Cannes 2001: Apokalipszis most - és mindörökké

szerző
Szecsõ András
publikálva
2001/21. (05. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jacob 16 évig volt a cannes-i fesztiválok ura és parancsolója, és mint ilyen, a versenyprogram egyszemélyi felügyelője. Regnálása idején számtalanszor megtörtént, hogy egy-egy filmet kiejtett, csak azért, hogy bekerüljön valamelyik személyes kedvence. Most sem tagadta meg önmagát.

Jacob 16 évig volt a cannes-i fesztiválok ura és parancsolója, és mint ilyen, a versenyprogram egyszemélyi felügyelője. Regnálása idején számtalanszor megtörtént, hogy egy-egy filmet kiejtett, csak azért, hogy bekerüljön valamelyik személyes kedvence. Most sem tagadta meg önmagát.

A sztori 22 évvel ezelőtt kezdődik: ekkor nyert Cannes-ban Arany Pálmát - Volker Schlöndorff Bádogdobjával megosztva - az Apokalipszis, most, Francis Ford Coppolától. Coppola tavaly gondolt egyet (egyesek szerint a közelgő DVD-premier számára), előásta a régi tekercseket, összeverbuválta a harcostársakat, és újravágta a filmjét. Az eredmény az 53 perccel hosszabb, minden eddiginél teljesebb Apokalipszis. Április közepén elterjedt, hogy ezt a változatot a fesztivál nyitó filmjeként, versenyen kívül bemutatják Cannes-ban, amit Jacob nem erősített meg, de nem is cáfolt. Aztán ejtette a filmet, mégpedig régi kedvence és személyes felfedezettje, Buz Luhrmann kedvéért. Luhrmann legutolsó, épp befejezett munkáját, a Moulin Rouge-t az Isten is nyitó filmnek teremtette: zenés, táncos, ironikus, a Romeo és Júlia legjobb jeleneteit stilizálja tovább és helyezi a századforduló Párizsába, ráadásul a főszereplők, Ewan McGregor és Nicole Kidman még duettet is énekelnek. Így a fesztiválok történetében először megrendezésre kerülő szabadtéri vetítésen a több mint háromórás Apokalipszist ülte végig halálos csendben az a tízezer bámészkodó, akinek sem mozijegye, sem partibelépője nem volt arra az estére.

Az új Apokalipszis 53 percnyi többletét főleg két, most beillesztett, annak idején forgalmazási okokból kivágott jelenet teszi ki: Willardék (Martin Sheen) egy vigasztalanul esős napon újra találkoznak a dzsungel közepére leszálló Playboy-nyuszikkal, Clean és Chief halála között pedig jó húsz percen keresztül időzhetünk egy kultúrájához, hagyományaihoz körömszakadtáig ragaszkodó francia telepes családnál. Az Apokalipszis-rajongóknak tartogat egyéb újdonságot is a mozi, ezeket nem lőnénk most le, elégedjünk meg annyival, hogy Coppoláéknak még arra is volt gondjuk, hogy istenigazából csak a helikoptertámadás alatt induljon be a Dolby (de akkor nagyon). Az új bemutató egyöntetű vélemények szerint megkaphatta volna még egyszer az Arany Pálmát. A sajtótájékoztatón kétszer is nyílt színi tapsot kapott Vittorio Storaro elmondta: azért várta ezt a pillanatot, mert most végre esélyt kapott rá, hogy azokat a színeket hívja elő a több mint két évtizede forgatott anyagból, amelyeket mindig is szeretett volna.

Lehet róla vitatkozni, de idén minden eddiginél jellegtelenebbre sikeredett a hivatalos fesztiválprogram, és az informális vetítések sem nagyon találták meg az arcukat. Kivételt talán csak A gyűrűk ura mintegy negyvenpercnyi anyagának vetítése jelentett, amelyre a filmet gyártó Miramax nehéztüzérséget vetett be: a helyszínre utaztatták szinte a teljes szereplőgárdát, kibéreltek egy várkastélyt, és felépítették benne Középföldét. Az eredmény: minden idők egyik leglenyűgözőbb cannes-i bulija, továbbá a lehangoló tény, hogy az Arwent játszó Liv Tyler még soha nem olvasta Tolkien regényét. A Miramax-parti hatalmas visszhangja tulajdonképpen egyfajta szegénységi bizonyítványa is lehetne a fesztiválnak, ha lenne értelme ilyen összefüggésekről beszélni. Tény, hogy a májusra ígért, utolsó pillanatban lemondott forgatókönyvíró- és színészsztrájk nagyon odatett a hangulatnak, ezért a nagy filmgyártó stúdiók csak takaréklángon égették a gázt - többen el sem jöttek -, és a sztárok is kevesebben voltak, mint valaha.

Kérdés csak az, hogy ki számít sztárnak. Vajon mekkora sztár az egyre B-bb, C-bb, D-bb filmekbe csúszó Jean-Claude Van Damme, aki széjjelütve-tépve úgy kiakaszt közel száz fotóst, hogy tömegverekedés tör ki miatta? Vajon sztár-e Hugh Hefner, aki egy szekérderék szilikonmellű szőkeség társaságában Cannes-ban ünnepeli 75-ik születésnapját? Sztár-e Andie MacDowell, aki a L´Oreal-szerződések ellenére sem őrizte meg tavalyi állagát, és még arra sem veszi a fáradságot, hogy integessen a rá váró szorgos sajtómunkásoknak?

Joel (ő a bongyor) Coen szerint "sztár az, akit sztárnak mondanak". Tény, hogy a Coen testvérek sztárok Cannes-ban: esélyük sincs rá, hogy civil módjára nyilvánuljanak meg. A jelek szerint akad egy hely a földön, ahol istenként ünnepelnek két filmest, akik összehoztak egy hamisítatlan, negyvenes évekbeli film noirt - ez valahol azt bizonyítja, hogy mégis érdemes néha francia fesztiválra menni.

David Lynch már más tészta. Úgy látszik, az újságírók nem nagyon tudták megbocsátani neki a Straight Story lassú zötykölődését, de az is lehet, hogy csak hazamentek, mire műsorra került új filmje. A Mullholland Drive háromnegyedéig tökéletesen megfelel a legszebb lynchi hagyományoknak, az utolsó negyedben viszont megkérdőjelezi azokat. Mintha maga Lynch is bizonyítani akarná, hogy képes még visszatérni régi önmagához, aztán az eredménytől elborzadva, hirtelenjében Hollywood-konform befejezés mellett döntött. Egyesek szerint így is esélyes lett volna a nagydíjra, bár Coenék filmjét is várták mint befutót. Aztán, mint a cannes-i fesztiválok történetében annyiszor, ismét felborult a papírforma. Nanni Moretti A fiúszoba című filmje a maga kicsit érzelgős olasz módján akkorát üt, hogy méltán viszi haza az Arany Pálmát, Lynchnek és Joel Coennek meg kell elégednie a legjobb rendezésért járó díjjal. Talán csak az osztrák Michael Haneke nagydíja vitatható, de hát mint tudjuk, ízlések és pofonok különbözőek. És ez a mondás, ha valahol, hát Cannes-ban nagyon igaz.

Szecső András

szerző
Szecsõ András
publikálva
2001/21. (05. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...