Bán Zoltán András: Könyvünnepi hangulatok

publikálva
1996/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Reggel kilenckor megfújták a rézágyúkat, talapzatára rugdosták az Ismeretlen Olvasót, kezdetét vette az idei könyvhét. Az ünnepélyes hangulatot fél tíz táján egy velőtrázó sikoltás zavarta meg: Erdőzugi Kurt, az ismert posztmodern esszéista visított fel, mikor megpillantotta Bájgúnári Hektort, a jelentékeny tárcaszerzőt, amint legújabb kötetével a hóna alatt peckesen sétálgat a Vörösmarty téren. Csak Kálnoky László régi hasonlata képes érzékeltetni e vérfagylaló Erdőzugi-sikolyt: "Mintha egy házasságtörő parázna asszonyt hurcolnának a pokolba az ördögök, kegyetlen szülési fájdalmak között, s egyúttal tudtára adnák, hogy férje beadta a válópert, szeretője pedig egy másik nővel disszidált, de előzőleg felgyújtotta bosszúból az asszony lakását, ahol bennégett még beváltásra váró öttalálatos lottószelvénye is."

Reggel kilenckor megfújták a rézágyúkat, talapzatára rugdosták az Ismeretlen Olvasót, kezdetét vette az idei könyvhét. Az ünnepélyes hangulatot fél tíz táján egy velőtrázó sikoltás zavarta meg: Erdőzugi Kurt, az ismert posztmodern esszéista visított fel, mikor megpillantotta Bájgúnári Hektort, a jelentékeny tárcaszerzőt, amint legújabb kötetével a hóna alatt peckesen sétálgat a Vörösmarty téren. Csak Kálnoky László régi hasonlata képes érzékeltetni e vérfagylaló Erdőzugi-sikolyt: "Mintha egy házasságtörő parázna asszonyt hurcolnának a pokolba az ördögök, kegyetlen szülési fájdalmak között, s egyúttal tudtára adnák, hogy férje beadta a válópert, szeretője pedig egy másik nővel disszidált, de előzőleg felgyújtotta bosszúból az asszony lakását, ahol bennégett még beváltásra váró öttalálatos lottószelvénye is."

- Te szemét, te rajta vagy a könyvheti listán, engem bezzeg megint kihagytak!

Ekként rikoltott Erdőzugi, és fejét leszegve üstöllést nekirontott az elképedt Bájgúnári domborodó pocakjának, ám a feuilletonista sem volt rest, patyolatfriss kötetével könnyedén parírozta a kobakcsapást, hogy aztán baljával vérfakasztót sújtson ellenfele tonzúrájára. Borzasztó párviadal kezdődött, mely, mint mondják, még alkonyatkor sem ért véget. A két író nemigen zavartatta magát, mit sem törődtek azzal a jelentős színésszel, aki a legnagyobb csendben állt a téren, mintegy fél óráig, ahogy a Biblia mondja.

Közben megkezdődtek a dedikálások. Azt beszélik, egyik kiadónk, mintegy megismételve a komonisták régi választási trükkjét, teherautóval szállíttatta hajléktalanok egy nagyobb csoportját a maga könyvsátrához; ínycsiklandó ígéretekkel (sör, egy pár ingyenvirsli, Holdbéli Dezodor legújabb kötete) vették rá fővárosunk e páriáit, dedikáltassanak minél többet a kiadó dédelgetett szerzőjével, ily módon pipálva le a vetélytárs redakciókat. Igen ám, de a várt könyv nem érkezett meg a nyomdából, így a becsapott tömeg, felindulva az ő igazságot kereső szívében, elkezdte szépen felborogatni a sátrakat, miközben egyaránt fittyet hányt a kiadói politikának, a növekvő papíráraknak, a hagyományos prózának és a szövegirodalomnak, baloldali, úri huncutságnak nevezve valamennyit. A sajátszerű jelenetnek a demokratikus rendőrség gumibotágyúk bevetésével vetett véget.

