt el. Mivel a lemondatott IV. Károly még élt, de a trónjára már egy másik Habsburg, József főherceg is bejelentkezett, s Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg fővezéreként szintén megjelent a politika színterén, a magyar királyság ezeréves múltjára oly büszke Tormay a jövendő államforma problémájáról mélyen hallgatott. Jó volt a megérzése: a miniszterelnöki posztot Bethlen hatalomra kerülése előtt rövid ideig betöltő Teleki Pál éppen királypártiságába bukott bele.

Írása céljaiból következően Tormay a politikai elit háborús felelősségének kérdését fel sem vetette, és a bűnbakok kiválasztása sem a saját ötlete volt. Nem kockáztatott: a kor egyik tekintélyes írójának és közéleti szereplőjének az okfejtését vette át. Herczeg Ferenc, az úri magyar középosztály kedvelt magazinjának, az Új Időknek szerkesztője a lapban már 1919 őszén elkezdte a karaktergyilkosságot, amikor azt állította, a háború elvesztéséért a „degenerált” oligarcha, gróf Károlyi Mihály a felelős, mert ez a „démoni dilettáns” nem volt „semmiféle belső szolidaritásban az állam gerincét alkotó osztályokkal”. Herczeg sorai nyilvánvalóvá teszik politikai hovatartozását. Akárcsak tőle szokatlan, bár burkolt antiszemita kijelentése, miszerint polgári radikális hívei Károlyit azért vették rá a földreform támogatására, mert azt remélték, hogy „megnyomoríthatják a magyar birtokos osztályt”. A Bujdosó könyvben az írónő ezen a nyomvonalon haladt tovább: fő bűnbaknak a „korcs” Károlyit tette meg, s Herczeg viszonylag szégyenlős antiszemitizmusát gigantikus méretűre növelte. Szerinte a „romlott és tehetségtelen főurat” környezete zsidó származású tagjai azért használták ki, hogy az egész magyarságon állhassanak bosszút. Károlyi és a zsidóság bűnbakká tételén túlmenően az írónő annak érdekében is mindent megtett, hogy könyvében összemossa a szociáldemokraták, szocialisták, liberálisok és kommunisták közti elvi és tettbeli különbségeket. Amikor például a szélsőbal térnyerésétől tartó Károlyi 1919 februárjában börtönbe záratott többtucatnyi kommunista vezetőt, köztük Kun Bélát, de gondoskodott megfelelő ellátásukról, Tormay minden erkölcsi aggály nélkül kijelentette róla, hogy lám, „érintkezik a kommunistákkal”, s letartóztatásukat nem az államfőnek, hanem az intézkedő rendőröknek köszönte meg. E módszer következetes alkalmazásával a Bujdosó könyvben megalapozta a társadalom szemben álló táborokra szakítását, amelyben a nemzeti érdekeket képviselő jobboldal küzd a gonosz, nemzetietlen (idegenszívű, hazaáruló stb.) baloldal ellen.

Amikor a modern politikai agitáció éppen csak megszületett, Tormay Cécile már az önérdek-érvényesítését kiválóan szolgáló politikai propaganda nagymestere volt. Könyvében annyi az elhallgatás, túlzás, féligazság, korlátozottan érvényes igazság, kontextusából kiragadott igazság és teljes hazugság, hogy egy alapos jegyzetekkel ellátott kritikai kiadás valószínűleg duplájára növelné a terjedelmét. Ha azonban a Bujdosó könyvben életre kelt, az országot immár száz éve sújtó – a társadalmat két egymás ellen harcoló, idegengyűlölettel és antiszemitizmussal mérgezett közösségre osztó – gonosz átoktól meg akarunk szabadulni, akkor első lépésként ezt a kritikai kiadást kellene létrehozni.

Figyelmébe ajánljuk