Nádas Péter hatvanéves

Az isteni rész

szerző
Vári György
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy íróról születésnapi köszöntőt írni zavarba ejtő tevékenység. Hiszen a mű lett közkinccsé, a mű okozza, hogy a születésnap valóban esemény a nagyközönség számára is. Csakhogy a születésnap nem a mű, hanem az alkotó személyének ünnepe. A figurával kell foglalkoznunk. Valaki megjelenik előttünk, és ezt a valakit - úgy tűnik - törvényszerűen elvéti a műelemzés. Az elemzés ugyanis mindig csak leír, nem pedig rámutat: "Akiről tudjuk, hogy ki, nem szükséges még azt is megmondanunk, hogy milyen. Ez fordítva azonban nem így van. Bármennyi igaz jelzővel illessünk is valakit, jelzőink óhatatlanul arra utalnak, hogy milyen ő nekünk, de ettől még nem tudjuk meg, ki ő" - áll Nádas Péter Isteni rész, emberi egész című esszéjében. Azt, amire csak a "ki ő?" kérdést feltéve kaphatunk feleletet, amit le kell választanunk a tulajdonságokról, Nádas alkatnak nevezi: ez "a bennünk lévő isteni rész". Ezt kellene felmutatnia egy születésnapi köszöntőnek. Az alkat pedig mindig a tulajdonságokon és a környezeten túl van - vagyis túl a művön, mellyel kapcsolatban csak a "milyen?" kérdése tehető fel. Nádas úgy gondolja, lényegi a kapcsolat "alkat és szövegszerkezet" között. "Az író alkatáról, mely tudásának szintje és állaga mögött rejtezik, inkább egyes mondatainak szerkezete, illetve a szöveg belső tagoltsága árulkodik. Bekezdésekben árulja el alkatát. [...] Az egymáshoz kapcsolt bekezdések viszonyával jelöli, hogy miként jut el egy ítélethez, vagy miként kerüli el az ítéletet." (Alkat és szövegszerkezet)

Nádas számára aligha kérdés, hogy a leírt szövegnek van etikai relevanciája. Ahogy a teste árulkodik Nádas szerint az emberről, éppúgy árulkodóak mondatai is. Az írás, a test, az arc Nádas művészetében rendre egymásba gabalyodnak. Pontos stílusa mindvégig a rámutatásra törekszik, a milyen helyett a ki kérdésére kísérel meg prózája válaszolni, "amivel a magyar nyelv realitásérzékének új minőségét teremtette meg", ahogy ő írta nemrég Kertész Imréről. Nádas prózájából kiindulva elvégezhető az ünnepi feladat, vagyis az alkat megpillantása, láttatása.

Nádasról különösen nehéz köszöntőt írni. A laudáció ugyanis egy működő kultúra önmegerősítő rítusa, Nádas viszont egyáltalán nem gondolja problémamentesnek ezt a kultúrát; egyfajta látszatnak tekinti, amely kiépítette saját látszatnyelvét, így aztán a laudációs rituálé simára csiszolt, "ügyesen lepergetett" (Hazatérés) mondatai nem lehetnek most a segítségünkre. Nádas szerint kultúránk öncsonkító. "Mert a fiúk apaszerelmének tényét és napi gyakorlatát egyenesen szükségesnek és kívánatosnak kell tartani egy férfiúi istenségek tekintélyére és teljesítményére alapozott kultúrában, ám ugyanennek a szerelemnek a másik ábrázatáról, az apák fiúszerelméről, éppen az apák tekintélyének védelmében mélységesen hallgatni kell. Ezen a ponton van aláaknázva ez a kultúra" - írja Thomas Mannt elemezve. Nádas a kultúránkat létrehozó történetek, értelmezések, azonosítások szövedékével szemben fel akarja mutatni a még nem értelmezettet, a kaotikusat, a nem reflektáltat, vagyis a primeren érzékit. Életművében az érzékiség áll szemben az értelmezéssel, az elbeszéléssel; a nyelv által közvetített ideológiák és látszatok a valósággal. A most huszonötödik születésnapját ünneplő Egy családregény végében is egy világértelmező elbeszélés áll szemben a kisgyerek, Simon Péter érzéki benyomásait még nem egységesítő, rendszerezni nem képes világérzékelésével.

Az Egy családregény végét egyaránt olvashatjuk úgy, hogy tudat és érzékelés küzdelméből a rendszerező tudat kerüljön ki győztesen, és úgy is, hogy az érzékelés. A regény lehetőséget ad arra, hogy a kisfiú tudatát betöltő családtörténet olvasatunkban felváltsa az érzékelés kiemelt jelentőségét Simon Péter világában; hogy úgy hihessük, a mag jó talajba hull (elhal), és úgy is, hogy a nagypapa története nem képes áttörni az érzékelésen. Azt hiszem, éppen az érzéki tapasztalás, a nagypapa teste hozza közel Simon Péterhez ősei történetét, az ószövetségi bázisú családtörténetet: Simon Péter a halott nagypapa testét figyelve érti meg a kettejük közti folytonosságot, azt, ahogy az unokákból nagypapák lesznek, így tud bekapcsolódni a történetbe. Így lesz közvetíthetővé az érzékelésen keresztül az elbeszélés, a test történetén, a testek egymásba érésének, felcserélhetőségének tapasztalatán keresztül a generációk váltakozása, a család története Mózes testvérétől, Áron főpaptól egészen a nagypapáig és - ettől a pillanattól kezdve - Simon Péterig.

Nádas Péterről nehéz laudációt írni, mert nem szereti a simára csiszolt mondatokat, a pontatlan, üres szavakat, a látszatot. Így aztán nehéz boldog születésnapot kívánni neki. "A boldogság azonban nem az öröm kiteljesedése vagy a szenvedés tökéletes hiánya, hanem a szeretet beteljesedése", tehát a kereszténység által megalapozott kultúra valóban mitikus tartalmú fogalma. Nos, a "boldog születésnapot" figyelmetlen kimondásában rejlő veszélyt, az összemosás csapdáját elkerülni szándékozva, a mondat eredeti értelmét helyreállítva szeretném leírni ezeket a szavakat, anélkül, hogy az örömöt meg akarnám tagadni Nádastól. "Hiszen aki örül, az még nem föltétlenül boldog, de aki boldog, az mindenképpen örül is."

Ezért a csak mondatszerkezeteiből megismert-megszeretett nagy írót szólítva zárnám ezt az írást: Boldog születésnapot, Nádas Péter!

szerző
Vári György
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Nádas Péter
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...