KÖNYVMELLÉKLET

Életünk mágnesszalagon

Ungváry Krisztián: A szembenézés hiánya – Felelősségre vonás, iratnyilvánosság és átvilágítás Magyarországon 1990–2017
szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/23. (06. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Számos adóssága van a magyar politikának, közéletnek, ezért sokak számára nem is annyira nyilvánvaló, miért a múlttal való szembenézés a legfontosabb.

Ungváry Krisztián könyve azonban hatásosan érvel amellett, hogy ennek a kérdésnek a kezelésében remekül megfogható, miért is siklott ki a rendszerváltásnak nevezett folyamat, és hogyan torkollott a NER-be. A történész sorra veszi az elmaradó múltfeltárás és felelősségre vonás epizódjait. A Zétényi–Takács-féle törvényjavaslatról, az Alkotmánybíróság akkori döntéseiről, a Kónya–Pető-vitáról, borítékokkal varázsoló miniszterelnökök trükk­jeiről, Medgyessy lebukásáról és dicstelen mindent megúszásáról úgy képes beszélni, hogy közben az eltelt idő alaposan ellenfénybe állította az akkor történteket.

Ezt az elbeszélést nyilvánvaló módon befolyásolja Ungváry többszörös személyes érintettsége. Például tagja volt a nevezetes, még 2007-ben felállt Kenedi-bizottságnak, amely Kenedi János vezetésével tekintette át a titko­s-szolgálatok által az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott pártállami állambiztonsági iratokat. A bizottság 2008-ban leadott jelentésé­ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a titkosszolgálatok alaptalanul titkosítanak iratokat, így akadályozzák a múlt feltárását, az iratmegsemmisítés pedig nem zárult le a Dunagate-botrány környékén, 1990 elején, hanem gőz­erővel folyt még tíz éven keresztül. Azt csak mintegy mellékesen jegyzi meg könyvében Ungváry, hogy a 2008-as parlament fittyet hányt a jelentésre és annak következtetéseire, és saját kormányának ezzel kapcsolatos előterjesztését sem támogatta. A történet azonban ezzel nem ért véget, hiszen Bajnai Gordon később újabb Kenedi-bizottságot hívott életre. Ez a néhai kádári állambiztonság csúcsinformatikai szisztémája, a neve alapján egyenesen a Galaktika magazinból előlépett Egységes Gépi Prioráló Rendszer „G”, „H” és „K” állományait tartalmazó mágnesszalagok feldolgozását és elemzését végezte el, javaslatokat téve a titkosítás feloldására és az állományok szaklevéltárba helyezésére, kutathatóvá tételére. Ennek az új bizottságnak a működését viszont már a 2010 májusától felálló új rezsim lehetetlenítette el. Könyvében a szerző is jelzi, hogy éppen 2018 nyarán jár le az a határidő, ameddig az említett állományok közül az egyiknek (a „H” jelűnek, amely az állambiztonsági hálózati nyilvántartást tartalmazza) gondos leválogatás után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába kell kerülniük.

Ungváry könyvében jól kirajzolódik, miként váltak az egymást követő (és egymással amúgy ellenséges, egyebek mellett a múltfeldolgozás tárgyában is gyakorta polemizáló) politikai erők egy­aránt a szembenézés, az iratnyilvánosság, az információs szabadság kerékkötőivé. Jól látható, hogy a szavakban lelkesen antikommunista Orbán-rendszer valójában eddig semmit sem tett az iratnyilvánosság érdekében (miközben saját káderei között bőven jelen vannak MSZMP-s és/
vagy titkosszolgálati múlttal rendelkezők), de evidens a (politikai) érme másik oldala is. Bizony, egy még 2003-ban született törvény gátolja leginkább (például egy abszurd és a kutatások során szinte soha nem teljesíthető ügynökdefinícióval), hogy bárkiről a jog előtt is megálló módon állíthassák: besúgó volt, aki jelen-tése­ket adott.

A könyv nagy erénye, hogy nem csupán sorra veszi a nyílt, áttekinthető múltfeltárás hiánya és szelektív információcsepegtetés miatt keletkezett ügynökbotrányokat, de elemzi is hátterüket. Torgyán Józsefet, akit Antall először revolverezett borítékkal, úgyszólván felmenti, és kiemeli a dokumentumokból is kiolvasható karakánságát. Végeredményben hasonlóan értékeli az Antalltól szintén borítékot kapó Csurka esetét, aki végül maga írta meg beszervezésének történetét, saját Magyar Fórumában, ami a maga nemében szintén unikum. De a Kondor-, Kárpáti-, Szita-, Paskai- és Szabó-ügyek tálalásán, elemzésén túl (ezek között több esetben múltfeltáró történészként, sőt a bíróság előtti tanúként maga is érintett volt) a szerző hatásos esettanulmányokkal is illusztrálja, milyen helyzetbe kormányzott minket a lusztráció, azaz az átvilágítás elmaradása. A leghatásosabb tanulmány régi adósságot pótol: a rendszerváltó Országgyűlés állambiztonsági szempontból érintett képviselőinek nevét sorolja. A 36 név közül számos okozott meglepetést (minden oldalról akad ilyen), az arányuk pedig csaknem 10 százaléka az akkori 386 fős parlamenti létszámnak (ami az akkoriban közszájon forgó erősebb becslésekkel kvadrál). Miközben a lista alapján a korabeli pártok közül csupán a Fidesz maradt ki a sorból, kitűnik az akkori keresztény-nemzeti kormánypártok jelentősebb érintettsége, s ez érthetővé teszi az Antall-kabinet vezetőnek ódzkodását az asztalborítástól. Az alaposabb elemzés nyomán azonban az is kiderül, hogy itt 36 különböző hálózati karrierről beszélünk, és mindenkinél más az érintettség mértéke. Akadtak, akik nem is végeztek érdemi tevékenységet és gyorsan kizáródtak (mint Torgyán) mások lelkesen jelentgettek (mint a tartótisztjei értékelése szerint is túlbuzgó párttársa, Vörös Vince).

Nem kevésbé érdekfeszítőek a valóban a félmúltba nyúló, a korabeli iratok megbízhatóságát is tesztelő analízisek, például a könyvet záró tanulmány, ami az elkövetők személyiségi jogait az információszabadság elé helyező adatvédelmi szempontok szerint álneveken tárja elénk a Ferencváros egykori úszóinak (így Kiss László későbbi sztárúszóedzőnek) csoportos nemi erőszak ügyét. Ungváry erős állítása szerint a magyar politika deficitjei szorosan összefüggenek a múlttal való szembenézés hiányával. Nos, e kitűnő, a maga nemében szórakoztató stílusú, bár felháborodásra is jócskán okot adó könyv olvastán mindez kellően alátámasztottnak tűnik.

Jaffa Kiadó, 2017, 235 oldal, 3490 Ft

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/23. (06. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...