Közvetlen ezután érkezett a megtisztított térre Pogácsa Béla, a könyvheti vezérszónok, aki beszédében a megbékélésre szólított fel, kérte az írókat és olvasókat, hogy tegyenek szent esküt: nemzet népnek, író kritikusnak ezentúl a szemét nem vájja ki, lévén az közös és oszthatatlan, hisz Krisztus a magyar irodalom miatt is szenvedett. Mindenki értette a célzást. A város irodalmi szalonjaiban már napok óta beszédtéma volt a szörnyű eset, mely rút halállal ért véget. Egyik vezető regényírónk megdühödve kritikusára, aki folyton levágta műveit, elküldte ellenfelének legújabb munkája kefelevonatát. A levonatot előbb ördögi mérgekkel itatta át, a pokolbéli elegy a kritikus testhőmérsékletére volt beállítva, így aztán, mikor átpörgette a lapokat, a sorok közti olvasástól pusztító erejű mérgező gázok szivárogtak elő, melyektől a műítész irtóztató fájdalmak közt kiszenvedett. Állítólag az ördögi bosszú kitervelője meglátogatta halálos ágyánál ellenfelét, és a szoba sarkából kézdörzsölve vigyázta haláltusája minden apró titkát. Ám a kritikus ereje végső megfeszítésével még felegyenesedett, "akkor is csak kismester vagy, Gézám", hörögte a bosszúját élvezni kívánó regényírónak, visszahanyatlott párnáira, és megtört szemmel mindörökre kiadta nemesebb részeit. A szóbeszéd szerint az író megőrült, sorra járja a könyvtárakat, hogy az olvasóteremben zabálja fel síron túl is kísértő kritikusa összes közleményeit.

- E szomorú eset legyen intő példa számunkra! Legyen liberalizmusunk is anyanyelvű! - kiáltotta most Pogácsa szekértáboros, írószövetségi hangon, hogy aztán felvázolja a magyar irodalom nagyszerű jelenét, homlokát a jövőbe, tekintetét a határon túli literatúránkra vetve. Már éppen arra készült, hogy látomásában - szigorúan szellemi alapon - egyesítse a Vajdaságot Erdéllyel, mikor a tér másik sarkán, közvetlenül a judeo-bolsevik Luxus áruház szomszédságában már megácsoltatott az ellenszónoki emelvény, hogy gezarolt rázó híveitől kísérve hamarosan felhágjon rá a Féregseregek Legfőbb Hadura, a Dögkeselyűs Keresztes Vitéz, Gömböcz Gyula. Jobbjával egy vallásgyalázó, baljával egy nemzetgyalázó kötetecskét fojtogatott, és máris máglya tüze lobbant a háta mögött, és imperátori mozdulatokkal veté a köteteket az eszmepurgáló lánghalálba. Mintegy adott jelre, ekkor könyvekkel dúsan megrakott, kisgazdák vontatta négyökrös szekér gördült az emelvény elé, és a Gömböcz-rajongók már hordták is, már vetették is a többi nemzetvesztő munkát a máglyára, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Ady művei alatt egyre vidámabban lobogtak az árvalányhajjal ízlésesen díszített lángok, miközben XXXVI. Lakatos Sándor és népi zenekara a Himnuszt intonálta. Iszonytatóvá nőtt a zűrzavar, úgy tűnt, az egyre magasabbra hágó lángnyelvek martalékává lesz az egész könyvhét, Pogácsa békítő szózata Ópusztaszerbe kiáltott szó maradt, ám ekkor, úgy látszott, csoda történt, a nemzetvesztőnek kikiáltott művek nem égtek el, mi több, fokozatosan magukba nyelték a tüzet, lévén maguk is tűz!

Úgy tűnt tehát, hogy helyreáll a béke, az írott szó legyőzi a nekiszilajodott indulatokat, ám ekkor a Duna irányából, szemükben metsző hermeneutikus hevülettel, kritikusok egy szélsőségesen dekonstruktív csoportja vonult a térre. Vezetőjük a Jauss áruházban vásárolt pulóverében, kihajtott nyakú Paul de Man ingben egy tudományos kísérletre invitálta az irodalombarátokat.

- Ha ezt a textualizált szöveget - kiáltotta, azzal felmutatott egy kéziratcsomót - belemerítem az elváráshorizont általam paradigmált nehézvizébe, és ha az oldat bayreuthosan elszíneződik, akkor posztmodern diskurzussal van dolgunk, minden más esetben a munka az esztétikai konzervativizmus holmi szálláscsinálója, és mint ilyen egy lépés előre, két lépés hátra, valamint az impresszionista zsurnálkritikusok gyermekbetegsége!

- Na erre, szemben Rókus Tiborral, tényleg kíváncsi vagyok - szólt most az ellentábor vezére, az oroszlánsörényes, óangol felöltőben elegánsan álldogáló esztéta, és utánozhatatlan nonchalance-szal vetette még füstölgő Henry Mancini szivarját a kísérleti kádba. A hatás leírhatatlan volt. A lassan elcsendesülni látszó téren ismét fellobbantak az irodalmi indulatok, többgyermekes költők csimpaszkodtak első kötetes pályatársaik hajába, minden író a másik torkát és ösztöndíját kereste, visongtak a kékharisnyák, hörögtek a szónokok, megint felcsaptak a lángok, a zenekarok fékeveszetten zengtek, a mondatok kiszabadultak a kötéstáblák közül, nekilódultak a zárójelek, betűtenger borította a teret, emberek, állatok veszettül bőgtek, ordítottak: első nap.

publikálva
1996/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...